2024. június 21., péntek

Méltatta a keresztény felekezetek társadalmi szerepét az orosz elnök

Méltatta az ortodox egyház és más keresztény felekezetek társadalmi szerepét Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox húsvét alkalmából vasárnap a Kreml honlapján közzétett üdvözlőtáviratában.

– Fontos kiemelni az orosz ortodox egyház és más keresztény felekezetek kreatív és gyümölcsöző munkáját, amelynek célja gazdag történelmi, kulturális és szellemi örökségünk megőrzése, a család intézményének megerősítése, a fiatalok nevelése, valamint az olyan maradandó értékek és erkölcsi irányelvek megerősítése a társadalomban, mint a felebaráti szeretet, az irgalom és az együttérzés. A lelkipásztorok mindig is együtt voltak az emberekkel. És ma, a súlyos kihívások közepette a keresztény vallási szervezetek hatékony, önzetlen segítséget nyújtanak azoknak, akiknek támogatásra és odafigyelésre van szükségük – állt az államfői az üdvözletben.

– Ma külön imádkozunk orosz országunkért, amely nehéz, talán bizonyos értelemben sorsdöntő megpróbáltatásokon megy keresztül. Kérjük az Urat, hogy védje meg országunk szent határait – mondta Kirill, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája a Megváltó Krisztus székesegyházban megtartott húsvét éjszakai liturgia utáni prédikációjában.

A pátriárka azt is hangoztatta, hogy ma a híveknek imádkozniuk kell a hatóságokért és a hadseregért is, valamint azokért, akik ma, a sokak számára békés időszakban nemcsak az egészségüket, hanem az életüket is elveszítik a haza védelmében.

Kirill reményét fejezte ki, hogy az Úr megállítja az Oroszország és Ukrajna közötti testvérháborút, és hogy a jelenlegi nehéz megpróbáltatások által tovább erősödik az emberek hite és Istenbe vetett reménye.

Az éjjeli liturgián az államfő is jelen volt, Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester társaságában.

Nyitókép: Beta