2025. november 16., vasárnap

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XVIII. Találkozójának díjazottjai

Április 14-én, vasárnap este osztották ki az idei találkozó díjait Bácskertesen (Kupuszinán). A Bambach Róbert-díjat a legjobb alternatív vagy új formákat kereső előadásért az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad kapta Végletek című előadásukért. A mozgásszínházi produkció rendezője Csáki Beáta, Léphaft Ágnes és Tóth Laura. A Találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért Pataki László-díjat vehetett át a Zentai Színtársulat Sohaország című előadása, amelyet Mácsai Endre rendezett.
Közösségteremtő tevékenységéért a Garay Béla-díjat a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület drámai csoportja érdemelte ki, amelyet Lábadi Tibor vezet. A zsűri különdíját a magyarkanizsai Gondolat Jel Társulat vehette át a Vásott kölykökért. A közönségdíjat a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színtársulata Kilencen mint a gonoszok című előadásának adta a kupuszini közönség.
A legjobb férfi főszereplőnek járó Szilágyi László-díjat Slómó megformálásáért a tóbaiak előadásában Szántó Tivadarnak ítélte a zsűri. A legjobb női főszereplőnek járó Ferenczy Ibolya-díjat Kata szerepének megformálásáért a bácskertesiek előadásában Dienes Blanka érdemelte ki.
A legjobb férfi mellékszereplőnek járó Nagy István-díjat Baka András nyerte el a tóbai előadásban. Legjobb női mellékszereplőnek járó Magyari Piri-díjat a bezdáni csoportból Zobenica Regina vehette át. A legszebb színpadi beszédért járó Szántó Róbert-díjat Zubcsik Ágnes érdemelte ki a péterrévei csoportból.
A kupuszini Diákzsűri különdíját a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület drámai csoportjának A narancs című előadása nyerte el.

A Magyar Nemzeti Tanács negyedik alkalommal adja át előadás-tájolási különdíját, az idén a díjat a bácskertesi Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport vehette át. A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának különdíja, vendégszereplés a szabadkai Népszínház színpadán, a Zentai Színtársulatáé. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház különdíja, vendégszereplés a Desiré villamosa programsorozatában, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad lehetősége.

A Zentai Magyar Kamaraszínház egyéves bérlet-különdíját a nagykikindai József Attila Színtársulat vette át. A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának bérlet-különdíját a nemesmiliticsi Németh László Magyar Művelődési Egyesület nyerte el. Az Újvidéki Színház West Side Story című, nemsokára bemutatásra kerülő előadását a bácskertesi Sturcz József Amatőr Színjátszó Csoport tekintheti meg. A Kosztolányi Dezső Színház bérlet-különdíját a topolyai Mara Amatőr Színház kapta. A Magyar Szó napilap egyéves előfizetése: Báló József, a nemesmiliticsi Németh László Magyar Művelődési Egyesület színtársulatának tagja. Képes Ifjúság egyéves előfizetés: a szabadkai Fabula Rasa Színjátszó Csoport tagja, Ambrus Richárd. A Hét Nap különdíja: Nagy Alex, szajáni drámacsoport. A zEtna Kiadó könyvcsomag különdíja: Ozsvár Róbert, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad tagja. A Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag különdíja: Lackó F. Erzsébet, tóbai színjátszó csoport. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomag különdíja: Ábrahám Gréta, a magyarkanizsai csoport tagja. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség ingyenes részvételt ajánlott fel a 2013. évi MAdT-táborban: Tóth Zsaklina, a kupuszini színjátszók koreográfusa és Csáki Beáta, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad rendező-koreográfusa számára. A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének különdíját, ingyenes részvételt a 2013. évi nyári Szép Szó táborban: Kovács Tamásnak (Gondolat-Jel). A Dramaturgok Céhe könyvcsomag: magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat. Kupuszina helyi közösség különdíja: a Zentai Színtársulat Sohaország, valamint a magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat Vásott kölykök című előadásaiban a szerepformálásaiért Antóci Dorottya.

Az ünnepélyt a Zentai Kamaraszínház Carole Fréchette Simon 7 napja... már ha érdekelne bárkit is című jutalom-előadása zárta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel