Amikor gyerekként még valamikor az 1990-es évek közepén először jártam Magyarországon, azonnal szemet szúrt, hogy amerre csak jártunk, az utak mellett fák, rendezett erdők húzódtak. Nagy felüdülés volt ez számomra, hiszen vidékünkön azt szokhattam meg, hogy az utaink szélei kopárak, az aszfaltcsík szántóföldek között húzódik, és a monotonitást legfeljebb csak néha és szakaszosan töri meg néhány bokortársulás, vagy éppen öreg fákból álló sorok, magányos matuzsálemek. A rácsodálkozás pillanata azóta is elevenen él bennem, és akárhányszor északi szomszédainknál járok, eszembe jut, és minden esetben újra és újra elcsodálkozom azon, hogy így is lehetne csinálni.
Azt mondják, hogy a természet nem ismer határokat – de ha az ember határokat húz, akkor azt a természet is megérzi, hiszen hiába az azonos éghajlat, a talajviszonyok hasonlatossága, a mikro- és makrokörnyezet rokonsága, ha az emberek hozzáállása nagymértékű különbséget mutat, az nyomot hagy a környezet összképén is.
Március 21-e az erdők nemzetközi napja. Az Egyesült Nemzetek Szervezete erről 2012-ben határozott, abból a célból, hogy felhívja a figyelmet az erdők jelentőségére. Hogy az erdők mennyire fontosak a bolygónk egészsége, és ezáltal az emberek egészsége szempontjából, az talán mindenki számára nyilvánvaló, de azért elevenítsük fel: egyebek között tisztítják a levegőt (az Amazonas esőerdőit a világ tüdejének szokás nevezni), élőhelyet biztosítanak sok-sok növény- és állatfaj számára, nagy szerepük van a talaj és a levegő vízháztartásában, védelmet nyújtanak a többi között a szelek, árvizek ellen, és nem mellesleg faanyagot termelnek, amit nem csak az építőiparban hasznosítanak.
A Vajdaságban található erdők jelentős részét a Vajdaság Erdői Közvállalat kezeli. Az adatok szerint Vajdaság területe 21 500 négyzetkilométer, és az említett közvállalat csaknem 130 ezer hektárnyi, azaz 1300 négyzetkilométernyi erdőn, illetve erdősíthető földterületen gazdálkodik. Mindez a tartomány teljes területének csupán hat százalékát teszi ki, míg a hivatalos statisztikák szerint Magyarország teljes területének egyötödét borítja erdő. Természetesen itt azt is figyelembe kell venni, hogy ebben benne foglaltatnak Magyarország dombos és hegyvidéki területei is, és ha Szerbiában néznék az országos arányt, szintén magasabb szám jönne ki, ugyanakkor a közvállalat illetékességébe tartozó erdők mellett minden bizonnyal vannak olyan erdők is, amiket más kezel, viszont az eredmény akkor is szembeszökő és megdöbbentő.
A Vajdaság Erdői Közvállalat adatai szerint az erdők a tartomány területén egyenletlenül oszlanak meg, a legnagyobb összefüggő erdős területek a nagyobb folyók, a Duna (ide sorolható a Fruška gora is), a Tisza, a Száva és a Temes mentén, a Delibláti- és a Szabadkai–Horgosi homokpusztán, valamint Verseci-hegyen találhatóak – mindez még szembetűnőbbé teszi a tartomány kirívóan rossz helyzetét, amivel kiérdemelte Európa erdőkben legszegényebb régiójának címét.
A helyzetet tovább rontja az, hogy az utaink mellett lévő egykori fasorok is szinte teljes egészében eltűntek. Míg az idősebbek elbeszéléseiből tudjuk, hogy valamikor minden jelentősebb út mellett magas növényekből álló fasorok vonultak, árnyékba borítva magát az utat, ami kellemesebbé tette a haladást, addig ma már ennek csak a nyomaival, pontosabban maradékaival találkozhatunk. Néhány évvel ezelőtt a Szabadka melletti Nagyfénynél tömegbaleset történt, amiben 14 autó volt érintett. A szerencsétlenséget a szél okozta, ami nagy mennyiségű port kapott fel, ezzel csökkentve a látási viszonyokat. Az eredmény több sérült, jelentős anyagi kár, ami megelőzhető lett volna azzal, hogy ha az utak mellett léteznének szélvédő sávok. Persze ezeket karban kellene tartani, gondjukat kellene viselni, ráadásul néhány métert elvennének az ott található szántóföldekből, de hosszú távon, a közlekedésbiztonság és az érzet (jelent ez a szó még valamit?) szempontjából minden bizonnyal pozitív hatásuk lenne.
Mindehhez hozzá kell tenni, hogy az erdők karbantartása napjainkban nem egyszerű feladat, hiszen meg kell találni az egyensúlyt a gazdasági hasznosítás és a természetvédelmi funkció között, ugyanakkor a városokból, panelházakból kirándulni vágyó polgárok, a túrázni vágyók, valamint a vadászok igényeit is ki kell elégíteni – és ezek a nézőpontok sokszor szöges ellentétben állnak egymással. Éppen ezért szakmai egyeztetésekre, szigorú szabályozásra, szigorú előírások meghozatalára van szükség, ugyanakkor ezek betartására és betartatására is kiemelt figyelmet kell fordítani. A Vajdaság Erdői Közvállalat által kezelt erdők egy jelentős része különböző fokú védettséget élvez, ami fokozott odafigyelést igényel, ugyanakkor amellett, hogy kötelezettséget ró az illetékesekre, lehetőséget is kínál, amivel élni lehet, amivel élni lehetne.
Az emberek egy jelentős része vágyik a természettel való elveszett kapcsolat újbóli megtalálására, és ehhez az erdők ideális terepet nyújthatnak, csak meg kell találni a megfelelő formát és keretezést. Ez a nyugati országokban igen magas szinten van, érdemes onnan példát venni. Természetesen próbálkozások nálunk is vannak, komolyabban azonban jelenleg még a Fruška gorára korlátozódik.
A klíma változásával az erdőinkre is egyre nagyobb nyomás nehezedik, ugyanakkor az erdők lehetnek azok, amik némiképp mérsékelhetik annak negatív hatásait. Amikor a nyári kánikulában a füvek kiégnek, és öntözés nélkül szinte semmi sem marad meg, a fák még akkor is büszkén állnak, és teszik a dolgukat. Vigyázzunk rájuk, és ha csak tehetjük, életünk folyamán ültessünk el legalább egy fát, ha mindenki így tesz, az örökségünk egyebek mellett erdőkben is mérhető lesz.
Nyitókép: Azt mondják, hogy a természet nem ismer határokat – de ha az ember határokat húz, akkor azt a természet is megérzi (Fotó: Ótos András felvétele)
