2024. május 12., vasárnap

ENSZ: Tömegesen indultak meg a gázaiak dél felé

Az izraeli kitelepítési felszólítást követően tömegesen indultak meg a gázaiak dél felé – közölte vasárnap az ENSZ.

Az ENSZ legutóbb csütörtök éjjel összesítette a múlt szombat óta az övezeten belül otthonukat elhagyók számát, amikor is mintegy 423 ezer belső menekültről számolt be a Gázai övezetben.
„Humanitárius partnerszervezeteink beszámolói szerint jelentősen nőtt az elmúlt 24 órában a belső menekültek száma, de nem ismert, hogy pontosan hányan lehetnek" – tudatta a világszervezet humanitárius ügyekért felelős hivatala (OCHA).
A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek a zsidó állam déli részébe, és több mint 1300 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, és körülbelül 150 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy az övezet ellen elindított izraeli hadműveletek halálos áldozatainak száma már meghaladta a 2300-at, a sebesülteké pedig a kilencezret.
Izrael a támadásra válaszul leállította az övezet villanyáram-, üzemanyag-, élelmiszer- és vízellátását, az izraeli kormány pedig megfogadta, hogy eltörli a Hamászt a Föld színéről.

Nyitókép: startlap.hu