Földi Péter festményei
A mama megint órákig rakodott, felmosta a konyhát, aztán rámkiabált, hogy most ne gyere be, látod, hogy minden vizes. Ebből már tudtam, hogy jön. Büdös kölniszaga van meg izzadságszaga, végigfut a hideg a hátamon, amikor lehajol hozzám, és a kemény, nedves bajusza az arcomhoz ér. ,,Mit csinálsz, kölök?” – szokta kérdezni, de én soha nem felelek neki.
Amikor a mama behív ebédelni, azonnal hullámozni kezd valami a hasamban, és mire leülök az asztalhoz, már kész, össze kell görnyednem a széken, úgy megfájdul a hasam ettől a hullámzástól. ,,Húzd ki magad és fogd a kanalat!” – mondja a mama, és úgy néz rám, mintha szégyellné, hogy olyan görbe a hátam. A kölniszagú nem szól semmit, csámcsogva kanalazza az ételt, a paprikás zsír a bajszára tapad, közben meg a mamára vigyorog. Nagy, kerek szemei vannak és azokkal úgy nézi a mamát, mintha őt is meg akarná enni. Ilyenkor az egész konyha kölniszagú, még az ebéd is, annyira, hogy alig tudok lenyelni belőle egy-két kanállal. A vége mindig az, hogy inkább tejet kérek a mamától. Ekkor ő nem veszekszik velem, hanem gyorsan megmelegíti és ideadja. Én meg fogom a bögrét és gyorsan kimegyek. A mama csak annyit szól utánam mindig, hogy: ,,Ne menj messzire!”. Úgy mondja ezt, mint egy rövid verset, amit már fejből tud.
Aztán, amíg a kölniszagú itt van, nem is megyek be. De ma muszáj volt, hogy szóljak, mi lesz a pulykákkal, mert nagyon sötétedik az ég.
Nem megyek be többet. Én többet nem is megyek haza.
Mert amikor ma benyitottam a konyhába, láttam, hogy a mama hajában nincs benne a piros csat, amivel mindig összefogja a szép hosszú, szőke haját. A kölniszagú a széken ült, a mama pedig előtte állt, és a haja egészen betakarta a kölniszagú fejét, amivel teljesen belebújt a mama blúzába. Azt is láttam, hogy az egyik keze csak könyéktől látszott ki a mama szoknyája alól. És nem tudtam hirtelen, hogy most melyikük fuldoklik, és azt se, hogy mitől, mert mindketten olyan furcsán lélegeztek. Észre se vették, hogy az ajtóban állok.
Most megyek a felhőkbe, biciklivel. Csak nem jó a pedálom. Pedig nagyon kell sietnem, hogy odaérjek, amíg a felhők lent vannak a földön. Jó sötét, fekete felhők, úgy néznek ki pont, mint Éjország. Oda, aki bement, többet ki nem jött soha! Én se jövök ki többet a felhőkből. Mert ha reggelre megvilágosodnak, már fönt lesznek az égen. A világos felhők mindig fönt vannak. De ezek, ahogy reggel fölszállnak, már visznek engem is, mert most belebiciklizek az egyikbe.
Kereshet a mama.
