Olykor az a benyomásom, hogy ez a változékony, tavaszi időjárás nemcsak a meteoropata ősök hangulatingadozására, hanem még a társadalmi állapotokra is kifejti a hatását. Annyi minden történik, hogy már követni se lehet mindent. És én úgy látom, hogy a közéletben is hasonlóan történik minden, mint odakinn: néha esik, néha süt, nem csoda hát, hogy egyszer esernyőre, máskor pedig napszemüvegre van szükség, na meg még ott van az a fránya szél, amely hol erről, hol arról fúj, a zember fel sem tud rá rendesen készülni, pláne, ha biciklivel szándékozik száguldozni. No de előrejelzés ide vagy oda, mindenki csak azt jegyzi meg belőle, ami őt érdekli. Hiába figyelmeztetnek az időjósok, hogy lesz még bőven hideg reggel, az öreglány csak arra figyelt fel, hogy már májusban számítani lehet 10–15 nyári napra. És ha már ilyen a május, akkor vajon milyen lehet majd az utána következő néhány hónap! Szó mi szó, amama nagyon bezsongott, és nézegetni kezdte a nyaralási lehetőségeket.
– Ha időben lefoglaljuk a szállást, Tegyula, akkor valamivel olcsóbban nyaralhatunk! – lelkesede a muter. – Mondd, te hová mennél a legszívesebben: a horvátokhoz, a görögökhöz vagy a cérnagórácokhoz? Netán valami egzotikus helyre vágysz?
– Mire célzol, Tematild: egy több hetes hajókázásra valamelyik óceánon? – incselkede atata.
– Még csak az hiányzik! – tiltakoza az öreglány. – Untig elég nekem olvasni a híreket a hantavírus miatt a Hondius óceánjárón ragadt szerencsétlenekről! Én egy szerény üdülésre vágyom.
– Nagyon jól ismered a hozzáállásom a tengerparti nyaraláshoz – dünnyöge a fater. – Ha csak belegondolok abba, hogy irtó hosszút utat kell megtennem azért, hogy aztán napokon át nagy szatyrokkal meg egy csomó motyóval buttogjak le a strandra, ahol aztán órákon át izzadhatok a tűző napon és hallgathatom a körülöttem bömbölő zsuzsuzenét, nyomban összeszorul a gyomrom.
– Pedig igazán ránk férne egy kis lazítás – erősköde amama.
– Ezzel egyetértek, csak nekem az efféle nyaralás minden csak nem lazítás – mondá az öreg.
– Áruld már el, számodra mi a lazítás? – kérdé a muter.
– A hűvös szobában minőségi zenét hallgatni és könyvet olvasni, miközben a zösszes okoskütyü ki van kapcsolva körülöttem – válaszola atata.
– Ezt bármikor meg tudod tenni – legyinte az öreglány.
– Dehogy tudom! – felesele a fater. – Másrészt pedig most nem lenne célszerű belőni egy nyaralási időpontot, mert még nem tudni, mikorra írják ki felénk a választásokat.
– A Vučko azt mondta, hogy Gyurgyevdánra elárulja – így amama.
– Gyurgyevdán előestéjén azonban közölte, hogy tíz nap múlva fog dönteni – ismerteté az éppen betoppanó Zacsek zomzéd.
– Lehet éppen arra vár, hogy sokan befizessék a vakációzást, Tematild – töprenge az öreg –, és majd annak ismeretében időzíti a politikai megmérettetést.
– Lehet, hogy a zomzédot meggyőzöd ilyen mondvacsinált érvvel, Tegyula – jegyzé meg a muter –, de engem nem versz át, ez csak kifogás, hogy ne kelljen nyaralni menned.
– A zállamfő a napokban említette, hogy lehetséges a választás júliusban, de akár novemberben is – tájékoztata a Zacsek –, és olyat is mondott, hogy a választások időpontja a nagyvilágban uralkodó helyzettől is függ.
– Ha arra várunk, hogy rend legyen a világban – kommentálá atata –, attól tartok, egyhamar nem fogunk szavazni!
– Én meg attól, hogy ha a szavazásra várunk, akkor lemaradunk a nyaralásról! – zsörtölőde az öreglány.
– No de az anyaországi választások eredménye következtében egyre több érdekességre derül fény – válta témát a Zacsek.
– Még csak a hétvégén áll fel az új kormány, de már egymást érik az izgi fejlemények – bólogata a fater. – Képzelem, mennyi csontváz lehet még a szekrényben!
– A volt rezsim plakátosa is beült az egyik stúdióba, ahol pityeregve felajánlotta a zállamnak a cégeit – tudatá amama.
– Nem ítélkezem – jelenté ki a Zacsek –, de úgy vélem, hogy akkor kellett volna inkább kissé magába szállnia, amikor a cégei által készített, sokszor túlárazott és gusztustalan plakátok tarkították az egész országot.
– Ebből és a hasonló esetekből szép lassan kiderül, mi is tartotta össze igazából a távozó hatalmat – bölcselkede az öreg.
– Egyeseknek mindenesetre véget ért az álom luxuskivitelben – nyugtázá a muter.
– Azt hallottam, hogy még a legendás Tények című műsor is megszűnik – informála a Zacsek.
– Elhangzott ott néhány olyan tény az elmúlt időszakban, amivel erőst vitába szálltam volna – csóválá a fejét atata.
– Úgy hírlik, nemrég 17 milliárdot osztottak szét, állítólag kultúrára! – hüledeze az öreglány. – Közben meg azt olvasom, hogy a magyar folyóiratok a megszűnés szélére jutottak.
– Biztosan kissé sajátosan értelmezték a kultúra szerepét – csipkelőde a Zacsek.
– Egyesek meglehetősen furcsa célok megvalósítására kaptak pénzt – állapítá meg a fater. – A kör közepén álldogáló Pataky Attila például öt millát arra, hogy „utat mutasson a fény és a zabadság felé”.
– A mágikus hegedűművész fotósa pedig alapított egy céget és pár héten belül máris leesett neki 500 millió forintnyi támogatás! – taglalá amama.
– Az tuti, hogy nem a szakmai múltjával érdemelte azt ki – heccelőde a Zacsek.
– Lehet, azok a fényképek mágikus módon meg is szólalnak majd – trollkoda az öreg.
– Érdemes utánaolvasni, ki mindenki kapott mennyit és mire! – háboroga a muter. – Mi meg napokig-hetekig töltögetjük a pályázati űrlapokat, hosszú litániákat írunk, dokumentumokat gyűjtögetünk, és a végén sokszor semmit sem kapunk.
– A Kis Grófo elárulta, hogy neki telefonáltak, hogy pályázzon – számola be a Zacsek.
– Ejnye-bejnye, bennünket hogy nem hív fel senki, hogy megsúgja, éppen hol érdemes pályázni?! – élcelőde atata.
– Biztos nem a megfelelőféle kultúrát nyomjátok! – epéskede a Zacsek.
– Ebben lehet valami – spekulála az öreglány –, mert a távozó kultúrügyis Hankó szépen megmondta, hogy művészeteszményének a vezércsillagai „a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok”.
– Ezek szerint nem sok József Attila-verset olvashatott – fűzé hozzá a fater.
– Fel a fejjel! – szólítá fel a Zacsek –, azt olvastam a zinterneten, hogy kitört még az eddiginél is nagyobb véleményzabadság!
– Ez azt jelenti, hogy már bármit gondolhatok?! – értetlenkede amama.
– Nemcsak gondolhatsz, hanem ki is mondhatod nyilvánosan – világosítá föl az öreg.
– Nem hiszem, hogy ez sokaknak tetszeni fog – gondola bele a muter. – Mert ez egyben felelősség is!
– Van benne valami – merenge atata. – Ha egyeseknek nem mondják meg kerek-perec, mit kell gondolniuk a világról, akkor honnan fogják tudni, mit is gondolnak a világról?!
– Be kell nektek ismernem, hogy olykor én is ilyen helyzetbe kerülök, és nem egy kellemetes állapot – vallá be a Zacsek.
– Mikor kerül ilyenre sor, zomzéd? – érdeklőde az öreglány.
– Leginkább olyankor, amikor a kedves nejem új rucival vagy frizurával állít haza – felele a Zacsek –, és megkérdi tőlem: Na, hogy tetszik?
– Ilyenkor, mi a helyes válasz? – puhatolóza a fater.
– Az az igazság, zomzéd, hogy nincs olyan – sóhajta a Zacsek. – Leginkább a viccbéli férj viszontkérdése lehet az: Hát... őszinte véleményt kérsz, vagy olyat, amitől nem fogok a kanapén aludni?
Pistike, alföldi kultúrharcos
