Kedves, régi tárgyaink

A régebbi idők embere nem váltotta a tárgyait, háztartási gépeit olyan gyakran, mint azt a mai korban teszik. Jobban is kötődött hozzájuk, a gépek kedvesek voltak a számára, és az sem volt ritka, hogy nevet adott például a mosógépnek vagy a hűtőgépnek. Ezekre az időkre tekint vissza a Szabadkai Városi Múzeum műszaki tárlata, amely egyszerre ismeretterjesztő és nosztalgikus. Furcsa belegondolni, de az elmúlt időszakban a technológia akkorát fejlődött, hogy már a harminc-negyven évvel ezelőtti használati tárgyak is réginek tűnnek. A kiállítás szerzője, Kubičković Ákos történész-muzeológus nemrég tárlatvezetést tartott, amelynek során sok érdekességet megtudhattunk a kiállított tárgyakról és egyáltalán technikatörténetről. 

A tárgyakat időrendi sorrendben állították ki: az első rész a nyomdászaté, azután jönnek az írógépek, majd a telekommunikáció, a fototechnika és az audiovizuális technológia – külön kiemelve a gramofonokat, a rádiókat és a filmvetítőket –, csúcspontjaként a televízióval. Emellett láthatunk régi légfrissítőt, porszívót, hajszárítót, továbbá néhány tárgyat a tudományok világából. A kiállítás nagy része a kommunikációs technológiához kapcsolódik, elvégre a kommunikáció az egyik legalapvetőbb emberi tevékenység, amely az emberiséggel párhuzamosan fejlődött.

A nyomdászat mint modern iparág

Európában a 15. század közepén jelent meg a nyomdászat. A kiállításon látható nyomdagép a 19. század végéről, a 20. század elejéről való. A nyomdászattal új szakmák is fejlődtek, például a betűszedés, a könyvkötészet, az illusztrátori tevékenység, és a képzőművészek is egyre jobban kapcsolódtak ehhez az akkori modern iparághoz. Vajdaságban is fejlett volt a nyomdászat. Újvidék után Szabadkán létesült a második nyomda, 1844-ben Bittermann Károly alapította meg. A nyomdászat sokáig fontos szerephez jutott a városban, a múzeum mostani épülete is kötődik a történetéhez, Dömötör Miksa bérpalotája ugyanis korábban a Minerva nyomdának adott otthont. 

Nagy népszerűség övezte az írógépeket

Az írógép feltalálásának ötlete a 16. századból ered, de csak a 18. század első felében kezdték kidolgozni a gépeket, és azok még nem hasonlítottak a később számunkra jól ismert írógépekhez. Az ötlet valójában az volt, hogy olyan gépet hozzanak létre, amellyel a vakok és gyengénlátók számára lehetővé teszik az írást. A modernnek számító, használható írógépet 1868-ban az Amerikai Egyesült Államokban szabadalmaztatták, és már az 1870-es években megindult a gyártása. Először Amerikában, nem sokra rá Európában is. Ekkor a gépírás emelkedett ki mint népszerű foglalkozás. Habár a sztereotípia szerint ez ún. női szakma, a férfiakat is érdekelte, és jelentkeztek a kurzusokra. Az első tanfolyamot 1881-ben tartották meg Amerikában, nyolc nő vett részt rajta. Néhány évvel később több mint hatvanezer képzett gépírónő volt világszerte. Amikor pedig az írógépek berobbantak az adminisztrációba, a gépírók kiváltképp keresetté váltak. 

Ami az írógépeket illeti, először a mechanikusak jelentek meg, azután az elektromosak is. A mechanikusakat különösen nagy népszerűség övezte. Talán kevésbé ismert, de léteztek az ún. felütős, upstrike írógépek, amelyek úgy néztek ki, hogy aki gépelt, az nem is igazán látta, hogy mit ír. Ennél praktikusabbnak mutatkozott az elölütős, illetve front strike, mert már gépelés közben is látszott az írás. Igazán érdekes a német Mercedes írógép története, a neve ugyanis megegyezett a híres autómárkáéval. Nem is csoda, hogy Benz ezért pert indított. A bírósági ügy elhúzódott, és végül megegyeztek, hogy maradhat a név – elvégre teljesen más piacot céloznak meg –, de másra többé nem használhatják a Mercedes nevet. 

A füstjelektől a telefonig

A telekommunikáció, illetve a távközlés lényege, hogy az információ eljusson egyik pontból a másikba. Sok minden számított távközlésnek a távírók és a telefonok előtt. Például a füstjelek, a zászlókkal való jelzések és a fényjelek, a jelzőlámpák is. Az 1790-es években megjelentek az optikai távírók, amelyek által tükör és napfény segítségével lehetett kommunikálni. Ezt már Napóleon is használta a harcokban. A telekommunikáció kutatása a 19. században robbant be igazán, a távíró megjelenése pedig fontos mérföldkőnek számított. Szabadkán az első távíró központot Vermes Gábornak, Vermes Lajos nagybátyjának a város központjában levő lakásában szerelték fel 1862-ben, ami nem számított nagy késésnek más országokhoz viszonyítva. 
A következő nagy mérföldkő 1876-ban a telefonok szabadalmaztatása volt, amely Alexander Graham Bell nevéhez fűződik. Ezzel kicsit többet késett Szabadka. Az 1880-as évek közepén kezdte érdekelni a városi vezetőséget a telefonvonalak felállítása, néhány évre rá pedig pályázatot írtak ki próba-telefonvonalra, amelyet a városháza (akkor másképp nézett ki) tornya és a tűzoltóság között húznának ki, nagyjából kilencszáz méteres távolságban. Nem véletlenül volt megjelölve e két helyszín, hiszen a városháza tornyáról lehetett látni, ha valami ég, és szó szerint leadni a drótot a tűzoltóságnak.

A telekommunikációval párhuzamosan fejlődött a fototechnika. A fényképezést 1839-ben mutatták be Franciaországban, akkor még dagerrotípiaként. Szabadkán az 1860-as években jelentek meg a fényképészműtermek. 

Az audiovizuális technika fejlődéséhez tartoztak a hangfelvevő és -lejátszó, valamint a képeket felvevő és lejátszó készülékek. Látványában a mai napig legyőzhetetlen a tölcséres gramofon, míg a rádiótechnika a tömegek megszólítására vált alkalmassá. A kinematográfia a Lumière fivérek felfedezéséhez köthető, az 1890-es évek közepén. Négy évre rá már Szabadkán is megjelent az első vándorkinematográfus. Ezen a téren a továbbiakban a Lifka család írt történelmet. Lifka Sándor 1911-ben alapított mozit Szabadkán. 
A mozi lassan beköltözött az otthonokba, a televíziózás a két világháború között robbant be igazán, majd az ötvenes években elkezdték sugározni az első jugoszláv televíziós adásokat.