Énállapot – ennyi a cím, de milyen sokatmondó. Ennyit akar az újvidéki Művészeti Akadémia elvégzése után Mácsai Endre ezen a meleg hétfő estén: beszélni-mozogni-játszani az énállapotáról. Néha szöveggel segíti meg magát, néha egy fénycsóva vagy pár derengő neon is elég. Nem mindig akart azonban ilyen direkt módon önmagáról beszélni vizsgaelőadásában. Eredetileg klasszikusan megírt monodráma színrevitelére készült.
A terv megváltozásával, annak okaival kezdem a kérdezősködést.
– A Nizsinszkij utolsó tánca című monodrámát másodéven választottam ki. Két évig lelkiismeretesen dolgoztam rajta: a füzetben ott a díszletterv, az elképzeléseim, a gondolataim, többször átrágtam magam a táncos életrajzán. Januárban azonban arra jutottam, hogy nem akarom egy tőlem teljesen idegen ember életét bemutatni. Olyasmit akartam csinálni, ami én vagyok. Kézenfekvő volt, hogy önmagamat terítsem ki a színpadra. Hogy elmondjam a gondolataimat. A Nizsinszkij-drámából viszont sok olyasmit átemeltem, ami megfogott. Más olvasmányélményekből is, amelyek fontosak voltak a számomra. A szöveget azonban nagyrészt a belőlem az utóbbi hat évben született írások alkotják.
Mondasz szerzőket?
– Norman Allen. Ő írta a Nizsinszkij utolsó táncát. A többit, megvallom, magam sem tudom. Az előadásban van egy próza- és egy versrészlet. Valamikor lejegyeztem őket a füzetembe, mert jelentettek valamit, de már akkor sem tudtam, kitől származik. Az sem biztos, hogy egyáltalán így vannak eredetileg.
Önmagadat rakod ki a színpadra, és ez elsősorban magánügy. Tudott veled lélegezni a közönség?
– Őszintén megmondva, nem érdekelt. Viszont az előadás alatt hatalmas löketet adott, hogy együtt dobogott velem a nézőszív. Nyitottak voltak rá, hogy engem lássanak. Ahogy feketén-fehéren elmondom, ki vagyok és mit szeretnék. Igyekeztem olyan dolgokat felhozni, amik nekik is jelentenek valamit. Még fiatal vagyok, a közönség nagy része már megtapasztalta azt az énkeresést, ami bennem végbemegy. Ki vagyok én? Mivé tettek? Vagy nem tettek? Hogyan kell beilleszkednem a társadalomba? Vagy nem is kell? A társadalom formál engem, vagy én a társadalmat? Ezek csak kérdések. Ha valaki művészettel próbál közölni valamit, sosem tudhatja biztosra, hogy kicsoda. Tudni fogja, hol tart épp most. De mindig önkutatás folyik a lelkében.
Hernyák György, az osztályvezető tanárotok többször is azt nyilatkozta, hogy valami csoda folytán mindig akad munka a végzősöknek. Valóban így van?
– Van munkám. A szabadkai Népszínház Magyar Társulatánál kaptam lehetőséget, akárcsak Baráth Attila és Pámer Csilla az osztályból. Az első darab, amiben szerepelni fogok, az Aska és a farkas lesz, amit épp Hernyák György rendez. Újságolta, hogy ilyen még nem is fordult elő vele, hogy az egész frissen végzett évfolyamával dolgozik rögtön az egyetem után. Hajdú Tamás, aki az Újvidéki Színháznál maradt, szintén játszik nála ebben az évadban.
