Az Életjel Kiadó gondozásában 2025-ben megjelent Németh Ferenc legújabb kötete, Sorsunk, hogy összetartozunk címmel, amely kiadvány átfogó művelődéstörténeti feldolgozást nyújt a vajdasági katolikus legényegyletek és más katolikus egyesületek történetéről. A könyv a 19. század közepétől a második világháborúig követi végig azokat a közösségi formákat, amelyek meghatározó szerepet játszottak a vajdasági magyarság társadalmi, kulturális és identitásmegőrző törekvéseiben.
Németh Ferenc neve jól ismert a vajdasági magyar művelődéstörténet kutatói és olvasói körében. Korábbi munkáiban is a vidék művelődéstörténetét tárta fel, különös figyelmet fordítva az írott sajtó, az egyesületi dokumentumok és a személyes hagyatékok feldolgozására. Új kötete szervesen illeszkedik az életművébe, ugyanakkor annak egyik legösszegzőbb darabja: nem egyetlen település, személy, esemény történetét vizsgálja, hanem a vajdasági katolikus egyesületi hálózat egészét.
A könyv kiindulópontja Adolf Kolping (1813–1865) életének és eszméinek bemutatása. Kolping gondolkodása – a tisztes munka, az erkölcsi nevelés, a közösségi felelősség és a keresztény értékrend hangsúlyozása – alapvetően meghatározta a katolikus legényegyletek működését. A szerző bemutatja, miként jutottak el ezek az eszmék a történelmi Magyarország területére, majd hogyan vertek gyökeret a Vajdaságban. A kötet hivatkozási alapként támaszkodik Lang György, Ruschek Antal és A. Sajti Enikő témába vágó munkáira is.
A vajdasági katolikus legényegyletek történetének feltárása különösen nagy kihívást jelentett, mivel számos egyesület esetében hiányosak vagy töredékesek a levéltári források. Németh Ferenc kutatómunkájának egyik legnagyobb erénye éppen az, hogy ezt a hiányt sokrétű forrásfeltárással igyekezett pótolni. A Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár anyagai, egyletalapítási okiratok, korabeli sajtótermékek, valamint ritka és nehezen hozzáférhető dokumentumok kerültek feldolgozásra. Külön figyelmet érdemel, hogy a bezdáni katolikus legényegylet választmányi üléseinek jegyzőkönyvei a szerző magángyűjteményében maradtak fenn, és most először válnak tudományos feldolgozás tárgyává.
A kötetben központi szerepet kap a katolikus legényegyletek mindennapi működésének bemutatása. Az egyletek jeligéje – „Isten áldja a tisztes ipart” – nem csupán szimbolikus üzenet volt, hanem a gyakorlatban is megvalósult: tisztességes munkára nevelés, erkölcsi útmutatás és aktív közösségi élet jellemezte őket. Saját színpadokkal, zongorával, könyvtárral, olvasóteremmel és gyakran tekepályával is rendelkeztek; bálokat, szüreti mulatságokat, házibálokat szerveztek, valamint jelentős szerepet vállaltak a műkedvelő színjátszásban.
A szerző részletesen tárgyalja a Szabadkai Katolikus Legényegylet működését, a Bácskai Ellenőr tudósításaira támaszkodva, valamint kitér arra is, hogy 1926-ban betiltották a magyar nyelvű előadásokat a szabadkai katolikus legényegyletekben. Az óbecsei, zentai és más vajdasági településeken működő egyletek esetében a Reggeli Újság, a Bokréta (1919–1940) és más korabeli sajtótermékek szolgáltatták az alapvető információkat. A zentai egyletek feltárásában a szerző Pejin Attila, Táborosi László, Tripolszky Géza és Tolmácsy Géza korábbi kutatásaira is támaszkodott.
A kötet külön fejezetet szentel a leány- és nőegyleteknek, amelyek elsősorban a jótékonykodás területén fejtettek ki jelentős tevékenységet, valamint bemutatja a korszak további katolikus egyesületeit: oltáregyesületeket, harmadrendet, népköröket, keresztes egyleteket, egyházi énekkarokat, dalárdákat és dalegyesületeket. Az 1930-as és 1940-es évek műkedvelő társulatai különösen aktívak voltak, s fontos szerepet töltöttek be a helyi magyar kulturális élet fenntartásában.
A Sorsunk, hogy összetartozunk tudományos igényességét jól mutatja a kötet 868 lábjegyzete, amelyek mögött évtizedes kutatómunka, sajtófeltárás és levéltári vizsgálódás áll. A könyvet gazdag archív fotóanyag zárja, amely nemcsak illusztrálja, hanem emberközelivé is teszi az egyesületek történetét.
Németh Ferenc új kötete nemcsak a vajdasági magyar művelődéstörténet fontos összegzése, hanem emlékeztető is arra, hogy a közösségi összetartozás, a hit és a kultúra milyen meghatározó erőt jelentett – és jelenthet ma is – egy közösség életében.
