Kedvesemmel csönd-kertben jártunk,
S a mi költőnk sírjánál megálltunk.
Zeniten zokogott anyátlan Nap.
Parázsló ijedelmek
Üvöltötték, hazátlan vagy!
Toronyórák ütöttek-vertek,
Harangok lengtek, kilengtek,
Kongtak ijedten,
Kirekesztetten
A nagy, szent városban
A nagy, szent harangok.
S búttak bús vakondok
Hű virágok között.
Királyok gyöngyözött
Ősi koronája
Fülesbagoly szárnya
Alatt pihegett,
S e színezüst ligetet
Lengte lélek árnya.
Azzal beugrottunk feneketlen tóba,
Szemünkben bukdácsolt smaragd nyakú kácsa,
Kezünk között fészkelt egy fekete gólya,
Suhogott hollók örök szárnyalása,
Riasztott-repesztett varjak károgása,
Szent Teréz-templomunk búcsúja, bongása!
Szerelmetes Kába:
Minket megáldott
E város, ringattak harangok.
Röpködtek kegyelmes égnek
Árva, árva, árva galambok,
Szivárvány varangyok.
Lila, arany, skarlát, gyertyák égtek
Tejfehér koszorú karján,
Énekek énekét szitálták szelek,
Gyémánt füvek, gyopáros gyökerek,
Ínséget kántáló kese förgeteg,
S hantok közt halovány foltok.
A szegény kis gyermek
Mindent megálmodott.
Egy kikirics fölsikoltott:
Én itt vagyok, s itt leszek!
Úszott, hullámzott a sárga:
Rákszín, néma bogárka.
