Szavaznak a nemzet sportolói
Kedden Szabó Tünde sportért felelős magyar államtitkár vendéglátásában ültek össze a nemzet sportolói, hogy szavazzanak, kit jelölnek a testület új tagjának. A döntés gyorsan, mintegy 50 perc alatt megszületett, a sportlegendák – Balczó András öttusázó, Hammerl László sportlövő, Ivánkay Mária asztaliteniszező, Kárpáti György vízilabdázó, Keleti Ágnes tornász, Kulcsár Győző vívó, Magyar Zoltán tornász, Portisch Lajos sakkozó, Rejtő Ildikó vívó, Schmitt Pál vívó, valamint Székely Éva úszó – úgy döntöttek, hogy 12. tagnak (az elhunyt súlyemelő-legenda, Földi Imre megüresedő helyére) Kamuti Jenőt javasolják, ezt az ajánlást Szabó Tünde terjeszti a kormány elé.
Kamuti tőrvívó, orvos, sportvezető, immár 17. éve a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok és hatszoros magyar bajnok, 2012 óta a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja. Információk szerint Kamuti nyolc, az asztaliteniszező Jónyer István két szavazatot kapott.
„Nagyon fontos kiemelni, hogy Kamuti Jenőt a sportlegendák nem megválasztották, hanem javaslatot tettek, ezt terjeszti az államtitkárság a kormány elé – árulta el Szabó Tünde. – Ezt követően vannak kötelezettségeink, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma jogosult megvizsgálni, hogy fennáll-e érdemtelenségi ok a javasolt személlyel kapcsolatban.”



