2025. november 16., vasárnap

Áder János letette az esküt

Letette az esküt az államfőként újraválasztott Áder János a Magyar Országgyűlésben. A parlament kéthetes ülésének befejező napja az ilyenkor megszokottnál korábban, reggel 9 órakor kezdődött, az államfői eskütételre néhány perccel 13 óra után került sor.

A magyar Országgyűlés március 13-án döntött arról, hogy Áder János lesz az államfő újabb öt évig. Áder János második ciklusát kezdheti meg a Sándor-palotában. Újraválasztása május 10-től hatályos. Először 2012. május 2-án választotta őt elnökké az Országgyűlés, majd – a rendszerváltás utáni ötödik államfőként – 2012. május 10-én lépett hivatalba.

Miután Kövér László házelnök köszöntötte az egybegyűlteket és felvonták a történelmi zászlókat, a hétfői elnöki eskütétel a Himnusz eléneklésével kezdődött. Majd pedig Áder János elmondta az eskü szövegét.

Ezután az új-régi köztársasági elnök ellátta kézjegyével az esküokmányokat. Elsőként Orbán Viktor miniszterelnök gratulált Áder Jánosnak, aki megtartotta ünnepi beszédét. Kiemelte: a mögöttünk hagyott években elnöki munkája központi kérdésévé a magyar érdekek és értékek képviseletét, a teljesítmény megbecsülését, a normativitást és a jövő nemzedékek iránti felelősséget tette. Az ünnepség végén a parlamentben tartózkodók együtt énekelték el a Szózatot.

Magyar ember Magyar Szót érdemel