Ebben a városban túl
sok a fény.
Mint egy telített edény
pereméről a lé, úgy
árad, ihog1
rám millió vakító
fotonsugár
az égből, de nem kevésbé
az életteremre növő
neoncsövek ciheréből,2
hogy nappal és éjjel
túlhergeljék
a szemet,
olyannyira, hogy a lényeget
már ne is láthassa.
Délelőttjeim
így a fényerőszak
elleni harccal telnek, s
az egyetlen apró termet,
hova elbújhatok,
zuzmózöld függönnyel
árnyékolom.
Miként az árbócon
leffegő nagyvitorlát a hajós,
úgy adjusztálom
a sűrű vásznat az ablakomon,
hol kifeszítve,
hol lejjebb húzva,
azután
hogy a kárpittal fölfogjam
Ré isten utolsó
küldöttjét is,
s ha mégis
belopózik közülük
egy-egy a réseken,
hatalmas napszemüvegemen
az is elvérzik.
Midőn végre sikerül
félhomályba göngyölni a
belső teret, hatalmas
karosszékembe temetkezem,
és élvezem,
gyönyörittasan élvezem,
hogy, ha mások előtt nem is,
sötét szobámba zárva,
a csábító fények helyett
alkalmilag én lehetek
a világ világossága.
1 Ihog – népnyelvi: folyik, hömpölyög.
2 Ciher – régies, 1. bokros, sűrű cserjés terület; 2. apró cserje, bokor, száraz fű, amelyen régebben az eretnekeket megégették.
3 Flatterolás – a vitorla lobogtatása.
4 Bandázsolás – a rögzítő kötélvégek összefonása.
