Kilencvenhét éves korában elhunyt Csernus Mariann Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Színház társulatának meghatározó művésze – közölte a Magyar Színház szerdán Facebook-oldalán.
Csernus Mariann több mint hét évtizeden át szolgálta a magyar színjátszást. Kivételes pályája során emlékezetes alakításaival és rendíthetetlen hivatástudatával generációk számára jelentett példát – hangsúlyozták.
Felidézték, hogy a művész 2000-től, a névváltozást követően is a Pesti Magyar Színház társulatának tagja maradt. A közönség hosszú éveken át láthatta színpadon, még 93 évesen is szerepelt Háy János Házasságon innen, házasságon túl című előadásában.
Hozzátették, hogy a magyar költészet iránti elkötelezettsége, valamint legendás önálló estjei – különösen a Vizsolyi Biblia című előadása – kiemelkedő helyet biztosítottak számára a magyar kulturális életben.
Csernus Mariann személyében nemcsak kivételes színművészt, hanem olyan alkotót veszített el a magyar színházi élet, aki egész pályájával bizonyította, hogy a színpad iránti szeretet egy életre szóló hivatás - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a társulat és a színház munkatársai őszinte részvétüket fejezték ki a művész családjának, barátainak, pályatársainak és mindazoknak, akik ismerték és szerették.
Csernus Mariann 1928. október 30-án született Budapesten. Gyermekkorától színésznő szeretett volna lenni, pályája 1948-ban indult, amikor egy aquincumi előadáson felfigyelt rá Egri István. Egy évvel később Major Tamás szerződtette a Nemzeti Színházhoz, amelynek csaknem fél évszázadon át volt tagja. A színház stúdiójában 1953-ban végzett, 1989-ben a Nemzeti Színház örökös tagja lett, 2000-től pedig a Pesti Magyar Színház művészeként folytatta pályáját.
Több mint hetvenéves színészi pályafutása során a magyar és a világirodalom klasszikusainak számos jelentős szerepét alakította. Kiemelkedő sikert aratott önálló estjeivel is: Weöres Sándor Psyché című művét mintegy ötszáz alkalommal adta elő, 2000-ben párhuzamosan játszotta Örkény Macskajátékának Gizáját a szekszárdi Deutsche Bühne színpadán német nyelven és magyarul a Karinthy Színházban. Legendássá vált a Vizsolyi Biblia című estje, valamint emlékezetes alakítást nyújtott Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatában.
Pályáját a hatvanas években politikai okokból megtörte a mellőzöttség, ezt követően monodrámákkal és irodalmi estekkel járta az országot. Műfordítóként és íróként is dolgozott, több önéletrajzi ihletésű kötetet jelentetett meg.
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1970-ben Jászai Mari-díjat, 1976-ban az Érdemes Művész címet, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2010-ben Kossuth-díjat kapott, később Arany Medál-életműdíjjal és Magyar Teátrum Életműdíjjal is kitüntették.
Idős korában is aktív maradt: önálló estjeivel csaknem kilencvenöt éves koráig rendszeresen fellépett.



