2025. augusztus 3., vasárnap

Augusztus 16-án Palicson ünnepel a vajdasági magyar közösség

A Vajdasági Magyar Szövetség hagyományos, központi Szent István-napi ünnepségére hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében dr. Pásztor Bálint, a párt elnöke.

Idén augusztus 16-án várják az ünnepelni vágyókat Palicsra. Az ünnepi program részeként szentmise, kenyéráldás és koncert is lesz, ünnepi beszédet mond Lázár János, Magyarország építési és közlekedési minisztere és dr. Pásztor Bálint.

A kézműves kirakodóvásár már 15 órától várja a látogatókat Palicson, az ünnepi szentmise 17 órakor kezdődik a Szent Teréz Székesegyházban, ahol dr. Székely János szombathelyi megyéspüspök celebrál.

Az ünnepi hangulatot a Szabadkai Fúvószenekar fokozza majd 18 órától, majd 19 óra 30 perckor az ökumenikus kenyéráldás következik. Ezt követi Lázár János, valamint dr. Pásztor Bálint ünnepi beszéde, majd önfeledt szórakozás veheti kezdetét 20 óra 30 perckor a Dolly Plusssz zenekar koncertjén.

... légy erős, légy törhetetlen... elnevezésű rendezvényen minden program ingyenes.

Magyar ember Magyar Szót érdemel