Fekszel az ágyon. Hajnalodik. Vagy éppen nem, de olyan érzés. Itt, belül. Az éjszaka sűrűje eltűnt a kövek alatt, a gyökerekbe húzódott, mintha menekülne. A levegő szétárad a szobában, érezni a finom porszemcséket, hallani, ahogyan az asztalra, polcra landolnak, a nyitott könyv sorai közé, a kihűlt kávésbögre peremére, s benne a kávézaccra, újabb réteget képezve, ahogyan az idő múlása a fosszíliákkal teszi. Réteges a test is, izomszöveteivel, a gondosan kitömött játék babák a polcon, plüss és szövetanyagaikkal, legmélyebben kicsi lelkeikkel, ezt csak halványan tudják éreztetni a festők is, az valódi ego nélküliség felvázolhatatlan, finom szálakkal kötődik hozzád, hozzám.
Hajnalodik. Egyre teljesebb, sűrűbb a fény, a lecsukott szemhéjon keresztül érezni enyhén, nem úgy, mint mikor fölkapcsolják a villanyt, erre ébredsz, vagy ébresztenek, visszarántanak az érdes fizikai létre, a valóságba. A mennyországot fényesnek tudják az emberek, hasonló ez is, ha elvakít a fény, látásra már nincs szükséged, szemével nem láthat az ember, mondta egyszer valaki, használhatatlan, mint megannyi berendezés, ha nincs hozzá áram, gallonszámra üzemanyag, meghajtóerő, fordulatszám, pénz, idő, pénz, és csak pénz, mintha becsaptak volna, azt mondták, nyisd ki a szemed, és látni fogsz, azt mondták, tanulj és a tudás által felemelkedsz, bölcsebb leszel, pedig csúnyán lecsonkított kincs ez. Tudás, világi dolgokról, társadalmi mérce szerint, pár levél csupán, ami kezedben maradt, de az erdőt rég nem találod. Végigperegtek a filmkockák, ismételten azzal szembesülsz, mennyire elavult a civilizáció gépezete, szavatosságát lejárta a valóság, folyton kifullad, hörög, vérzik a fenevad.
Fekszel az ágyon. Hajnal, vagy éppen olyan érzés, amikor föl kell ébredned. Az élet örök, a láthatatlan porszemek mozgása, a fonalak rezgése is, ez átjár, mint amikor kellemes felismerésre jutsz, hátadon, nyakadon fut végig az energia, az univerzum mivoltja szerint valami nagyobb részévé válsz, akár álmaidban: nem vagy, ahogyan én sem vagyok, ez meredek, mondod, az agy bal félteke képtelen befogadni, inkább fény ez, egyenesen az agyvelőbe, inkább szeretet, mint tudomány, megmásított történelem, mesterséges, génkezelt táplálék, nátrium, fluor, klór agynak-fogaknak, csontoknak, több ez, mint kódolt csippel ellátott személyazonosság, amit rád varrtak, több mint (hír)névhez való ragaszkodás, karrierépítés, hisz egyszerűen, felfoghatatlanul nem vagy. Mindennél több vagy.
