A Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) tájékoztatása szerint az elnöki posztot az elkövetkező négy évben is az aktuális vezető, Vári Attila tölti majd be, aki a szervezet szerdai tisztújító közgyűlésén egyhangú szavazással kapott ismét bizalmat. A szövetség társelnöke a továbbiakban is Beck György, társadalmi elnöke pedig Hegedűs Éva lesz.
„Köszönöm a bizalmat, ez is mutatja, hogy a vízilabdacsalád egységes, erős” – mondta az mvlsz.hu-n a szervezetet 2018 októbere óta vezető kétszeres olimpiai bajnok, régi-új elnök, hozzátéve, nagy megtiszteltetés számára, egyben meglátása szerint munkájának elismerése az újabb ciklusra kapott bizalom. „Változatos, tevékeny időszakon vagyunk túl, amelyben Kemény Dénes távozását követően a folyamatosságot is kellett biztosítani. A tavalyi év fő kihívása az idei Európa-bajnokság előkészítése volt, a tíz hónapnyi munkának pedig meglett az eredménye, hiszen a magyar válogatottak sikeres szereplése mellett az európai szövetség is az eddigi legjobb kontinenstornának minősítette azt” – fogalmazott Vári.
Alelnöknek Madaras Norbertet és Molnár Tamást választották, míg az MVLSZ elnökségébe Biros Péter, Boros Tamás, Dala Tamás, Faragó Tamás, Gergely István, Hoffmann Tamás, Kovács István, Lukács Gergely, Magyar József, Nyíri Zoltán, Székely Bulcsú és Tóth Sándor került.



