Erőteljesen tavaszodik, az idő csodás. A határban zöld szőnyeggé változtak a búzaföldek, a kacéran sütő nap pedig bringázásra csábít. A tavaszi idő varázsában is azonban kicsit sivatagosnak tűnik a táj. Hatalmas egybefüggő parcellák, s fát csak elszórva, nagyon ritkán lát az ember. A kishegyesi határban egykoron minden dűlőút mellett büszke fasorok álltak, árnyékot nyújtva a megfáradt napszámosnak. A mezőgazdaság „korszerűsítése” azonban, ami kizárólagosan a hozam növelésére irányul, fölöslegessé tette a fákat és minden természethez köthető dolgot. Az ilyen szintű hozamhajszolás nem maradhat büntetlenül. Az elért magas hozamok fenntartása egyre több műtrágyát, permetezést tesz szükségessé, viszont az egyre intenzívebb termelés miatt a zsíros vajdasági talaj egyre soványabb. Emiatt még több vegyszerre van szükség, ez pedig csak további talajromláshoz vezet. Ha mindehhez hozzáadjuk az évek óta tartó aszályt, ami Európa-szerte éves szinten 9 milliárd euró kárt okoz, akkor egyenes az út az elsivatagosodáshoz. Mind a termőtalaj, mind az atmoszferikus vizek megtartásához szükséges az erdősítés, de a mezőgazdaság szereplőinek hozzáállása mellett ez nem igazán kivitelezhető. A kormány szigora e téren talán segítene, de ennek nincs sok jele.
Az aszályok okozta kárt locsolással próbálják csökkenteni, locsolási rendszerek telepítésére vonatkozó támogatások is léteznek. Ez jó ötlet lenne, ha korlátlan vízmennyiségek állnának rendelkezésre, de nem ez a helyzet. Az aszály miatt a vízkészletek csökkennek, viszont a locsolás utáni igény egyre intenzívebb. Félő, hogy így egy idő után igen komoly gondok lesznek a lakosság vízellátásával is. A Topolyai-tónak szinte porol a feneke, s a mólók szárazon állnak. A kishegyesi és a topolyai határban kerékpározva több helyen is láttam olyat, hogy egyes gazdák saját kutat fúrattak, és abból locsolnak. Nem tudom, hogy ez legális-e, mindenesetre azt jelenti, hogy a profit érdekében közvetlenül az ivóvízkészletből locsolnak.
Miközben nálunk a mezőgazdaság támogatási politika a locsolókapacitások növelésére irányul, addig tőlünk nyugatabbra a vízgazdálkodásban a természetes alapú (NBS) megoldásokra összpontosítanak. Magyarország Kormánya által közzétett Természetalapú víztartási megoldások című tanulmányban a következő áll: „A Természetes Vízmegtartó Megoldásoknak a fő célja a víztartó rétegek, a talaj és az ökoszisztémák vízmegtartó képességének fokozása, valamint megőrzése, állapotuk javítása céljából. A vízmegőrzés természetre alapozott módszerei többféle előnnyel járhatnak, beleértve az árvizek és aszályok kockázatának csökkentését, a vízminőség javítását, a talajvíz feltöltését és az élőhelyek javítását.”
A tanulmányban arról is szó van, hogy a gyors vízelvezetési gyakorlat helyett a vízvisszatartó megoldásokra kell törekedni. A kishegyesi határban kanyargó Krivaja folyónak régen árterületei és több mellékága volt. Manapság szűk mederbe szorított szennyvízlevezető csatorna, amiben a szerves szennyeződés miatt nincs semmi élet. A biológiai sokszínűség menedéke és természetes vízmegtartó lehetne, de egyelőre nincs a láthatáron olyan fordulat, amely ezt lehetővé tenné. A minél nagyobb és gyorsabb profit érdekében tönkretesszük mindazt, amire a jövő generációinak a normális élethez lenne szüksége. Néha már azon is elgondolkozom, van-e alapja annak, hogy fajunkat homo sapiensnek nevezzük.
Nyitókép: Lakatos János
