2026. május 19., kedd

Bangaranga Bulgáriában

Nagy küzdelem árán az idei Eurovíziós Dalfesztivált Bulgária nyerte meg, és ez bizonyos értelemben nagy megkönnyebbülést jelentett, de kezdjük egy kis összegzéssel. Az elődöntők során tíz ország intett búcsút a megmérettetéstől, így a döntőben huszonöt dal kapott helyet. 
Bulgáriát Dara képviselte a Bangaranga című zeneszámmal, és kezdetektől fogva a győzelemre esélyesek közt tartották számon. Most már azt is tudjuk, hogy a második elődöntőből az első helyen jutott tovább, míg az első elődöntőből az izraeli versenyző került első helyezettként a döntőbe. 
A végső szavazatok az országok szakmai zsűrijének és a nézők voksai alapján állt össze. A döntőben a verseny végül Bulgária és Izrael között dőlt el. Bulgáriáról elmondható, hogy úgy a szakmai zsűrik, mint a nézők is az első helyre sorolták be, míg Izrael a zsűrik szerint a nyolcadik helyen végzett volna, a nézők pedig a harmadik helyre tették. Így történt meg az, hogy az utolsó előtti pillanatban, Izrael a versenytábla élére ugrott és minden azon múlt, hogy a bolgár versenyzőt mennyire értékelték a nézők. Végül mégis Bulgária győzött, és ez azért jelentett megkönnyebbülést, mert tüntetések zajlottak a háborúban levő Izrael dalfesztiválon való részvétele miatt, ráadásul öt ország – Írország, Izland, Hollandia, Szlovénia, és az ún. nagy ötökhöz tartozó Spanyolország is – bojkottálta az Eurovízión való részvételt. 
Szerbiát a progresszív metalt játszó Lavina képviselte, a Kraj mene című dallal, amivel végül bekerült a döntőbe, és a 17. helyen végzett, ami nem rossz eredmény, figyelembe véve azt, hogy nem épp a széles réteget megcélzó zeneműfajról van szó. Az idei mezőnyben leginkább Szerbia és Románia képviselte a rock vonalat. Ami a helyezéseket illeti, Szerbiát némileg, Romániát pedig nagyon alul pontozták a szakmai zsűrik a nézői szavazatokhoz képest. A zsűrik összesített pontszámai Romániának csak a tizenharmadik helyezésre volt elegendő, míg a nézők a második helyre tették. Az izgalmakban bővelkedő pontozás után alakult ki a végeredmény: első lett Bulgária, a második Izrael, a harmadik Románia. 
A „jó” szomszédi viszonyokról pedig annyit, hogy míg a horvát szakmai zsűri a maximális pontszámot Szerbiának adta, addig a szerbiai nem adott egy pontot se Horvátországnak. Tegyük viszont hozzá, hogy ez előző években volt ez hasonlóképp fordítva is. Ami azonban a nézői szavazatokat illeti, megtörtént a maximális pontszámok cseréje. 
Bulgária öröme tehát nagy, mert először nyerték meg az Eurovíziót, így jövőre minden bizonnyal szomszédos országban lesz a fesztivál. Ami pedig Dara dalának a címét illeti, úgy tudni a Bangaranga egy jamaicai kifejezésből ered, és fergeteges bulihangulatot ír le.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fotó: eurovision.com