13. ERŐS MIKLÓS (KIRÁLY KIS MIKLÓS)
A bukovinai székelyek kényszerű elkülönülése eredményezte, hogy az összetartó népességük egy különösen gazdag és sokféle népi kultúrát hozott létre alig 2–2,5 évszázad alatt. Nemcsak a nyelvezetük, de az egyéb hagyományaik is megkülönböztethetők, a többitől eltérnek. A vegyes lakosságú Bukovinában az erdélyi gyökerekből táplálkozás mellett a csángó, román, német, lengyel (gurál), de ukrán és hucul népektől ellesett motívumokkal is megismerkedtek, és ezeket, valamint több apró bukovinai népcsoport kultúrájának elemeit is felhasználták saját kultúrájuk újjáépítésekor. Ha Benedek Elek, Kodály Zoltán, a későbbiekben Katona Imre, Kiss Lajos, Bodor Anikó, Kóka Rozália, Dévavári Beszédes Valéria… nem érdeklődik szerteágazó gazdag népművészetük iránt, ha nem gyűjtögetik össze népmeséiket, népdalaikat, keserveseiket, néptáncaikat, talán nem tartanánk itt. Ma már szivacsként szívják magukba a népi kultúrájukba szerelmesek mindazt, amit nagy szorgalommal létrehoztak és megtartottak, sőt mindmáig képesek tovább éltetni. Szőcs Boldizsár bácsi egyik mesehőse Erős Miklós volt, aki hatalmas ereje és igazságossága miatt a gyerekek eszményképévé vált.
14. ISTENSEGÍTSI LOVAK
Szőrén és tolvajnyereggel ülték meg a lovat az istensegítsi lótolvajok. Nem dicsőség, de ez is volt: Lótolvaj csempészbanda is működött Bukovinában egykor. A „szakmájukat” végül sikerült felszámolni. A lókupecek egy részét elfogták, mások kiszöktek az országból, Kanadában vagy Amerikában kötöttek ki. Szerencsére Istensegíts nem ezekről a lókötőkről híresült el. Két remek istensegítsi plébánosról, László Istvánról (1845-1917) és Elekes Dénesről 1901-2003), akik alázattal szolgálták híveiket. Az istensegítsi templomban két emléktábla hirdeti hű szolgálatukat közösségükért.
