Nem tudom, hogy történt… Valahol megadhattam a születési dátumomat, vagy meggondolatlanul kitöltöttem egy bugyuta tesztet, amelyen be kellett írni az életkoromat, esetleg rákerestem valamire, ami az „én korosztályomat” érdekelheti, de lehet, hogy ennél is egyszerűbb volt, hiszen az ilyen negyvenpluszos boomerek, mint én, gyakran követnek el amatőr hibákat az interneten. Az internet pedig nem felejt, tudja, hogy átléptem egy bizonyos határt, elértem egy adott életkort, és lépten-nyomon emlékeztet is rá. Eláraszt olyan cikkekkel, amelyek úgy kezdődnek: „Negyven felett…”, és olyasmikkel folytatódnak, mint: „lassabb, kisebb, kevesebb, gyengébb”. Negyven felett lassul az anyagcsere, évente meghatározott százalékkal csökken az izomtömeg, egyre kisebb lesz a csontsűrűség, kevesebb hormon termelődik, a bőr állapotáról pedig már jobb, ha nem is beszélünk. A cikkek, videók nem riogatni akarnak, ó, dehogy, tele vannak jó szándékkal. Nincs veszve semmi, mondják, de innentől már minden eddiginél keményebben kell dolgozni magunkon. Negyvenéves kor felett az edzés létfontosságú, hangsúlyozzák. Ha eddig is tornáztál, az dicséretes, ám mostantól máshogy kell. Felejtsd el a kardiózást, helyette súlyzózz. Heti három-négy tréninget mindenképp iktass be, viszont ennél többet semmi esetre, hiszen a te korodban, hajjaj…, a regeneráció is hosszabb időbe telik! Aztán ott az étrend és a pihenés, mindkettő rendkívül fontos. Minimum nyolc óra alvás javasolt. Hogy a hormonok nem hagynak nyugodni, izzadsz éjjel, ébredezel? Hát anyukám, senki sem mondta, hogy könnyű, próbálkozz csak, meditálj, hallgass relaxáló zenét, valami majdcsak segít. Negyven felett már nem is ehetsz akármit, figyelj oda, hogy mit, mennyit és mikor, ne koplalj, de ne is vidd túlzásba. Csökkentsd a szénhidrátot, a fehérjebevitel növelésénél viszont szinte nincs is fontosabb. Okostányér, harminckilenc éves koromig erről nem is hallottam. Táplálékkiegészítők és vitaminok nélkül esélyed sincs, magnézium, kollagén, keratin a minimum, de a legjobb, ha D-vitamin, ómega-3 meg Q10 is szerepel a listádon. A hajad legyen rövid, a szoknyád hosszú, öltözködj a korosztályodnak megfelelően, igaz, hogy a negyven az új húsz, de az mégiscsak szánalmas, ha elmúltál negyven és húszévesnek próbálsz látszani.
Mintha a nőkre a negyvenedik születésnapjukon egy címkét ragasztanának: Leértékelt! És betennének a hamarosan lejár a szavatossága polcra.
Mi lett azzal, hogy az életkor csak egy szám? Az kizárólag negyven évig érvényes? A negyvenesek mind egy lejtő tetején állnak, ahonnan nincs más út, nincs más opció, csak a lefelé?
Minél több ilyen cikket olvastam el, annál inkább pánikba estem. Próbáltam mindent követni, jegyzeteltem, mértem, számoltam. Aztán lassan kijózanodtam. A számok, a cikkek, a szabályok legfeljebb iránytűk lehetnek, de nem vehetik át az irányítást az életem felett.
Nézegetem magam a tükörben. Valóban vannak jelei az idő múlásának, én is látom. Semmi sem olyan feszes, dús, sima, mint korábban.
Negyven év nyomot hagyott az arcomon, látszanak a boldog pillanatok, de a nehézségek is beleíródtak a bőrömbe. Nem hiszem, hogy a kollagén ezt el tudná tüntetni. Már nem is szeretném, hogy eltüntesse. A kor szerencsére nem csak a test változásaiban mutatkozik meg. Idővel a lélek is más lesz, bátrabb, szabadabb. Rájöttem, hogy negyvenévesen már nem kell mindenki kedvére tenni, lezárhatok olyan kapcsolatokat, amelyek nem építenek, és a figyelmemet azoknak szentelhetem, akik igazán számítanak. Magyarázkodás nélkül mondhatok nemet, nem akarok többé megfelelni, beállni a sorba, vagy mások elvárásai szerint élni. Az idő elleni harcban úgyis csupán kisebb csatákat lehet megnyerni, ám legalább most már el tudom dönteni, melyeket érdemes megvívni. Talán holnap felveszek egy miniszoknyát, ha úgy tartja kedvem, végtére is tornáztam eleget.
Nyitókép: Pixabay
