Kulcsár Krisztiánt választották elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság keddi tisztújító közgyűlésén.
Az első körben a három elnökjelölt közül Kulcsár Krisztiánra 83-an szavaztak, a győzelemhez azonban ekkor 84 voks kellett volna. Borkai Zsolt 54, míg Szabó Bence korábbi MOB-főtitkár 27 szavazatot kapott, így utóbbi kiesett a versenyből. A második körben Kulcsár Krisztán 108, míg Borkai Zsolt – aki 2010-től irányította a szervezetet – 51 voksot gyűjtött be. Így tehát a Nemzetközi Vívószövetség sportigazgatója lett a MOB új elnöke.


