21. rész
Delibláti-homokpuszta – Dél-Európa legimpozánsabb sivataga a Versec, Fejértelep, Székelykeve, Kevepallós, Kevevára, Szendrő vára által határolt északnyugat–délkeleti irányban elterülő, 36 kilométer hosszú és 11 kilométer széles homoksivatag. Nevét Deliblát településről kapta. Hullámos dombokból, hosszúra nyúló homokbuckákból álló terület, amelyek néha hegyeknek is beillenek. A homokbuckák és -völgyek mind délkelet–északnyugati irányban húzódnak, jelezve az uralkodó szelek irányát.
Themák Ede A délmagyarországi homoksivatag (1887) című tanulmányában a Delibláti-homokpusztáról elmondta: egy része egészen puszta, másik részét legelők vagy erdők borítják. A puszta futóhomokja egészen finom és legömbölyödött szemcséjű, majdnem tiszta kvarc, kisebb mennyiségű földpáttal, csillámmal, magnetittel és kevés puhaállatok héjaiból visszamaradt mésszel keverve; színe világos, néha barnás, rossz melegvezető, vízfelvevő képessége igen csekély.
A Temesvári Kereskedelmi és Iparkamara 1891. évi jelentése szerint a XIX. század végén központi irányítással megkezdődött a homokterületnek szőlővesszővel való beültetése, Fehértemplom lakói 460 hektáron végezték el az ültetést, Versecen pedig a homokterületen megkísérelték a földművelés és a gyümölcstermesztés meghonosítását. „Az egyáltalában művelés alá nem vehető területek kis parcellákra felosztva fognak a telepeseknek kiosztatni azon kötelezettséggel, hogy azokon akácfaültetvényeket létesítsenek, melyekből a rendes szőlőműveléshez szükséges karók olcsón lesznek nyerhetők.”
Mátyus József A Delibláti futóhomokról (1890) című leírásában így fogalmazott: „a delibláti futóhomok a hajdani szerb-bánáti határőrvidék területén, Temes vármegyében fekszik. Alakja hosszúkás, északkelet felé elkeskenyedve; részint begyepesedett, részint csak most gyepesedő, nagyrészt azonban egészen sívó homokból áll. Valahol a Duna partján Palánka és Dubovácz között kezdődik, és északkeleti irányban Allibunár felé mintegy 43 mértföld hosszú, Deliblattól pedig Grebenáczig délnyugattól északkeleti irányban 1–1 3/4 mértföld széles. Terjedelme az utolsó kat. felmérések szerint 50.848 hold.” A terület mindenütt dombos, helyenként azonban 40–50 méter magas hegyeket is találunk, amelyek néhol igen meredekek. „Hegykúpok völgyekkel, ezek pedig hegygerinczekkel váltakoznak rajta.” Az uralkodó délkeleti szeleknek, amelyek a tavaszi és az őszi nap-éj egyenlőség idején olykor hat hétig is süvöltenek, és gyakran valóságos orkánná válnak, továbbá a szemben vele fúvó, de nem annyira ártó északkeleti szeleknek megfelel a hegygerincek iránya, amelyek általában délkelettől északnyugatnak tartanak.
Wagner János A delibláti kincstári homokpuszta növényvilága (1914) című tanulmányában kiemelte: a geológiai őskorban a Kazán-szoros és a Vaskapu-szoros fokozódó mélyülésével együtt járt a Pannón-tenger kiszáradása, és a régi tengerfenékből alakult ki lassacskán a mai Nagy-Alföld lapálya, a Nagy-Alföld legdélkeletibb csücskéből pedig lett évezredek módosító hatása alatt a mai Delibláti-homokpuszta. A leghatalmasabb formáló erő az e tájakon uralkodó igen erős szél, a kossava, amely a geológusok felfogása szerint abból a törmelékből építette fel az északnyugat felé vonuló homokbuckák és löszhalmok egész láncolatát, amelyeket a Karas, a Néra és a krassó-szörényi hegyekről levezető egykori folyóvizek a mai Alföld szélén leraktak. Az anyag ideszállításában bizonyára a Dunának szintén igen jelentékeny része lehetett, mert hiszen egyedül a Duna végezhette hosszú útján ezt a válogatást, és szállíthatta a homok legapróbb szemecskéit természetszerűleg a legmesszebbre. „Hogy pedig ezt a legfinomabb homokját nagy tömegekben éppen itt kellett leraknia, ennek magyarázatát abban találom, hogy kivált régebben, amikor a Kazán- és Vaskapu-szoros még kevesebb vizet bocsátott ki a Fekete-tenger felé, a Duna vize, különösen magasabb vízállás esetén, mintegy megütközött a báziási szorulatban és hirtelen meglassudván, megszabadult szilárd részecskéinek nagy részétől éppen úgy, ahogyan a könnyebb édes víz a sós vízbe ütközve szintén lerakja iszapját és deltát épít. A régi Dunának tehát a báziási völgyszorulat előtt nagy deltaszerű homoktorlasza lehetett. E delta darabjai pedig a Duna-szigetek és a magyar és szerbországi homokpuszták.”
Gecser Béla pancsovai polgári iskolai tanár 1893-ban járt az akkor még igen mostoha vidéken, és A Dunán le Zimonytól Turn-Severinig és Orsovától Herkulesfürdőig című könyvében így fogalmazta meg a látottakat: „A Duna partjától föl Kubinig, onnan Deliblátnak Alibunárig húzódik a Római sánczok neve alatt ismert emberi kezektől készített árok. Részben ez képezi határát azon 50 ezer □ holdnyi kietlen homok területnek, mely Delibláttól, Mramoráktól Alibunárig, Károlyfalváig, Ulmáig, a Karas folyóig terjed, s odább Duboviczánál csaknem a Duna partjáig ereszkedik. E puszta lakatlan futóhomokkal van borítva, s szürke színével igen szomorú látványt nyújt. A kincstár, melynek birtokát képezi, községeket telepít rája és szőlővel fogja beültetni az egész területet.” És még ezt követően is két évtizednek kellett elmúlnia, hogy érdemi lépések történjenek a tájvédelem érdekében.
1912-ben Magyarországon megszületett a Delibláti-homokpusztára vonatkozó tájvédelmi törvény, amely megteremtette a jogi és pénzügyi feltételeket a homoksivatag megműveléséhez. Sorsdöntő volt az akkori elhatározás az Európa Szaharájának is nevezett különleges terület jövőjét illetően, hiszen ennek nyomán vált a homokpuszta kultúrtájjá. A titokzatos-sejtelmes vidék mindig csábította a vándorokat. Erődi Kálmán 1914-ben Az Alduna és vidéke című könyvében lelkesen állapította meg: „a három ország határán a sokféle nemzetiségű Délvidéknek utolsó fél százados történetében a magyarság megerősödése örvendetes jelenségként domborodik ki”. S hogy az Al-Duna vidékének látogatását hol is kezdte el, az a leírásából is kiderül: „A Delibláti homokpuszta az Alföldből kiemelkedő (120–150 méter magas) löszplatón terül el. Futóhomokja a Karas, Néra, Morava és azon folyók hatalmas törmelékkúpjaiból származik, amelyek a Duna mai árterét egész a szerbiai hegyekig foglalták el. A Delibláti homokpuszta homokbuckái ezek, melyek kivált Dunadombónál közelítik meg a folyót, hogy azután ismét elmaradjanak. Innen a Karasig ér a pusztának legmélyebb színtája, ahonnan a kossava szél a homokot északnyugat felé fújja.” Erődi Kálmán Az Alduna és vidéke című könyvében részéletesen bemutatta a Morava és Mlava folyók hordalékából épült, 20 kilométer hosszú, 2–3 kilométer széles Osztrovó szigetet. „Ezt nevezte Jókai az Arany ember című regényében Senki szigetének. A kopasz, ingoványos helyet csak a nagy költő fantáziája varázsolta paradicsommá. Csak egy falu van rajta, délnyugaton, a Temessziget. A hajó az északi oldalon, sok sziget között keresi az útját, amidőn az addig sima bal part felől dombvidék tűnik föl.” A Dunáig nyúló hosszúkás, kazal alakú halmok, a dűnék jelzik, hogy nem messze innen található a Delibláti-homokpuszta. A táj átalakításáért folyó hatalmas társadalmi megmozdulásról Kalapis Zoltán a Tavasz a delibláti homokpusztán című tanulmányában foglalkozott.
De minden hivatali döntés kevés lett volna ahhoz, hogy a Delibláti-homokpuszta a szó szoros értelmében virágba boruljon, ha az otthonaikért küzdő szorgos kezek nem végeztek volna emberfeletti munkát. Mert az egykori sivatag ma pompásan gondozott kertje a tájnak, az erdőkkel és gyümölcsösökkel megkötött dűnék hullámai fölött a színpompás ősz a gazdag termés betakarításának ideje.
Irodalom: A Pallas nagy lexikona; Wessely József: Der Europäische Flugsand und seine Cultur; Bécs – Verlag von Faesy & Frick, 1873. 378 p.; Themák Ede: A délmagyarországi homoksivatag; Földtani Közlöny, 1887. XVII. kötet, 183–191. p.; Mátyus József: A Deliblatti futóhomokról; Erdészeti Lapok, 1890. 1–20. p.; [Gecser Béla]: A Dunán le Zimonytól Turn-Severinig és Orsovától Herkulesfürdőig. Írta Gecser Béla polg. isk. tanár; Pancsova – Nyomatott Wittigschlager K.-nál, 1893. VII + 218 p.; Erődi Kálmán: Az Alduna és vidéke; Budapest – Magyar Földrajzi Intézet Rt., 1914. 78 p.; Wagner János: A delibláti kincstári homokpuszta növényvilága; Budapest – Különnyomat az Erdészeti Kísérletek, 1914. XVI. évfolyamának 4. számából, 50 + 6 p.; Kalapis Zoltán: Bánát könyve; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 1979. 257 p.; Mák Ferenc: Delibláti homokpuszta; Magyar Szó, 2012. október 26. 7. p.; Dr. Kókai Sándor: A Bánság történeti földrajza (1718–1918) – A Bánság helye és szerepe a Kárpát-medence földrajzi munkamegosztásában; Nyíregyháza, 2010. 437 p.; Dr. Kókai Sándor: Bánság: természet, társadalom, gazdaság (1718–2011); Nyíregyháza – Kiszombor, 2022. 811 p.
(Folytatjuk)
