Petőfi ismertségének utai és rejtekutai

Azt gondoljátok: a költés szekér,

Mely ballag széles országútakon?

Sas a költés; hol nem járt senki sem,

Ő arra indul fennen, szabadon.

(Petőfi Sándor: Az utánzókhoz, 1844 július-augusztus)

A mai vajdasági Petőfi-kultusz sajátos, regionális. A délszláv állam hatása, valamint az egykori Vajdaság Magyarországon belüli elmaradottsága ennek az oka. Ez az írás, szűkre szabott kereteiben, azt követi, hogy milyen kacskaringós utakon jutottunk el a ma, 2023-ban érvényes Petőfi-képig.

Maga Petőfi a forradalom költője, a Nemzeti dal, vagy ahogy népiesen hívják a „Talpra magyar” pedig a forradalom verse. Alapgondolata, hogy a magyarság akar-e valamit tenni szabadságáért. Számtalanszor megjelentették, és esküszerű refrénjét sokszor mondták el. Legalább olyan népszerű volt, mint a legnépszerűbb Kossuth-dal. Egyszerre jelent meg a forradalmi 12 ponttal is. Ám Petőfi életműve sokszínű, így propagandacélokra többfelől használható.

MAGYARORSZÁG PETŐFI KORÁBAN

Magyarország a 19. században francia típusú nemzetállammá akart válni, a reformkorban fogalmazódtak meg az eszmék, amelyek bejutottak a magyar törvényhozásba, ám végül a forradalomhoz vezettek, amely Pozsonyból nézve alkotmányos, Pestről nézve vértelen volt. Az első harcok a császári szolgálatban álló szerbekkel történtek a mai Vajdaság területén. Majd következett a horvát támadás is.

Petőfi szlovák származású, de már apja a magyarságot választotta. Édesanyja szintén szlovák származású. A legújabb kutatások szerint szerb gyökerei nincsenek (szülei evangélikusok). Ő már egyszerre volt magyar, forradalmár és költő, sorsa és halála tökéletes szimbóluma lett a forradalomnak. Jelleme makulátlan volt. Az, hogy nem találták meg a holttestét, teret adott a sokféle mendemondának és legendáknak.

Petőfi személyében a forradalom és március 15-e összekapcsolódása logikus. Hiszen a Pilvax kávéházban asztalon állva szavalta el a Nemzeti dalt, amelyet 13-án írt, ezután indultak el a márciusi ifjak forradalmat csinálni. Ez a Petőfi-kultusz ősmomentuma.

AZ ELSŐ REJTEKÚT A DUALIZMUSIG ÉS A KIBONTAKOZÁS

Petőfi versei a forradalom leverése után a dualizmus korszakáig titokban éltek. A Nemzeti dalt 1849-ig annyi újságban, könyvben kinyomtatták, hogy ezt összegyűjteni nem lehetett, így a kegyetlen Haynau-korszak, majd a Bach-féle abszolutizmus talán még emelte is a vers népszerűségét. Az Alvidéken / Délvidéken a kultusz lassan bontakozott ki. Lelkes emberek terjesztették titokban, hiszen elnyomás volt, de a kiegyezés után már szabadabban beszélhettek róla. A rejtekútból kissé megkésve 1870 körül bukkan elő a tiszta forrás, Petőfi költészete.

Petőfi a majdani Vajdaságban nem járt, ugyanis éppen akkor kapott eltávozást, amikor a Perlaszi csata volt. Kultuszának megteremtésében Jámbor Pálnak (Hiador) és Lauka Gusztávnak volt része. A sajtó erősíti a kultuszt, az akkoriban megjelent kultuszteremtő szövegek, szóvirágoktól, érzelmes tartalomtól sem mentes cikkek a hős alakját emelték ki.

Kultuszát a dualizmus kori Magyarországon immár nemcsak alulról, hanem felülről is ápolták, ekkortól költözhetett be az iskolákba is. Egyre több Petőfit és március 15-ét dicsérő írás jelenik meg. A kultusz olyan magasra hágott, hogy Torontál Vármegyében ünnepnappá nyilvánítását követelték. Szinte minden magyarlakta településen szavalták, énekelték, igaz, hogy a Szózat és a Himnusz után. Lelkes önképzőkörök, iskolaigazgatók, népkörök szervezték meg a forradalom ünnepét. Szabadkán városi ünnep lett 1886-ban. Paganini tüzérszázadosra is, aki a kaponyai csatában esett el, ekkor emlékeztek. Díszebédet rendeztek, misét tartottak. A kultusz elemei kezdtek kialakulni máshol is, ehhez hasonló elemekkel. Mindig akadt egy önképzőkör, egy egyesület, ahol az 1870-es és 1880-as években ünnepeltek. A polgári családban kötelezően ott voltak a Petőfi-kötetek (protestánsoknál, közvetlenül a biblia mellett).

A KULTUSZ KIBONTAKOZÁSÁNAK CSÚCSAI 1899 ÉS 1907

A kultusz teljes erejével 1899-ben érte el a Vajdaságot, noha 1898-ban is voltak előzményei. A forradalom kitörésének ötvenedik éve akaratlanul is kiemelte Petőfit. Halálának ötvenedik éve furcsa ünnepségeket eredményezett, amelyben a komor pompa, de az ünnepség végeztével a vidámság is jelen volt. Tulajdonképpen Petőfi apoteózisa történik meg.

Zomborban különösen nagy ünnepélyt rendeztek, amely már március 14-én elkezdődött. A városi tanácstól az iskolákig énekelték a Nemzeti dalt is, a Szózattal és Himnusszal együtt. A Március idusa költeményt vitték színre, amikor Petőfi haláláról is külön megemlékeztek.

Az 1899-es ünnepségek általában egész nap tartottak, reggel mozsárágyúk dörrenésére, vagy tűzoltó fúvószenekar hangjaira ébredtek az emberek, aztán beszédek következtek. A legtöbb helyen az ünnep csúcspontja a városháza előtt volt, ahol a politikai elit neves tagja mondott beszédet emelkedett stílusban. Ezután ünnepi ebéd, és végül nem egyszer késő estig, vagy hajnalig tartó ünnepség következett. Érdekes, hogy Doroszlón A magyar ifjakhoz című verset szavalták. 1899-ben Petőfi neve végleg összeforrt a forradalommal, és végleg beíródott a korszak emlékeinek szövetébe. Ebben az évben a halálának az évfordulóját is külön ünnepelték.

A 20. század néhány újdonságot hozott. Az emlékünnep rendszeres lett, és a széles közönségnek szolgáló kiadványokban jelent meg Petőfi, mint szimbólum. A szerbek is elkezdtek foglalkozni vele (pl. Jovan Jovanovic Zmaj).

1907-ben merült fel a Petőfi-emlékház ötlete. Elkezdtek gyűlni a relikviák, amelyek Petőfihez köthetők, de a pénzgyűjtés is általános volt az országban. Énekkarok, intézmények, magánszemélyek ajánlottak fel adományt, így végül létrejött a Petőfi-emlékház Petőfi szülőházában.

A PETŐFI-KULTUSZ MÓDOSULÁSA VAJDASÁGBAN (1918–1941)

Az I. világháború következtében lett a magyarság kisebbség. Akkoriban még Bácskát, Bánátot és Baranyát tekintették Vajdaságnak. A „Karagyorgyevics-rendszer” nem volt magyarbarát, és forradalmár sem, a magyar lelki egységről hallani sem akart. A Petőfi-kultusz ismét búvópatak lett. Mivel Petőfi sokféle költeményt írt, ekkor a líraiságát emelik ki, a hős honvéd alakja nem ment feledésbe, csak kevésbé beszéltek róla. Petőfi ünneplése születésének centenáriumán és halálának 90. évfordulója halványabb volt, de megszámlálhatatlanul sokszor szavalták verseit, adtak elő életéről. Teljesen önkéntes, sokszor amatőr módon, de tudományosan is.

PETŐFI A PÉLDAKÉP A MAGYAROKNAK A II. VILÁGHÁBORÚBAN

A II. világháborúban ismét a harcos és „szocialista” Petőfi bukkan elő, ez a hang megfelelt a majdani újjáépítés időszakában, de a Sztálinnal való összetűzés idejében is. Tito és partizánmozgalma felismerte a Petőfiben rejlő lehetőségeket, a horvátországi Slatinski Drenovacon megalakult a Petőfi zászlóalj, amely majd dandárrá, jugoszláviai szóhasználatban brigáddá növi ki magát 1944 végére.

A kiskőszegi (batinai) harcokban a németek a horvátországi magas partról lőtték az átkelni induló katonákat, köztük sok magyart is, akik az 51. hadosztályban szolgáltak. A horvátországi Petőfi zászlóaljból és a topolyai önkéntesekből brigád lett, és óriási vérveszteséget szenvedett el Bolmánnál, ezzel a vérrel mosta le a „Horty-fasizmus” minden bűnét. Ennek lírai megfogalmazását is megtaláljuk:

Szabad harcos édesanyja büszke a fiára,

Bátor szívvel halad elöl sok-sok nagy csatába,

Fegyverivel sok halált szórt az ellenség sorába.

Egy bolondos, szép hajnalon elindult rohamra,

Egy fasiszta éles golyó őt szíven találta.

Megírták hát az anyjának, ne várja a katonafiát,

A bolmányi csatatéren ásták meg a sírját.

A bolmányi kis temető sötét, mély árkában,

Elvtársaink ott pihennek egy fűzfa árnyékában.

Szomorúfűz ráhajlik az elvtársak sírjára,

Sok jó anya könnyet hullajt, hős, elhalt fiára.

(Király E. gy.; ZI D/37/4537. sz.)

A partizán propaganda a magyarokat a megszállók ellen harcoló nemzetiségek közé sorolta, és biztosította a helyét az elvben egyenrangú népek és nemzetiségek között Jugoszláviában. Edvard Kardelj magyarázata szerint a testvériség-egység nem vonatkozik mindenkire, csak azokra a népekre és nemzetiségekre, akik a megszállók ellen harcoltak. Igaz, hogy volt német zászlóalj is, de a németeket kitelepítették. A magyarok sorsa más lett.

1945 UTÁN VAJDASÁGBAN

A változások 1946-ban kezdődtek, amikor kiderült, hogy a magyarság nem lesz elűzve szülőföldjéről. A szocialista Jugoszláviában a válogatás által hoztak létre egy sajátos Petőfi-képet. Ugyan nem lelkesedtek március 15-ért, de Petőfi kultuszát elviselték, így ismét a nem forradalmi Petőfi, hanem a népi, a szerelmes, a lírai lesz aktuális. Még az iskolákba is bejutott ez a Petőfi, de a Petőfi brigádként is, ami a politika része. A délszlávok elé más néphősöket, majd a munkahősöket állították. Forradalmi versei a halkan megünnepelhető március 15-e mellé sodorta ismét a költőt. Másodjára Petőfi 1948-ban lett fontos. Sztálin Tito életére tört. Tito kifinomult politikai érzéke folytán erre nem represszióval sújtotta a magyarokat, hanem ellenkezőleg, a magyar identitásuk kiélését egyre inkább engedélyezte, ekkor lehetett Kossuthot és Petőfit is ünnepelni, sőt a forradalmi költészetet is elővenni, természetesen a sztálini terror ellen. Petőfi, sőt Kossuth nevét is utcák és szervezetek viselték, ám Petőfiről sokkal több intézményt neveztek el. Petőfi visszajutott a színházakba is, sőt a magyar nyelv és irodalom tantárgyakba is. Még a vajdasági szerb irodalom oktatásába is bekerült az Ítélet című verse, Jovan Jovanović Zmaj fordításában.

Petőfi egy újabb apoteózisa is megtörtént Jugoszláviában, hiszen amiért harcolt megvalósult: a szabadság és a demokrácia. Több szobrot is állítottak neki ekkoriban. Ezután egyre nevesebb gondolkodók, irodalomtörténészek a burzsoá és marxista értelmezést is ismerve kutatták. A Petőfiről való diskurzus egyrészt tudományos lett. Másrészt a vajdasági lakosok nagy része továbbra is a lánglelkű Petőfit ünnepli.

***

Ez a cikk nem jelenthetett volna meg Németh Ferenc: Arany, Jókai és Petőfi kultusza a Vajdaságban. Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka, 2014. c. könyve, valamint Pálfi Anita könyvtáros segítsége nélkül.