Létezik élet a Földön kívül?

Fockter Zoltán, a Svábhegyi Csillagvizsgáló csillagásza, az MCC FIT oktatója, a Fiatal Tehetség Program ELTE Fizika Doktori Iskolájának doktorandusza tartott előadást nemrég a Vajdasági Mathias Corvinus Collegium Alapítvány szabadkai székházában az Utazás a világűrbe, magyar szemmel – Általános tudnivalók az űrhajósok munkájáról címmel. A csillagászat és az űrkutatás nem csupán tudományos különlegesség, hanem több tudományterület találkozási pontja, amely ma már gazdasági, orvostudományi, technológiai és geopolitikai kérdés is, hiszen az űrben zajló kutatások eredményei idővel beszivárognak a mindennapjainkba, fejtette ki Fockter Zoltán, akivel a szabadkai előadása apropóján beszélgettünk.

Mikor tudatosult önben, hogy csillagász szeretne lenni?

– Gyerekként sok ismeretterjesztő filmet néztem, főleg a National Geographic műsorait. Az aszteroidák, a fekete lyukak és a naprendszer világa különösen érdekelt. Utánaolvastam ezeknek a jelenségeknek, és habár hamar kiderült számomra, hogy nem fenyegeti közvetlen veszély a Földet, a téma teljesen magával ragadott. Tizenhárom éves koromban a kezembe került A világegyetem képes atlasza gyermekeknek című könyv. Bár gyerekeknek készült, meglepően igényes könyv, gyönyörű illusztrációkkal a galaxisról. Váci vagyok, sokat jártam könyvtárba, és hetedik osztályos koromban fogalmazódott meg bennem, hogy a csillagászat érdekel. A gimnáziumban a matematika-földrajz tanárom is támogatott. Az ELTE Természettudományi Karán földtudományi alapszakon kezdtem, ezután jelentkeztem az ELTE TTK Csillagász mesterképzésre, jelenleg pedig az ELTE Fizika Doktori Iskolájának doktorandusza vagyok.

Kutatási területe a csillagkeletkezés és a fiatal csillagok tanulmányozása, a naprendszerhez hasonló csillagrendszerek kialakulása. Mesélne ezekről a jelenségekről?

– Jelenleg a Naphoz hasonló csillagok és a bolygórendszerek keletkezését vizsgálom. A Nap egy sárga fényű törpecsillag, és a többi csillaghoz hasonlóan ez sem örök életű. A csillagok születnek, élnek és meghalnak, életük hossza a tömegüktől függ. Egyesek csak pár millió évig élnek, mások akár több milliárd évig is. A mi Napunk is valamikor elérkezik a végéhez, de ne aggódjunk, mert erre még legalább 5 milliárd évünk van! Napunk nem lesz szupernóva, nincs akkora tömege, hogy felrobbanjon. Ezt onnan tudjuk, hogy fizikai modellekkel szimulációkat futtatunk és megnézzük, hogy hogyan viselkedik, milyen a belső szerkezete, mekkora a tömege, milyenek a tulajdonságai, milyen energiatermelési folyamatok mennek a csillagban végbe. Ez alapján ki lehet számítani, hogy mennyi ideje van hátra.

Nemzetközi szinten mennyire elismert a magyar csillagászat és az űrkutatás?

– Elismert, a világűr határát például egy magyar tudósról, Kármán Tódorról nevezték el, aki a szuperszonikus repülés atyja volt. A magyar űrtevékenység kezdete 1946-ra nyúlik vissza, amikor Bay Zoltán vezetésével végrehajtották az első holdradar-kísérletet. Magyarország már a kezdetektől komoly tudományos eredményeket ért el a területen, és ennek fontos mérföldköve volt, hogy 2015-ben az ország az Európai Űrügynökség, az ESA teljes jogú tagjává vált. Nyáron pedig mindenki követte Kapu Tibor küldetését. Bízom abban, hogy ezzel a fiatalok motiváltabbak lesznek, hogy megnő az érdeklődés a természettudományok iránt, hogy egyre többen választják a reál tantárgyakat, mivel nagy szükség van olyan szakemberekre, akik jól képzettek fizikából, kémiából, matematikából és informatikából. Nem kötelező csillagászként, űrhajósként dolgozni, a fiatalok az űrkutatáson belül lehetnek tudósok, gyógyszerészek, űrorvosok, biológusok és táplálkozási szakemberek is.
 

Mit jelent a Hunor-program, és miért számít mérföldkőnek a magyar űrkutatásban?

– A Hunor-programot 2021-ben jelentették be azzal a céllal, hogy Farkas Bertalan után újra magyar űrhajós jusson a világűrbe. Míg Farkas Bertalan 1980-ban a Szaljut–6 űrállomás fedélzetén végzett kísérleteket, addig Kapu Tibor 2025 nyarán a Nemzetközi Űrállomásra, az ISS-re jutott fel, ahol összesen 18 munkanapot töltött. Az ISS valójában egy kutatólaboratórium. Az ott végzett munka elsődleges célja tudományos kísérletek végrehajtása volt. Kapu Tibor 25 kísérletet valósított meg. Ezek a kutatások a gyógyszerfejlesztéstől és egészségügyi vizsgálatoktól kezdve egészen az anyagtudományig terjedtek. A 25 kísérletből egy kísérlet pedig az MCC-nek a CORPUS-projektje volt. A lelkes tanulóknak számtalan kérdése volt az űrkutatással kapcsolatban. A projekt során az űrhajós hat ötletet vett fel videóra, amik az űrállomáson történő mindennapokkal és munkával kapcsolatosak. Így születtek meg a sugárzásmérésről, a nemzetközi űrállomás jogrendszeréről, az űrhajósok mindennapjairól, a csillagok láthatóságáról az űrállomás fedélzetéről, az űrbéli környezet alkalmazkodásáról és az űrújraélesztésről szóló oktatási anyagok.

Mesélne a CORPUS-projekt kísérleteiről?

– A Nemzetközi Űrállomás az emberiség egyik legjelentősebb technológiai teljesítménye, amelyet öt nagy űrügynökség üzemeltet: az amerikai (NASA), az orosz (Roszkoszmosz), a japán (JAXA), a kanadai (CSA) és az európai (ESA). Ebből adódóan egy nagyon speciális és érdekes jogi környezet alakult ki az ISS fedélzetén, és a videóban Kapu Tibor az izgalmas jogi környezetet mutatja be. A sugárzásmérés pedig az űrhajósok mindennapi élete szempontjából kulcsfontosságú. A Föld mágneses tere és légköre ugyan véd bennünket a világűrből jövő nagy energiájú töltött részecskesugárzástól, de az űrállomások a légkör tömegének jelentős részén túl keringenek, így az űrhajósokat nagyobb sugárzás éri abban a pár hétben, mint lent a Földön az embert egy év alatt. Mivel a kozmikus sugárzás károsító hatással van az élő sejtekre, így annak mérése rendkívül fontos. Magyarország a sugárzásmérők fejlesztésében a világ legjobbjai közé tartozik. Kapu Tibor ebben a projektben bemutatja a RANDAM sugárzásmérő eszközt, és felhívja a figyelmet a sugárzások monitorozásának fontosságára.

Miért olyan különleges az űrállomásokon uralkodó súlytalansági környezet?

– Az űrállomások a Föld gravitációs terén belül keringenek, tehát nem igaz, hogy nincs gravitáció. Éppen ellenkezőleg, ha nem lenne gravitáció, szétesne a naprendszer. A súlytalanság azért jön létre, mert az ISS folyamatosan zuhan a Föld felé, miközben közel 28 000 km/órás sebességgel halad oldalirányban. Ez az állandó szabadesés hozza létre a súlytalansági állapotot. Ez a környezet a Földön legfeljebb néhány másodpercig hozható létre, az űrállomáson viszont tartósan fennáll. Ennek óriási jelentősége van a kutatásban, ugyanis a súlytalanságban olyan kristályszerkezetek, fémötvözetek és anyagszerkezetek alakulhatnak ki, amelyek a földi gravitáció mellett nem jönnének létre. Ez kulcsfontosságú például az anyagtudomány, a gyógyszerkutatás és bizonyos egészségügyi fejlesztések számára. A súlytalanság rendkívül megterhelő az emberi szervezetnek. Ha az űrhajós nem tartja megfelelően kordában a testét, akár izomzatának 30 százalékát is elveszítheti. Egyetlen hónap alatt a férfi űrhajósok csonttömegük mintegy 1 százalékát, míg a nők akár 1,5 százalékát is elveszíthetik. Éppen ezért napi 2 óra mozgásra, valamint gyógyszerek és vitaminok szedésére van szükségük.
 

Hogyan látja az űrkutatás jövőjét a következő évtizedekben?

– Az űrkutatás a tudomány és a technológia fejlődésével egyre inkább a jövőnk szerves részévé válik. Ez jól látszik abból is, ahogyan a nagyhatalmak viszonyulnak hozzá, hiszen megkezdődött a Holdért folyó verseny korszaka. Az USA kitűzte célul, hogy az Artemis-program keretében még a 2020-as években embert küldenek a Holdra. Ezzel párhuzamosan Kína és Oroszország közös holdprogramot tervez, amelynek célja, hogy 2035-re megvalósítsák a holdra szállást. Az űrverseny tehát újraindult, és jelenleg Kína rendkívül dinamikusan növeli az űripari befektetéseit. A Hold nemcsak tudományos, hanem gazdasági szempontból is egyre fontosabb. A felszínén és talajában olyan erőforrások találhatók, mint például ritka fémek vagy a fúziós energiakutatásban kulcsszerepet játszó hélium-3 izotóp, amelyek a jövő high tech ipara számára értékesek lehetnek. Emiatt ma már a cél nem pusztán a zászló kitűzése, hanem a hosszabb távú bányászati és ipari tevékenység előkészítése. Az Egyesült Államok 2017-ben jelentette be, hogy az Artemis-program keretében visszatér a Holdra, eredetileg 2024-es emberes leszállási céldátummal. Bár a program politikai váltások miatt csúszott, az Artemis I küldetés 2022-ben sikeresen megvalósult, robotpilótával tesztelték a Holdra szálló űrhajót. A következő lépés az Artemis II, amely jelenlegi tervek szerint már űrhajósokkal a fedélzeten indul útnak. Kicsit csúsznak, a NASA már most bejelentette, hogy a start áprilisig fog megvalósulni. A következő holdra szállás céldátuma pedig 2028. Elon Musk a SpaceX-szel 2040-re a vörös bolygót tartja a következő célpontnak. Valószínű, hogy 20 éven belül ember lép majd a Mars felszínére. A technológia ma már közel áll ahhoz, hogy eljussunk oda, a legnagyobb kihívás azonban az, hogy az űrhajósokat biztonságosan vissza is tudjuk hozni. A Mars erősebb gravitációja miatt a felszállás jelenleg komoly technológiai akadályt jelent. Ennek az az oka, hogy a Mars nagyobb égitest, mint a Hold, így az űrkompnak, ami leszállítaná az űrhajósokat a felszínre, sokkal nagyobb gravitációs erő ellen kell, hogy dolgozzon ahhoz, hogy felemelkedjen a Mars felszínéről. Az a probléma, hogy még nincs meg az a technológia, ami ezt a felemelkedést biztosítani tudná. Ebben a folyamatban a Hold ugródeszkaként szolgálhat, és sok szakember szerint a Mars elérése elképzelhetetlen a Holdon szerzett tapasztalatok nélkül. Az USA szerint a 2030-as évektől kezdve reális forgatókönyv lehet, hogy a Holdon olyan bázisok jönnek létre, ahol az űrhajósok hosszabb ideig dolgoznak, kutatnak, és akár erőforrás-kitermelést is végeznek.

Mindezek után mégis felmerülhet a kérdés, hogy miért vannak még mindig kétségek a holdra szállással kapcsolatban?

– Igen, ezt a kérdést többször hallottam már, és frusztráló, hiszen az egyik legnyilvánvalóbb bizonyíték, hogy az Apollo-program során hat alkalommal szálltak le az űrhajósok a Hold felszínén. Az első ilyen leszállás 1969 júliusában történt, amikor Neil Armstrong és Buzz Aldrin először léptek a Holdra. 1972-ig hat emberes küldetés zajlott, összesen 380 kilogramm holdkőzetet hozva vissza a Földre. A kőzetek geokémiai tulajdonságait lehetetlen lenne hamisítani, geológusok és geofizikusok igazolták, hogy ezek valóban a Holdról származnak. A másik bizonyíték az, hogy a Holdon hagyott műszerek, mint például tükrök, ma is használatban vannak. A Földről lézerfényt irányítanak ezekre a tükrökre, és a visszaverődést mérve rendkívül pontosan meghatározzák a Föld és a Hold közötti távolságot. Sokan kétségbe vonják a holdra szállást, gyakran arra hivatkozva, hogy a zászló, amelyet az űrhajósok letettek, úgy tűnik, mintha lobogna. Azonban, a Hold légkörének hiánya miatt a zászló nem lobog, hanem rezeg. A NASA tudósai pontosan tudták, hogy nincs légkör, így egy speciális fémhálóval feszítették ki a zászlót, hogy az képeken jól látszódjon. Amikor az űrhajósok belehelyezték a zászlórudat a Hold talajába, a mozgás egy rezgést váltott ki, tehát a zászló nem lobogott, hanem rezgett.

Azt szokták mondani, hogy minél többet tudunk, annál inkább rájövünk arra, hogy nem tudunk eleget. Melyik kérdés foglalkoztatja a legjobban, amire még ön sem tudja a választ?

– Az egyik legizgalmasabb kérdés a csillagászatot illetően, hogy vajon van-e élet a Földön kívül. Ez az egyik legnagyobb kérdés az űrkutatást illetően, és engem is ez érdekel a legjobban. Lehet, hogy fogunk rá választ kapni a közeljövőben, mert az emberiség már fejleszt olyan távcsöveket, amik más bolygók légkörét képesek vizsgálni. Kíváncsi vagyok, hátha találunk olyan nyomokat más bolygók légkörében, amelyek életre utalhatnak. Egyelőre nem zárjuk ki, hogy máshol ne lehetne élet, hiszen eddig több mint ötezer ilyen bolygót fedeztünk fel. De ilyenkor az a kérdés, hogy igazából mit nevezünk életnek, hiszen mi a földi életből indulunk ki, így nem is gondolnánk, hogy más bolygón más életfeltételek vannak.