Első alkalommal szervezték meg a Palicsi Piknik elnevezésű rendezvényt a férfi strandon. A rendezvény abból az indíttatásból jött létre, hogy újra hangsúlyt kapjon a Palicsi-tó ezen része. Emellett fontos célkitűzés az is, hogy a rohanó világból, egy összetett program kíséretében kiszakadhassanak a családok, és minőségi időt tölthessenek el együtt. Bálint Novák Mirella, a szervező Palics Park Kft. igazgatója elmondta, hogy igaz az időjárás nem egészen úgy alakul, ahogyan tervezték, de a szeles időjárás ellenére sokan látogatnak ki az eseményre.
– Számos programmal készültünk mindazoknak, akik el szeretnének jönni az első Palicsi Piknikre, amelyet a fenyőfák árnyékába szerveztünk meg a férfi strandon. Elsősorban családoknak és gyerekeknek szólnak a programok, hiszen itt van velünk a Tinker Labs, akik kísérleteket csinálnak a gyerekekkel, de lehet csillámtetoválást is készíttetni. A felnőttekre is gondoltunk, akik kipróbálhatják a salsát, illetve jógázhatnak is. A napot egy lemezlovas zárja majd. Öröm látni, hogy nagyon sokan érkeznek pikniktakaróval és kosárral, amelyben hoztak enni- és innivalót. Természetesen azokra is gondoltunk, akik nassolni való nélkül érkeznek, számukra lehetőség van utcai gyorsételt, illetve üdítőket vásárolni. Szeretnénk hagyományt teremteni ebből az eseményből. Az idei próbaként valósul meg, és úgy látjuk, hogy látogatott rendezvény, ami biztató jel arra, hogy meghonosítsuk. Bízunk abban, hogy jövőre nagyobb volumenű és bővebb programokkal várhatjuk az idelátogatókat – emelte ki az igazgató.

Többen is társasjátékkal ütötték el az időt (Gál Hermina felvétele)
Sokan hoztak magukkal labdát, tollaslabdaszettet, vagy kártyát, ezzel igazi régi piknik hangulatot teremtve. A lazítás mellett kézműves termékek is kaphatóak a helyszínen. Lehetőség van borok, kézműves sör, illetve koktélok és biotermékeket vásárlására, de olajakat és édes dísztárgyakat is kínálnak a látogatóknak.

Nyitókép: Gál Hermina felvétele