2024. október 16., szerda
FORMULA–1

Nyeregben a Red Bull, kapitulált a Ferrari

Néhány hét leforgása alatt nagy fordulat állt be a Formula–1-es világbajnokság bajnoki pontversenyeiben, miután az Azerbajdzsáni Nagydíjon egy remek szombati nap után a Ferrari ismét botlott a futamon, miközben a Red Bull Max Verstappen vezetésével kettős győzelmet aratott.

A két élcsapat között ismét szorosnak tűnt a csata az edzéseken Baku utcáin, az időmérőn pedig ezúttal is Charles Leclerc tudta kihozni az autójából a pole-pozícióhoz szükséges extrát. A monacói a szombatok sztárja idén, az eddigi nyolc futamból hatot is ő kezdhetett az élről, az a mutató viszont már kevésbé nézett ki jól, hogy az előző három pole-jából egyet sem tudott győzelemre váltani – ekkor pedig még nem tudta, hogy a rossz sorozata a hétvégén tovább fog folytatódni.

Leclerc mellé Sergio Pérez kvalifikálta magát, aki a rajtnál a belső íven jobban elrugaszkodva át is tudta venni a vezetést, míg a monacóit Verstappen szorongatta. Az első jelentős eseményt a negyedik helyen haladó Carlos Sainz kiesése hozta el, aki a 9. körben a bukótérbe húzódott, miután Ferrarijában megadta magát a hidraulika. Érdekes taktikai csata látszott kibontakozni, amikor a sárga zászlós periódus alatt, kevesebb időveszteség mellett Leclerc kereket cserélt, a Red Bullnál viszont ezt még túl korainak tartva ez ellen döntöttek. Az egyre jobb tempót autózó Verstappen utolérte és megelőzte Pérezt, majd miután ők is a bokszba hajtottak, Leclerc került az élre, ahol azonban csak rövid időt tölthetett. A 20. körben Ferrarija hátuljából fehér füst szállt fel, Barcelona után újabb motorral kapcsolatos meghibásodás miatt volt kénytelen feladni a versenyt az első helyről.

A Ferrari nullázása ezzel már a táv fele előtt biztossá vált, miközben az első két helyet megöröklő Red Bulloknak már elég volt az óvatosságra törekedniük, hiszen legközelebbi üldözőik, a Mercedesek is jelentős hátrányban voltak. Verstappen, aki tavaly defekt miatt bukta el ugyanitt a győzelmet, most gond nélkül jutott el elsőként a célig csapattársa előtt, George Russell pedig idén harmadszor csípte el a dobogó legalsó fokát. A negyedik helyen befutó Lewis Hamilton komoly gerincfájdalmakkal kászálódott ki az autójából, de a rázós utcai pályán nemcsak a Mercedesnek, hanem a pilóták többségének életét megkeserítette az autó pattogása a több mint két kilométeres célegyenesben. A versenyzők között pedig lassan egyetértés formálódik annak kapcsán, hogy biztonsági és egészségügyi okokból módosításokat szorgalmazzanak a szabályokban, hogy megszüntessék ezt a kellemetlen jelenséget, ami különösen az utcai pályákon intenzív – így e hétvégén Montrealban sem számíthatnak könnyebb hétvégére.

Ami a bajnokságot illeti, Leclerc oldaláról nagyon gyorsan átbillent a lendület Verstappenére, aki öt verseny alatt 80 ponttal szerzett többet a monacóinál, a konstruktőrök között pedig éppen ennyivel vezet már a Red Bull a Ferrari előtt. Az olaszoknál egyelőre tanácstalanok a motorgondok kapcsán, de beszédes, hogy az ő erőforrásukat használó Alfa Romeo és Haas is sűrűn szembesül hasonló technikai meghibásodásokkal.

Az Azerbajdzsáni Nagydíj végeredménye: 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:34:05,941, 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) +20,8 másodperc hátrány, 3. George Russell (brit, Mercedes) +45,9, 4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +1:11,6, 5. Pierre Gasly (francia, AlphaTauri) +1:17,2 stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Verstappen 150 pont, 2. Pérez 129, 3. Leclerc 116, 4. Russell 99, 5. Sainz 83 stb. Csapatok: 1. Red Bull 279 pont, 2. Ferrari 199, 3. Mercedes 161, 4. McLaren 65, 5. Alpine 47 stb.

LE MANS-I 24 ÓRÁS

A Toyota zsinórban ötödször

A 90. Le Mans-i 24 órás versenyen sem volt veszélyben a Toyota győzelme, a márka két autója jobbára problémamentesen teljesítette az egynapos megmérettetést, és csak egymással voltak versenyben a győzelemért. Végül a #8-as számú egység jutott a legmesszebbre a 24 óra elteltével, ennek volánjánál Sébastien Buemi negyedik, Brendon Hartley harmadik, az eddig jobbára csak hazájában versenyző japán Rio Hirakava pedig első győzelmét szerezte a világ egyik leghíresebb autóversenyén. A #7-es Toyota (Conway, Kobajasi, López) esélye akkor szállt el, amikor egy meghibásodás után a pilótának újra kellett indítania az autó szoftverét, ezzel több percet veszítve. A tavaly óta létező új csúcskategóriában, a Hypercarban idén is csupán öt induló volt, a két Glickenhaus közül a Briscoe, Meilleux, Westbrook trió által vezetett ért célba harmadikként, az Alpine autóját viszont műszaki hibák sora sújtotta. A nyolcszoros ralivilágbajnok Sébastien Ogier egy LMP2-es Orecával teljesítette élete első Le Mans-ját, összetettben a 13. helyen ért be. Az verseny kevés fennakadással zajlott le, csak egyszer volt szükség a biztonsági autóra, 53 befutó egységgel pedig a célba érkezési rekord is megdőlt.

A Toyota 2018 óta az összes Le Mans-t megnyerte, ám komoly kihívója nem volt ez idő alatt a mezőnyben. Jövőre ez megváltozhat, hiszen érkezik a Peugeot (amely az endurance-világbajnokság következő fordulóján, Monzában mutatkozik be) és a Ferrari is a csúcskategóriába, valamint más nagy gyártók beszállása előtt is megnyílt az út. A következő években egyébként a további kategóriák szabályrendszere is átalakul, a most a Porsche által megnyert GTE Pro idén utoljára szerepelt.

A kategóriák győztesei, Hypercar: Toyota (Buemi, Hartley, Hirakava). LMP2: Jota (Da Costa, Gonzalez, Stevens). GTE Pro: Porsche (Bruni, Lietz, Makowiecki). GTE Am: Aston Martin (Keating, Sorensen, Chaves).

WTCR

Zengő Hungaroring

A veszélyes gumik miatt törölt nordschleifei versenyek feledtetésének reményében érkezett a Túraautó-világkupa mezőnye a Hungaroringre, ahol már jóval nyugodtabb mederben zajlott a hétvége. Az előzésekért alaposan meg kellett küzdeni, így a rajtpozíció sokat számított: ezt kihasználva nyerte meg az első futamot az élről indulva a hyundaios Mikel Azcona, aki ezzel a pontversenyben is átvette a vezetést. A magyaroknak a második futamon termett babér, ahol a Lynk & Cóval győztes Santiago Urrutia a Zengőnél versenyző Rob Huffot tudta maga mögött tartani, de a magyar csapat így is értékes dobogót ünnepelhetett otthon. Michelisz Norbert sem sokkal csúszott le a pódiumról, Nestor Girolami mögött negyedik lett.

A bajnokság állása: 1. Azcona 84 pont, 2. Girolami 75, 3. Urrutia 69, 4. Ehrlacher 63, 5. Guerrieri 56 stb.