2025. november 16., vasárnap

A csoda megtörtént

Megújult a kovásznai Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ

Megújult, sőt ki is bővült a kovásznai Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ. A munkálatok csaknem 80 ezer euróba kerültek, a költségeket a sepsiszentgyörgyi és rattenbergi Rotary Klub vállalta magára. A felújítás befejezését kisebb ünnepséggel tették emlékezetessé. A hétvégén az otthonba látogattak az adományozók, a több mint húszfős csapatot zenés előadással lepték meg a vendégfogadók.

A rendelkezésre álló pénzösszegből a tetőtérben két teljesen új szobát, fürdőt, előszobát építettek. Vészkijáratot alakítottak ki, felújítottak még két fürdőt, napelemes vízmelegítő rendszert szereltek, új kazánt kapott, kibővült a hőközpont, valamint külső javításokat is végeztek. Új bútorzatra is tellett a pénzből, például a konyhába, amelyet gépekkel – fagyasztókkal, mosogatógéppel – is felszereltek. 

Kész csoda, hogy ez megtörténhetett – számolt be az eredményről Kolozsi István, a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó kovásznai otthon vezetője.

A Rotary Klubbal való kapcsolatot a véletlen hozta. 2014-ben a kovásznai Kiwanis szervezet egyik rendezvényén szerepeltek az otthon lakói, előadásukra felfigyelt a sepsiszentgyörgyi Rotary Klub akkori elnöke, Fülöp László. Meghívta őket, a Szent György Napok alkalmával lépjenek fel a Sugás vendéglőben, így kezdődött a kapcsolat. Fülöp László közbenjárására és ajánlására döntött úgy a sepsiszentgyörgyi és rattenbergi Rotary Klub, hogy pénzadománnyal segíti a kovásznai gyermekotthont – elevenítette fel a történéseket Kolozsi István.

A központ pillanatnyilag harmincnyolc gyermeknek jelent otthont, akik között az óvodástól a líceumi végzősig minden korosztály megtalálható. Vannak új jelentkezők is, akik ősztől költöznének ide. Egyik lakójuk a kézdivásárhelyi tanítóképzőben folytatja tanulmányait. Azt szeretnék, ha a gyerekek élnének az otthon nyújtotta lehetőségekkel, és ha a tanulmányi előmenetelük és a személyes fejlődésük szempontjából is kihasználnák azokat – fogalmazott Kolozsi.

Nem panaszkodnak az emberek adományozó kedvére, pénzt, zöldségeket, pityókát, káposztát, két levágni való disznót kapnak évente ajándékba. Most a hideg évszakra való tűzifa összegyűjtése az egyik legnagyobb kihívás, száz méter fára van szükségük. Ebből húsz méter megvan, a polgármesteri hivatal ugyanis a város zöldövezeteiben végzett fametszési munkálatokból visszamaradt, tüzelésre használható fát felajánlotta az otthonnak – tudtuk meg az otthon vezetőjétől.

Magyar ember Magyar Szót érdemel