Diák, írj magyar éneket!

Diák, írj magyar éneket. Ezt az Adytól kölcsönzött címet adta Nemeskürty István sajátos magyar irodalomtörténetének. A kora középkorról szólva a könyvnek rögtön az első lapjain kifejti, hogy az Itáliában született, latin műveltségű csanádi szolgálatban levő püspök és zeneértő német kísérője milyen elbűvölten hallgatja egy munkája közben daloló asszony magyar énekét. Annyira tetszett nekik az éji dal, hogy megjutalmazták az éneklőt. Úgy érzem, ezúttal is fontos rámutatni: a saját kultúrájukban honos emberek meg tudták s meg tudják becsülni a magyar népdal szívmelengető, egyedi szép hangzását. Mint ahogyan mi is, a saját magyar zenekultúránkban honosak, más népek zenéjét. Bartókunk és Kodályunk is elragadtatással tekintett népdalkincsünkre. Nemcsak népdalainkat gyűjtötte és használta fel ősi motívumainkat műveiben, világhírnévre téve szert, de nem nézte le cigányzenénket sem, amelynek hangulatai olyannyira hozzánk tartoznak. Lányi Ernő magyar nótái szintén ősi népdalhangulatokon alapulnak, úgy énekelte s énekli még ma is őket a magyarság, mintha népdalok volnának. 
Magunkon is észrevehetjük: vannak olyan ősi, mennyet és poklot idéző dallamok, ritmusok, vallomások, előadásmódok, amelyek tűzbe hoznak minket, magyarokat, mert azok a magunk érzésvilágát fejezik ki, a sajátos nemzeti lélek szólal meg általuk. A nemzeti hangvétel pedig esztétikai érték, mondják a szakértők, minden értékes művészetnek éppoly erős tartozéka, mint az egyénnek. A fiatalság nagy része által kedvelt „pléhzene” már nem a mi műfajunk.
Az irigylésre méltó születésnapját ünneplő Éjszakai mulató című műsor megálmodói: Linka László népzenei szerkesztő, Glusica Pozsár Erzsébet, a rádió zenei részlegének főnök asszonya, és a dalokat nagy-nagy odaadással, lelkesedéssel gyűjtő, örökmozgó közösségszervező Dukai István sem gondolták volna annak idején – húsz éve! –, hogy ilyen népszerűség fogja övezni elgondolásukat. Hisz az amerikai kultúra világszerte tarolt s tarol napjainkban is, különösen a fiatalok körében. Volt olyan időszak, amikor már szinte szégyennek számított magyar nótára mulatni, táncolni a szülőföldünkön. A magyar nótákat játszó cigányzenekarok is rendre kiszorultak a vendéglőkből, szórakozóhelyekről. Világszerte megindult a külföldmajmoló, egyarcúságra törekvő, elnemzetietlenítési folyamat, amely napjainkban tovább sorvasztja a népek, nemzetek gyönyörű, ősi értékeit a nagytőke érdekeit szolgálva. De lám, vannak olyan tisztán látó, érző és őrző emberek, akik ragaszkodnak ahhoz, ami a miénk, és hajlandóak tenni is ezért. Dukai István és kis csapata többek között a magyar nóta éltetésével dacol az egyarcúság ellen, nem hagyja elsorvasztani a magyar lelket, a magyar életérzést. 
István egy papírfecnit csúsztat elém. Ez áll rajta:  „Éjszakai mulató. 2003. november 19.: Seffer Robi és Linka László. 2012 januárjától: Búzás Zsuzsanna, Temunovity Rita és Nagy Sándor. 2018-tól műsorvezető Varga Ágota és Nagy Sándor.
Évente 1300 nótakérés teljesítve. Húsz év alatt 24.000–25.000. A kocsiban: 120 000 kilométer. 
Szombatonként 14-től 15 óráig: Csak a szépre emlékezem (2007 októbere óta Seffer Róberttel, 2012 óta Varga Ágotával. 819 adás.
1999 februárjától 2003 szilveszteréig: Muskátlis éjszakák Pálfi Józseffel, majd Seffer Róberttel.
1999. október 2-ától 2007 decemberéig: Rádiólakodalom.
2006. szeptember 16-ától 2016. március 19-éig: A zene szárnyán.
Zenés üdvözletek az Újvidéki Rádióban Linka Lászlóval 512 héten át. 
Egyes bálokba 26–29 helységből érkeztek vendégek. Mi már egy nagy család vagyunk. Bácskertesen (Kupuszinán) legutóbb egy 250 személyes tortát kaptunk ajándékba.”
(Zárójelben jegyzem meg, hogy az egyik bálon én is ott voltam, jót mulattam, és elállt szinte a szívverésem a csodálkozástól, amikor azt láttam, hogy szépen feldíszített kosárkákból rózsaszirmokat hintenek népviseletbe öltözött asszonyok Dukai István lába elé!)
 Le a kalappal a kis csapat előtt, amely szembehelyezkedik az árral. És le a kalappal a sok ezer vajdasági és anyaországi magyar ember, a nagyszerű hallgatóság előtt is, akik életben tartják a műsort, fényezik a sok szép, gyakran már elfeledett nótát. Mert lelkes hallgatók nélkül műsorok sincsenek.
A napokban megtartott 1000. műsor alkalmából körkapcsolásos beszélgetéseket hallhattunk a valamikori szerkesztőkkel, műsorvezetőkkel, tanácsadókkal, s persze a zenei szakértővel, a műsorok fő emberével, Dukai István „zenemilliomossal”, aki  hatalmas, mintegy 400 ezres, különböző műfajú gyűjteményéből minden kérésre azonnal elő tudja venni a kért dalokat, s szükség esetén a nap bármely időszakában rendelkezésére áll a szerkesztőknek. 
Ő így nyilatkozott az 1000. műsor kapcsán: „Csak együtt, a „kis csapattal” tudtuk elérni ezt a sikert. Kezdetben a legnagyobb támogatást Seffer Róberttől kaptam. Sokat segített a műsorkészítésben, kiváló műsorvezető volt, megtanított hangot vágni, és a többi között „feljavította” a magyar beszédstílusomat is. Kezdetben igen sok kritikát kaptunk. Hideget is, meleget is. A magyar népdal ugyan mindig jelen volt a rádió műsorában, az igényes műdal szintén, de a magyar nótának a modernebb zenei eszközökkel való feldolgozása nem kapott helyet. Én viszont – jó kereskedőként! – nem tehettem meg, hogy kizárjam azokat a hallgatókat, akik pl. a nagy sikerű, temerini 3+2 zenekar feldolgozásait szeretik. A fontos az, hogy a vajdasági magyarság körében még mindig él a magyar nóta, ha modernebb hangszerelésben is. Az anyaországban ugyancsak népes hallgatótáborunk van. Az idők folyamán igyekeztem emelni a hallgatók ízlésvilágát, rászoktattam őket a tiszta, szép minőségi feldolgozásokra. Elhangzott egy olyan kijelentés is egy hallgató részéről, hogy „a lelkek doktora maga, Dukai úr”. Ne szégyelljük a lakodalmas muzsikát, hiszen a kultúránk része! Most elkezdtem gyűjteni a 100 éves felvételeket is. A hangszerelésük már idejét múlt, de remélem, szeretni fogják őket az emberek.”
– Jó látni, milyen boldogok azok a barátaim, akiknek nótát küldenek, könnybe lábadt szemmel hallgatják a zenét. Egyfajta lelki kiengesztelődés ez számukra – toldotta meg Ternovác István rádiós újságíró a dicséreteket.  Búzás Zsuzsanna pedig hozzátette: – Igaz barátságok alakultak ki közöttünk a hallgatókkal, születés- és névnapokon telefonon át is köszöntjük gyakran egymást, egyesekhez meglepetésképpen el is látogatunk, s különösen a bálokban örülünk a személyes találkozásoknak. Ritával együtt dolgozva azelőtt Kupuszinán beöltöztünk a saját népviseletükbe, ami ugyancsak feledhetetlen élmény számunkra.
Aki jó érzékkel befogadta az Újvidéki Rádióba ezt a fontos, lélekemelő, a magyar közösséget összekovácsoló, interaktív műsort, nem más, mint a rádió magyar műsorának egykori és mai felelős szerkesztője, Gusztony András volt. Glusica Pozsár Erzsébettel megbeszélték, hogy közszolgálati rádió lévén közkívánatra, a nagy érdeklődésre való tekintettel a 252. műsortól kezdve péntekenként már 19 órától 21.30-ig szól az Éjszakai mulató, és ismétlésre is sor kerül csütörtökre virradó éjjel 2 órakor. 
Végezetül, zárszóként álljon itt Miskolczi József ny. újságíró véleménye. Ő mindvégig jó tanácsokkal látta el Dukai Istvánt, aki ezért hálás köszönettel tartozik neki. Ezt mondta az 1000. műsor sugárzása alkalmával:
– Az aranyhoz hasonlítanám ezt a műsort. Egyedülálló a vajdasági térben. A rádiózás jellege közismerten az angolok felé csúszott el. Mi viszont magyarként élünk itt. Ezt az interaktív műsort a magyar emberek hallgatják, hozzák létre. 
 Gratulálunk mi is tiszta szívvel elsősorban a leglelkesebb zenekedvelőnek, -gyűjtőnek, a fáradhatatlan Dukai Istvánnak, s azt kívánjuk, hogy az idősebb generáció tagjaival együtt tovább bővüljön a hallgatósági köre fiatalokkal  is megtoldva,  mindnyájunk épülésére, gyönyörűségére.