Kubikos kordé

26. rész

Kubikos kordé

„Ólomként nehezedett lelkemre a kérdés, hogyan fogok ennyi embert elhelyezni? mi módon biztosíthatok részükre kenyeret, jövendő jólétet?”

Az Al-Duna vidékére emberpótlásként érkeztek a bukovinai székelyek. Az 1868-tól ideérkezők ugyanis már javarészt elfogytak: odébb álltak, mert nem bírták az ártéri életkörülmények irtózatos kockázatait. Viszont Bukovinából a várt 1000 munkaképes telepes helyett mintegy három és félezer nagy reményekkel induló személy érkezett három turnusban. Gyors és emberséges elhelyezésük szinte lehetetlen volt, jelentős részüket Nagy György telepítési kormánybiztos terveivel összhangban az ártéri hatodik és hetedik öblözet három telepére zsúfolták egybe: a még ingoványos Máriaföldjére (Marienfeld, a későbbi Hertelendyfalva előterületére), a belvizekkel veszélyeztetett Naggyörgyfalvára (Aleksanderkirchen, a későbbi Sándoregyházára), valamint a keletebbre elhelyezkedő, akkorra szinte teljesen elnéptelenedett Gyurgyovára.

Az elkészített törzskönyvek alapján összesen mintegy három és félezer bukovinai székely érkezett az Al-Dunára. Összesített számadataik Nagy György emlékiratai* alapján:

Andrásfalváról 336 család érkezett 912 lélekkel, kik közül 151 család 401 lélekkel református, 185 család 511 lélekkel katholikus. Hadikfalváról 262 család 860 lélekkel, kik közül 2 család 4 lélekkel református, 260 család 856 lélekkel katholikus. Istensegítsről 353 család 1299 katholikus vallású lélekkel. Fogadjistenből 46 család 158 lélekkel, akik mindannyian katholikusok. Józseffalváról 61 család 231 kath. vallású lélekkel. Összesen 1058 család érkezett Bukovina öt falujából: 405 református, 3055 katholikus, együttesen 3460 lélekkel.

Árvíz után

Az Al-Dunához telepítettek feladata az volt, hogy a házhely és átlagosan tízholdnyi, még betöretlen parcella fejében, csekély fizetségért gátakat építsenek, és kiszárítsák, valódi termőfölddé alakítsák a hátra maradt mocsaras réteket. Az ideköltöztetett vegyes népesség azonban valójában inkább nyomorgott: élelmezésük akadozott, a megélhetés bizonytalan volt, miközben a gyakori áradások miatt lassan haladó gátépítés és a már kiszárítottnak vélt földeken való gazdálkodás számtalan nehézséget okozott. A nincstelenség mellett még a malária is sanyargatta a telepeseket. Sok család maradt kenyér, biztos kereset és kiszámítható megélhetés nélkül. A töltések és gátak lassan épültek, és egyelőre nem bizonyultak elég erősnek ahhoz, hogy ellenálljanak a gyakori áradásoknak. A Duna vize időről időre elöntötte a lapályoktól, semlyékektől és nádasoktól visszahódított, ám még gyengén termő földeket, és kíméletlenül tönkretette a telepesek vetéseit, terményeit, sőt házait is.

A Gyurgyováról elköltöztetés első terve már 1885-ben megfogant, de csak 1887 tavaszán vált valóra, amikor az ár a hetedik öblözetnél, Gyurgyovánál kíméletlenül áttörte a gátat, amely két helyen is átszakadt. A település ekkorra szinte teljesen elpusztult. Az emlékezetes nagy gátszakadás után a víz helyenként három-négy méter magasságot is elért, a falu pedig hetekig egy-négy méteres vízben állt. A Duna csak augusztusban húzódott vissza medrébe.

Csodával határos módon menekült meg azonban Ivánova. Házainak zömét ekkorra már egy alacsonyabb körgát övezte, amely sikeresen megvédte a települést az árvíztől.

A környékbeli lakók abban az esztendőben kétségbeesésükben még kordéikat is eldobálták. Szinte minden addigi munkájuk kárba veszett. A dunai árhullám nem csupán a már kiépített töltések jelentős részét mosta el, hanem elöntötte a megművelt földeket is, így azokon egy ideig sem gazdálkodni, sem termelni nem lehetett. Nagy volt az éhínség kialakulásának veszélye. A környéken ekkor szinte csak halat lehetett fogni; a korabeli híradások szerint még a szántóföldeken visszamaradt semlyékekben is, akár kapával és gereblyével.