2024. május 26., vasárnap

Kertbe csalogató napfény

Öt óra és még mindig látni kint – állapítom meg elégedetten, miközben a már vagy tíz centi magasra nőtt nárciszokat és jácintokat vizsgálgatom délután a kiskertben. A késő ősszel lehullott leveleket távolítom el közülük, amelyeket azért hagytam rajtuk, hogy egy kicsit védje őket, amikor így tél végén hirtelen megindulnak. Persze pár nap alatt akkorát nőttek, hogy lelökték saját magukról, így csak közülük kell kiszedegetnem. A jácint közepében már a virágot is látni, aggódom is érte, hogy megfázik, habár egyre erőteljesebben tör a napfény felé.

Már nem csak a növények, mi is a napfényt szomjazzuk. Belefáradtunk a borús, hideg napokba és egyre nehezebben tűrjük a hideget. A fagyos reggeleket még csak jogosnak érezzük, de aztán napközben enyhülésre számítunk. Igazából volt is ebben részünk, főleg február derekán, de akkor még túl korainak találtuk, és most attól tartunk, lesz még ennek böjtje. A hirtelen megindult növényeinket féltjük és a pénztárcánk miatt is aggódunk, nehogy úgy járjunk, mint tavaly, amikor még májusban is fűtöttünk. 

Mindenesetre ilyenkor már szinte képtelenség a négy fal közt maradni, én sem tudok. Metszőollót keresek, hisz még vagy egy órát maradhatok a kertben sötétedésig. Visszavágom a krizantém és a levendula elszáradt ágait. Nem tudom, hogy most kell-e vagy ősszel, de nálam most kerül rá sor, közben azon morfondírozom, nincs-e korán ehhez a tevékenységhez, nincs-e túl hideg még a növényekre. Odébb a szegfűket fürkészem, már mintha kis bimbók lennének benne, aggódom is értük, mi lesz így velük. Úgy nézem, a japán birs, amit két éve kaptam, egészen megerősödött, idén biztos nagyot fog nőni, és lám, a kis csenevész rozmaringom is túlélte a telet. A kutya még jobban kifeküdte a liliom közepét, amióta odasütnek a tavaszt ígérő napsugarak, ott henyél. Hiába zavarom el, fordul egyet és már megint ott szundít. Az afrikai margaréta, ami már két évben is lila színben pompázott, még nem moccan, lehet, hogy nem lesz belőle semmi? Habár nem kell feladni, mert tavaly a ligetszépéről is azt gondoltam, hogy előző évben „kinyírtam”, aztán mégis kihajtott, csak kicsit később. Szegény egy jó nagy paré mellett volt, és véletlenül azzal együtt kaptam ki a földből, de úgy látszik, addigra már elterült a földben és kihajtott egy kicsit odébb. Azt hiszem, nincsenek könnyű helyzetben nálam a virágok, pedig szeretem őket.

Fogalmam sincs, hogy a citromfüvet miért tettem ide a folyosó előtti kiskertbe, de már bánom. Kiirthatatlan kategória, ahogy a menta is. Amikor már azt hiszem, sikerült kiszednem az összes tövét, mert úgyis van belőle máshol az udvarban, akkor még valahol diadalmasan felbukkan. Tovább vizsgálgatom a kiskertem és egy nagyobb kupac levél alatt keresgélek. A bazsarózsának kell ott lennie, és lám, már az is kikandikál a földből, de rajta otthagyom még kicsit a leveleket, hisz alig, hogy beleléptünk a márciusba. Udvarunk ékességei, a magastörzsű rózsák sem bírták tovább a szunyókálást, már látszanak rajta a rügyek, ahogy a fehér orgonán is.

Hátul az udvarban a sárga virágú gesztenyecsemetét nézegetem. Fának nem nevezném, mert még fél méter sincs. Egy ág az egész, és még nem tudni, mi lesz vele, de úgy látszik, nem fagyott ki. Az első nálunk töltött évében mindössze egy-két levél volt rajta, hátha most erőre kap. Örülnénk, ha megmaradna, mert környékünkön ritka példányról van szó. A cseresznye valahogy termetesebbnek tűnik, kezd fára hasonlítani, és a meggy is, amelyről tavaly már kóstoltunk is. Bennük is újra megindult az élet, törnek elő a rügyek, ott van bennük a tavasz. Jó beleszippantani a levegőbe, még az illatok is mások.

Ha az egyházi évet nézzük, a héten új időszak kezdődött. Véget ért a farsang, elbúcsúztattuk a telet, maskarás felvonulással, hangoskodással elijesztettük a hideget, és hamvazó szerdától a húsvétig tartó böjtbe léptünk. Ezzel a báli időszak is véget ért, a mulatozás, a dínomdánom és a nagy evészetek után az önmegtartóztatás, a lelki tisztulás és a húsvétra való belső felkészülés időszaka következik. Hogy ezt ki mennyire tartja, és ki hogyan éli meg, az egyéntől és hitétől függ, de az biztos, hogy ilyenkor egy kicsit minden megváltozik. A természet újjáéled, és ha teszünk érte, akkor lélekben és testben mi is megújulhatunk.