Húszéves a Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért civil szervezet. A nyugat-bácskai Szórványközpont működtetőjeként az egyesülés sokrétű tevékenységével támogatja a térség magyar közösségeinek mindennapjait: a civil szervezetek segítésétől és a rendezvények szervezésétől kezdve az ügyintézésen át egészen az oktatási és közösségi kezdeményezések megvalósításáig. A jelentős jubileum apropóján Péter István elnökkel az elmúlt két évtizedről, a változó feladatokról és a jövő kihívásairól beszélgettünk.
Hogyan alakult ennek az ernyőszervezetnek a működése? Nyilván minden korszakban meghatározó szerepet kapott, illetve vállalt.
– Így visszatekintve úgy gondolom, hogy azok a jogszabályok, rendeletek, amelyeket a civil szférával, illetve a rurális környezetben élő magyarsággal kapcsolatban hoztak, továbbá azok a behatások, amelyek a szórványban élő magyarságot érték, akár anyaországi, akár szerbiai vonatkozásban, mind hatással voltak a Dunatáj működésére is. Sokszor ösztönösen, a fennmaradásért küzdve változtunk, sokszor pedig egyszerűen azért, mert adatott egy lehetőség, amelyre lecsaptunk. Ez konkrétan azt jelenti, hogy 2006-ban, amikor én a bácskertesi-kupuszinai helyi közösség elnöke voltam, megjelent nálam egy fiatal lány, hátizsákkal, és azt mondta, hogy valamilyen együttműködést szeretne Doroszló és Kupuszina között.
Péter István, a Dunatáj Egyesülés elnöke (Fotó: Dunatáj Egyesülés)
Civilek tanácskozása egykor (Fotó: Dunatáj Egyesülés)
Ő pedig ugye nem volt más, mint Pelt Ilona, a nyugat-bácskai közösségi élet meghatározó egyénisége…
– Pontosan. Aztán nyilván nagyon gyorsan egyetértettünk abban, hogy a helyi közösségeknek sok mindenben nincs módjuk részt venni, amiben pedig részt kellene vennünk. Együttműködni a magyarországi testvértelepülésekkel vagy intézményekkel sem tudtunk úgy, hogy helyi közösségként hivatalosan felvegyük velük a kapcsolatot. A helyi közösségeknek már akkor nyirbálni kezdték a hatásköreit, és mindezt akkor is és azóta is igen nehezen éljük meg. Úgy gondoltuk tehát, hogy üdvös volna valamilyen formát létrehozni, amelynek kapcsán a megvont hatásköröket pótolni tudnánk. Ebben a Négyesfogatos települések – Doroszló, Gombos, Kupuszina és Szilágyi – helyi közösségeinek elnökei is egyetértettek. Említsük meg itt a gombosi Nemes István, valamint a szilágyi Horváth Béla nevét is! Velük kapcsolatban nyugodtan lehet azt mondani, hogy nem egy párt, nem egy meghatározott erő emberei voltunk, viszont azonosak voltak a problémáink. Ezt nagyon gyorsan felismerve mindenki amellett volt, hogy hozzunk létre valamiféle társulást. Aztán kiderült, hogy mindez Szerbiában nem lehet más, csakis egy civil szervezet, és annak regionális jellegét maga a működése és az a tevékenység adja, amelyet folytat. Folyamatosan bizonyítania kell azt, hogy egyfajta vezetője ennek a térségnek, hogy regionális ernyőszervezetként tud segíteni a többi civilnek, önkormányzatnak vagy falunak, ha úgy tetszik, azokkal az akciókkal, amelyeket végez. A forma folyamatosan változott. Talán az egyik legnagyobb lépés az volt, amikor Zomborban nyitottunk irodát, belátva azt, hogy mindezt falvakból irányítani, végezni nem lehet. Az elsődleges elképzelés ugyanis az volt, hogy minden faluban kiképezünk majd egy fiatalt, aki vezeti a helyi irodát. Pályázatírásban, projektlebonyolításban, különböző szervezések során lettünk volna jelen, számukra pedig biztosítottuk volna az irodai infrastruktúrát. Akkoriban ez is sokat jelentett, ahogyan az is, hogy a helyi közösségek biztosították magát a helyszínt. Mindez kezdetben össze is állt, aztán bővült Bezdánnal. Ott dr. Pfaff Mihály volt a következő, aki teljes mellszélességgel beleállt, majd társult Nemesmilitics és Bácsgyulafalva is. Aztán rájöttünk, hogy ez így nem tartható, hiszen annyi bért, fizetést soha nem tudtunk előteremteni, amennyi szükséges lett volna hét-nyolc fiatal alkalmazásához. Amellett, mire kiképeztünk volna egy alkalmazottat, addigra mindig valamilyen egyéb családi vagy szakmai ok miatt továbblépett. Így a zombori központi iroda mellett döntöttünk.
Hozzáteszem, már akkor, amikor Zomborban is megerősödött a Vajdasági Magyar Szövetség, és segíteni tudott abban, hogy a várostól kapjunk egy olyan irodát, amelyet fenn is tudunk tartani. Ez is az igazsághoz tartozik. Azóta gyakorlatilag ott működik a Dunatáj. Nyilvánvalóan különböző munkatársakkal dolgoztunk, jelenleg talán a negyedik irodavezetőnél tartunk. Gellér Eszter immár huzamosabb ideje dolgozik nálunk.
A tavalyi Civil találkozón (Fotó: L. Móger Tímea)
Különleges hangulatú Mikulásvárás a Dunatájjal (Fotó: L. Móger Tímea)
Mi az irodavezető feladata, mi az a szolgálat, szolgáltatás, amit ez az iroda nyújt a nyugat-bácskai civilek számára?
– A feladatkör kissé módosult, hiszen az önkormányzatokkal való együttműködés eltolódott, azt ugyanis a Dunatáj csak nagyon kis részben tudja felvállalni. Viszont a következő nagy lépés az volt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács Szórványközponttá nevezte ki a Dunatájat Nyugat-Bácska szintjén, és így hivatalossá is vált, hogy ezt a tevékenységet folytatjuk. Ez elsősorban a civil szervezetek és az egyházközösségek számára a pályázatok megírásáról, lebonyolításáról, elszámolásáról szól, emellett olyan rendezvények megszervezését is felvállaltuk, amelyeknek mégiscsak regionális jellegűeknek kell lenniük. Mivel a programpaletta nagyon gazdag Nyugat-Bácskában, mondhatom még mindig büszkén – habár szeretünk panaszkodni –, hogy szinte nincs szabad hétvégénk. Próbálkoztunk nyári ügyességi játékok megszervezésével a civilek számára, ám azt kellett látnunk, hogy szinte nincs szabad terminus, mások eseményére pedig nem akartunk rászervezni. Éppen ezért úgy gondoltuk, azt kell csinálni, amit senki más nem csinál. Az pedig nagyon jó, hogy a civil szervezetek továbbra is aktívan szervezik a különböző rendezvényeket, hiszen ezek által mindenki megmutathatja magát, kiélheti magát, frissítheti a tagságát. Ez volt tehát a következő nagy lépés. A Szórványközponti státusz azt jelentette, hogy meghívásos pályázaton tudtuk megpályázni elsősorban az irodavezető bérét. Ez nagy szabadságot adott abban, hogy az önfenntartásba nem kellett energiákat fecsérelnünk, hiszen mindez biztosított volt Magyarországról, így az idő nagy részét az érdemi munkára fordíthattuk. Emellett a szabad kapacitásainkat kihasználva, felvállaltunk még a vállalkozók és a mezőgazdasági termelők számára is pályázatírói szolgáltatást, nagyon minimális juttatásért, szinte önkéntesen, hogy minél több embernek tudjunk segíteni. Ez egészen mostanáig működött, most pedig egy vízválasztónál tartunk. Jelenleg éppen a huszadik évfordulónkon lett kérdéses az, hogy hova, merre tovább. Kérdéses volt, hogy az új magyar kormány milyen döntést hoz, szükségesnek látja-e a Szórványközpontokat, vagy sem. Itt több százéves civil szervezet működik, amelyek nem nyerészkednek, hanem hírnevük van, több generáció tehetsége is a berkeikben bontogatta szárnyát. Kultúregyesületek, önkéntes tűzoltótestületek és még sorolhatnánk. Annak az eláramlásnak a következtében, ami faluról városra, az elszakított magyar részekről az anyaországba és nyugat felé, plusz a szórványmagyarság felől a tömb felé történik, el lehet képzelni, hogy mi az, ami marad. Nem szeretjük, ha rólunk mondják, de nekem talán ki szabad mondani, hogy nem szerencsés dolog, ha sok esetben olyanok vezetnek nagy múltú szervezeteket, akiknek arra semmilyen képesítésük nincsen. Sőt, ha azt vesszük, adott esetben egy e-mail elküldése is gondot jelent. Viszont ezek az emberek nagyon régóta, tiszta szívvel, a legtöbb esetben önkéntes jelleggel és igen sikeresen csinálják a maguk részét. Tőlük azonban nem lehet elvárni, hogy az egyre bonyolultabb pályázati rendszerben helyt tudjanak állni. Ellehetetlenítenénk embereket, embercsoportokat, ha ezt kérnénk tőlük. Nagyon remélem, hogy az, hogy megkaptuk a szerződést az új államtitkár úr aláírásával, és támogatják a Dunatájat, a jövőben is így marad. Ez ugyanis azt jelentené, hogy folytatni tudjuk az egész régió segítését, és azoknak az embereknek, akik tesznek valamit, a jövőben is szakmai segítséget tudnánk nyújtani.
Melyek azok a központi rendezvények, amelyek megszervezését felvállalta a Dunatáj Egyesülés, illetve amelyeknek ötletgazdája volt ez az ernyőszervezet?
– Augusztus 20. nyilván a legnagyobb ünnepünk, amely egyfajta seregszemléjét is jelenti az itt élő magyarságnak. Ezt minden évben megszervezi a Dunatáj. A Nyugat-bácskai Szent István-napi Kenyérszentelő ünnepség fel is került Zombor turisztikai térképére, tehát várják is, a zombori nyári programok részeként tekintenek rá. Él a köztudatban, és nagyon örülök annak, hogy ezt sikerült elérni. A másik ilyen kiemelt fontosságú rendezvényünk a Civilek találkozója, amelyet szintén minden évben megszervezünk. Mindig van benne egy kis szakmaiság, kis ismerkedés, szórakozás, és ha a vezetőinket sikerül lehívni, akár arra is lehetőség nyílik, hogy első kézből, meghitt körben is bemutatkozzanak.
Az itteni civilek elmondhatják, mik a legfőbb gondjaik, tehát egy lazább beszélgetést próbálunk kialakítani a mindenkori vezetőséggel. Ezenkívül új elem, hogy karácsonykor folyamatosan próbáljuk majd megszervezni az ünnepi, komolyzenei koncertet, újév előtt pedig egy-egy magyarországi együttes meghívásával könnyűzenei koncertet szerveznénk, amely az év lezárásaként a mulatozásról szólna. Ezenkívül megszervezzük a Mikulásvárást is, Nyugat-Bácska-szerte viszünk csomagot a gyermekek körébe. Ezen még dolgozni kell, de a feltételek adottak.
A húsz év története egyúttal annak a története is, miként alakult át egy kezdetben a helyi közösségek együttműködését segítő kezdeményezés regionális szerepet vállaló civil szervezetté, majd hivatalos Szórványközponttá. A Dunatáj Egyesülés ma már számos jelentős programot szervez és különféle pályázatokat is ír, olyan szakmai hátteret igyekezve biztosítani a nyugat-bácskai magyar közösségeknek, amely nélkül számos önkéntes alapon működő szervezetnek egyre nehezebb lenne boldogulnia.
Nyitókép: Szent István-napi kenyérszentelő ünnepség Zomborban (Fotó: Dunatáj Egyesülés)
