A művészi sorozatok egyik leghíresebb képviselője a misztikus témákban lubickoló, két évadot és egy részben különálló minisorozatot megélt Twin Peaks. David Lynch és Mark Frost televíziós sorozatának pilot epizódja az ABC 1989–1990-es szezonjának egyik legnépszerűbb műsora volt. A népszerűséget a szintén ’90-ben debütáló második évad már nem tapasztalhatta meg, a 25 évvel később, 2017-ben műsorra tűzött folytatás viszont újra jól teljesített. A franchise emellett egy egész estés filmet is tartalmaz, 1992-ben ugyanis megjelent a Twin Peaks: Tűz, jöjj velem! című film, amely a nézőknél közepesen, a kritikusoknál viszont rosszul teljesített. Ám később, akárcsak a sorozat, a film is kultikussá vált.
A sorozat kiinduló cselekménye egy középiskolás lány halálának felderítése, aki a washingtoni (valójában fiktív) kisváros, Twin Peaks lakója volt. Miután az idegenkezűség egyértelművé vált, a cél a gyilkos megtalálása. A nyomozást egy Dale Bartholomew Cooper nevű FBI-ügynök végezte, akinek módszerei igen különlegesek voltak: a Columbo-féle intuíciótól kezdve az álomfejtésig mindennel próbálkozott. Miközben a lány, Laura Palmer halála után nyomozott, ráébredt, hogy az elsőre kedvesnek, idillinek tűnő kisváros valójában egy korrupt, erőszakos közeg. A város lakói közül a legtöbben titkoltak valamit, vétettek a törvény és/vagy az erkölcsi szabályok ellen.
A város és a polgárok efféle ábrázolása először talán realisztikusnak érezhető, hiszen egyetlen város sem lehet hibátlan. Akármennyire is tökéletesnek tűnik egy hely, mindig lesz egy kátyú az aszfalton, egy rosszmájú pletyka a szomszédról, de akár sokkal komolyabb ügyek is felszínre kerülhetnek, ha valaki (ez esetben Cooper) elszántan arra törekszik, hogy ezek a titkok kiderüljenek. Gyilkosság, drog, képmutatás és az erőszak összes – a mai (akció)filmkínálat hatására már csak közhelyként emlegetett – típusa jelen van Twin Peaksben. Sőt a cselekmény ennél is továbbmegy, és a belülről rothadó városhoz természetfeletti rejtélyek is párosulnak. Ezek a rejtélyek teszik titokzatossá a cselekményvilágot, a karaktereket, és egy olyan atmoszférát teremtenek, amelyet a későbbiekben a szintén sikeres Lost vagy az X-akták sorozatok is megpróbáltak (többnyire sikeresen) megidézni, hasonló módszerekkel.
A realista társadalomábrázolás, a társadalmi drámák és a misztikum, a természetfeletti szintézise jól működik a televíziós sorozatoknál. Ezek ugyanis egyrészt széles spektrumú nézői igényt elégítenek ki, másrészt nagyon izgalmas, amikor egy abszolút valósághű közeg életét rejtélyes történések gazdagítják. A néző, aki már-már a saját, intim terének tekinti Twin Peakset, annak minden egyes rejtélyét és problematikus szegmensét is befogadja. Ezzel pedig részese lesz a rejtélyeknek, amelyek (jó esetben) az ő, saját fizikai valóságában nem történnek meg. Sokunk kockázatra vágyik, amely felpezsdíti, s kiragadja a mindennapok szürkeségéből. A filmek és sorozatok képesek arra, hogy ezt az igényt tét nélkül elégítsék ki. A horrorfilmek is ezért működhetnek ilyen jól: az ember úgy akar részese lenni a szörnyűségeknek, hogy végtére is biztonságban maradhasson. A sorozatoknál ez még inkább jellemző, hiszen mind a karaktereknek, mind a helyszínnek, a fiktív világnak van ideje kibontakozni. Igaz, a Twin Peaks a maga 48 epizódjával nem tartozik a hosszú szériák közé, mégis működik ez a hatásmechanizmus.
Érdemes még kitérni a sorozat egy igen különleges pontjára, amely kiemeli, sőt ennyi év távlatából is egyedülállóvá teszi a tévésorozatok kínálata közül: ez pedig a bevezetőben már említett művészi jellegű ábrázolás.
Lynch (főként a harmadik évadban) avantgárd módszerekkel nyúl a sorozathoz, és tulajdonképpen a filmkészítés minden egyes elemét érinti ez a kísérletezés. A jelenetek gyakran nem lineárisan követik egymást, a kameraállások szokatlanok. Angelo Badalamenti zenéje (például a híres intro) szintén formabontó, de a szimbolikusság is visszatérő eleme a sorozatnak, amely főként az eltúlzott, szélsőséges karakterrajzokban nyilvánul meg. Az álomszerű jelenetek pedig még komplexebbé, még izgalmasabbá teszik ezt az egyébként is bonyolult világot.
Az álomhoz hasonlító jelenetek és Cooper álomfejtési módszerei természetesen nem véletlenül ismétlődnek. Lynch részben a freudi álomfejtést, részben az avantgárd stílus képzőművészeti megnyilvánulását ötvözi ezekben a jelenetekben, epizódokban. Nem titkolt célja felhívni a figyelmet arra, hogy az álmok igenis fontosak, hiszen amellett, hogy identitáskifejező erejük is van, az igazság is gyakran ott keresendő. Míg az X-akták a természetfelettinek tulajdonítja a nagybetűs Igazságot („Az igazság odaát van”), addig Lynch úgy véli, hogy az Igazság gyakran az álomban keresendő. Ahogyan a freudi álomfejtés azt hangsúlyozza, nincs egyetlen jó megoldás, vagy végső diagnózis, úgy az igazság sem egy kőbe vésett definíció. Ahány ember, annyi nézőpont, annyi előélet, és legfőképpen annyi igazság.
A Twin Peaks megérdemelten került a kultikus sorozatok listájára, s ezáltal a Sorozatok nyomában című sorozatom eme epizódjába is. Manapság, amikor a szórakoztató filmipar piaca túltelített, a nézői igényeket pedig egyre nehezebb kielégíteni, néha jót tesz visszatekinteni a múltba. Persze a sorozat nem változott, de a mi nézőpontunk igen, s ezt figyelembe véve új élményeket élhetünk át, ha néha hátrafelé is tekintünk.
Nyitókép: Fénykép: wikipedia.org
