2025. november 16., vasárnap

Semjén: Magyarország újragombolná a mellényt

Magyarország kész „újragombolni a mellényt” a magyar–román államközi kapcsolatokban. Az ajánlatot Semjén Zsolt fogalmazta meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) zilahi kongresszusán. A magyar miniszterelnök-helyettes a hétvégi rendezvényen mondott köszöntőjében beszélt erről a tanácskozáson jelen lévő Liviu Dragneához, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökéhez is szólva.

Kijelentette: a magyar–szlovák és a magyar–szerb kapcsolatok sem voltak kevésbé terheltek, mint a magyar–román kapcsolatok. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Budapestnek végül sikerült gyümölcsöző kapcsolatot kialakítania Szerbiával és Szlovákiával is.

Ha a magyarok és szerbek, valamint a magyarok és szlovákok ezt meg tudták tenni, miért ne tudnák megtenni a magyarok és románok is – vetette fel. Hozzátette: Magyarország abban érdekelt, hogy minél jobb kapcsolat alakuljon ki Románia és a visegrádi országok között.

A kongresszus román meghívottjait arra kérte, kérdezzék meg a Nyugat-Európába kivándorolt nemzettársaikat, ártott-e az ottani országoknak, hogy autonómiát biztosítottak a területükön élő őshonos kisebbségeknek. Szerinte ahol megvalósult ez a típusú autonómia, annak mindenki haszonélvezője lett. Kijelentette: ha az erdélyi magyarok lemondanának az autonómiáról, azt fogadnák el, hogy Európa másodrangú állampolgárai.

Azt ígérte, hogy Erdély sem fog kimaradni abból a gazdaságfejlesztési tervből, amelyet az Orbán-kormány a Kárpátalján és Szerbiában indított el.

Sérelmezte ugyanakkor, hogy az utóbbi években Romániában visszavágták a szerzett jogokat; a korrupcióellenes harc jegyében, a jog álarca mögé bújva pedig erdélyi magyar önkormányzati vezetőket hurcoltak, félemlítettek meg.

A kongresszuson az RMDSZ módosította alapszabályát, programját, és stratégiai dokumentumot fogadott el a következő két év cselekvési prioritásairól. Kelemen Hunor pártelnök ugyanakkor jelezte: egyelőre nem foglalkoznak a kormányzati szerepvállalással, amire burkolt felhívást tett a kongresszust köszöntő Dragnea.

Kelemen is bírálta azokat a hatósági eljárásokat, amelyek a korrupció elleni harc leple alatt magyar önkormányzati vezetők és intézmények ellen irányulnak. „Határozottan állítom, hogy a székely zászló és a magyar feliratok abszurd drámába illő üldözése és a bírósági döntések tucatja messze túl van a jogállamiság határain” – fogalmazott. Szerinte az erdélyi magyaroknak az az érdekük, hogy Románia jól működő jogállam legyen.

Magyar ember Magyar Szót érdemel