9. rész
A legsze(nte)bb állat a ló
Gyerekkorunk óta tudjuk: a magyarok szent állata szárnyas paripaként ismerős a népmeséinkben. Ereje és gyorsasága felülmúlhatatlan volt, a magyar huszárság büszkesége és motorja volt egészen a huszadik századi nagy háburuig. Hogy miként lett a bukovinai peremvidéken „kereskedelmi cikk” belőle, azt a tizenkilencedik század végi gazdasági válság mondatja el. A nép túlszaporodása és a földnélküliség okozta elszegényedés miatt ugyanis a térségben felütötte a fejét a dohánnyal, majd az állatokkal való tiltott kereskedés is. A csempészet végül már kiterjedt a sertéssel, szarvasmarhával, sőt a lovakkal való üzletelésre is, amely eleinte csak az államot károsította meg, de a tiltott tevékenységnek végül a bojérek, később pedig az elszegényedő nép is csak a kárát látta. Mert az első időkben a lopott árut általában a moldovai tolvajoktól vették át, majd adták tovább olcsóbban, mint a vásárokon. A lótolvajok kupeckedése azonban nagyon elfajult. Ez a megélhetési forma már semmivel sem volt jobb a fosztogatásnál, nyílt rablásnál vagy a bukovinai székelyek körében ugyancsak megvetendő hernyóvéteknél. De terményekkel is kereskedtek. A csempészeket sokáig senki sem merte bántani, mert olyan jól szervezett hálózatot működtettek, hogy a feljelentőn, nyomra vezetőn rövid időn belül bosszút is álltak a bebörtönzöttek cimborái. Az elszemtelenedett tolvajlások és az egyre kegyetlenebb megtorlások miatt azonban a bűnüldöző hatóságok is összehangolt akciókba kezdtek, és 1910-ig a legtöbb csempészt vagy lefülelték és börtönbe zárták, vagy elbujdosásra kényszerítették.
Kóberes szekér
Már 1784 őszén megkezdődött a székely-magyarok felkutatása, valamint átköltöztetése Moldvából Bukovinába. 1774–1786 között csupán 2687 lelket sikerült áttelepíteni, habár öt évig adókedvezményt ígértek azoknak, akik hajlandók voltak új életet kezdeni az új hazában. Egyéb segélyezések mellett negyven-ötven év alatt kölcsönöket visszafizetendő tartozással is nyugtatták őket, emiatt is könnyebbnek ígérkezett az életük, mint amilyen később lett. A hajlékok megépítése mellett a kapott betöretlen, elvadult „ugaros” termőföldek feltörése, a munkaeszközök beszerzése és az igavonó állatok hiánya is komoly kihívás elé állította a még bátortalan telepeseket. Akkoriban Moldva gyenge borait rendszerint szekérháton szállították a birodalom területére. Ezért a gabonafélék termesztése mellett Istensegíts és Fogadjisten népe Mártonffi Mór „venyigés” pap még kísérletező irányításával a szőlőtermesztésbe is belekezdett. A bécsi levéltárban található dokumentumok alapján Hadik András szerepét a telepítések megindításában a mai napig többen vitatják, sőt bagatellizálják, holott rálátása volt mindenre, így elképzelhetetlen, hogy a befolyása, meggyőződése, elhatározása, döntése vagy jóváhagyása nélkül bárki alattvalója az ő tudta nélkül nagy horderejű kérdésben a megkerülésével dönthetett volna. A Bukovina kormányzásával megbízott Enzenberg vagy az utóda, Splényi Gábor gondolata lehetett, hogy a telepítés népszerűsítése céljából Moldva bortermő vidékeiről még szőlőoltványokat is beszerezzenek. Így már 1784 márciusában Mártonffi papi levelével és egy, az új bor palackozását bizonyító levél-tanúsítvány kíséretében két üveg nemes bort is ajándékként elküldtek Bécsbe személyesen gróf Hadik Andrásnak, a haditanács elnökének. Állítólag Mártonffit ezért Hadik bőkezűen meg is jutalmazta, egyúttal megbízta őt a nemes feladattal, hogy a jó ötletnek bizonyuló szőlőtermesztést újabb 110.000 darab szőlőoltvány megvásárlásával segítse erőre. Hiszen az Bukovina gazdaságtörténetének újabb sikerre vitt mérföldköve lehet. Sajnos ebbéli reményei nem váltak valóra, Bukovina földje a mai napig nem igazán alkalmas a szőlőtermesztésre…
