Bár az UHD felbontás is sokat javít a tévék képminőségén, a HDR az, ami az éles képet gyönyörűvé teszi. Kár, hogy a gyártók még nem egyeztek meg egy közös szabványban.
A High Dynamic Range, vagy más néven széles dinamikatartomány egyre többet hangzik el a televíziózás kapcsán, különösen azóta, hogy az olyan szolgáltatók, mint a Netflix és az Amazon, is nekiláttak nemcsak UHD felbontással, de HDR-opcióval is sugározni a különböző tartalmakat. A megfelelő tévékészülékkel párosítva a HDR az eddigiekhez képest jelentősen nagyobb kontrasztot és élénkebb színeket tud biztosítani, a gyanútlan nézőnek még az álla is leesik, amikor először találkozik az új technológia nyújtotta lehetőségekkel. Ami azonban a bemutatóteremben vagy a kiállításon jól néz ki, otthon nem minden esetben működik, a technológia, a szabványosítás és a tartalomkínálat, mindmind gyerekcipőben jár.
Az úttörők
A Netflix saját tartalmát már egy ideje UHD felbontásban készíti és teszi közzé, de a HDR egyelőre opcionális. Aki szeretné az így is elérhető tartalmakat megtekinteni, annak HDR-kompatibilis tévére és legalább 25 Mbps sávszélességre lesz szüksége – mégpedig a Netflix és a tévéje között, ha tehát a régiós korlátozást megkerülő VPN-es módszert használjuk, akkor az utóbbi jelentette szűkítéssel együtt is el kell érjük ezt a sávszélességet. A HDR-tartalmak között megtalálható a Marco Polo című sorozat, a The Ridiculous 6 című westernfilm, és több más alkotás. Sajnos a HDR-tartalmat a Netflix még nem különítette el a közelmúltban, így kénytelenek leszünk a HDR kulcsszóval keresni a felületen, ha ilyen filmekre vagy sorozatra vágyunk. Külön HDR-kategóriát az Amazonnál sem lehetett nemrég találni. Mindenesetre a cég saját Mozart in the Jungle című produkciója már HDR-ben készült, ezenkívül pedig körülbelül húsz film és sorozat az, amit HDR-ben is elérhetünk, feltéve, hogy HDR-képes a tévénk és azon az Amazon kliense is telepítve van. A YouTube-on is elérhető már a HDR-tartalom néhány dokumentumfilm képében, de a 4K-val együtt jelenleg csak a tévés kliensből férünk ezekhez hozzá. A PS4 Pro konzol esetében a YouTube saját klienst akar az UHD-/HDR-tartalomhoz, a hagyományos tévéadók esetében viszont még az 1080p is különlegesség lenne, nemhogy a 4K vagy a HDR. Mindenesetre a nemzetközi tapasztalatok alapján az első HDR-tartalmak a sportközvetítésekben bukkanhatnak fel. A minőséget illetően a legjobbat egyértelműen az UHD Blu-ray-lemezek nyújtják, ahol sem a tömörítés, sem a sávszélesség nem jelent korlátot, körülbelül 70 film érhető el ilyen minőségben, közöttük az A marsi és az A visszatérő (Revenant) is.
Egy új formátumháború közepén Miközben a HDR-tartalom lassan, de biztosan terjed, a háttérben két szabvány, a HDR10 és a DolbyVision folytat öldöklő küzdelmet. Az előbbivel az UHD Blu-raylemezeken és az Amazonnál találkozhatunk, és 10 bites színmélységet kínál, amely árnyalatonként további 1024 különböző szintet jelent. A Netflix által preferált DolbyVision elméletileg 12 bites színmélységre képes és dinamikus HDR-számítást tesz lehetővé akár jelenetenként is, míg a HDR10-nél ez egy fix érték. Technikai és minőségi szempontból tehát a DolbyVision ígéretesebb, de mivel a felhasználó számára a kettő nyújtotta látvány egyelőre nem különböztethető meg, a legjobb az lenne, ha a lejátszók és megjelenítők mind a kettőt támogatnák. Sajnos a vásárlókat a gyártók sok esetben magukra hagyják, ha ez iránt érdeklődnek, hiszen a leírásokban csak a HDR rövidítés szerepel, a szabvány vagy szabványok megnevezése már nem. Ám az ilyen tartalom lejátszásához a megfelelő formátum önmagában nem elég.
Mindegy, hogy egy UHD-képes Blu-ray lejátszó (BD), HTPC, valamelyik új játékkonzol vagy egy set-top-box a forrás, a HDR-jelek átviteléhez legalább HDMI 2.0a csatlakozó és HDCP 2.2 másolásvédelem szükséges. A piacon lévő 4K-s tévék nagy része egy vagy két ilyen képességekkel rendelkező HDMI-csatlakozót fel tud mutatni, és a hozzájuk köthető lejátszók száma is növekszik. A Google például nemrég lépett piacra a 4K-képes Chromecasttal, ugyanakkor a HDR-kép még ezek használatával sem mindig biztosítható. A fő gond általában a tévé: ugyan a nagyobb gyártók már rendelkeznek olyan készülékekkel, amelyekre jogosan matricázzák fel a HDR logót (Samsung: SUHD, LG: Super UHD, Sony: 4K HDR), de ez önmagában még semmit sem árul el a HDR minőségéről. Az UHD Alliance nevű iparági szövetség szerint a HDR-képhez a tévé feketéje legfeljebb 0,005 cd/m2 fényerővel világíthat, míg a maximális fényerőnek el kéne érnie az 1000 cd/m2-t. A ma piacon lévő legjobb LCD modellek is legfeljebb az utóbbi felét tudják, ezért a gyártók újfajta háttér világítási megoldásokkal kísérleteznek, mint például a Sony a CES-en bemutatott Slim Blacklight Drive-val. Az OLED esetében a fekete szinttel nincs probléma, de a maximális fényerő itt is elmarad a megkívánttól. Mindezen okokból az UHD Alliance tett némi engedményt, ami a gyártóknak kedvez, a vásárlók számára azonban nem biztosítja a teljes HDR-élményt. További gond, hogy a tartalom- és a készülékgyártók a színekben sem mindig tudnak megegyezni: az UHD BD lemezek a BT.2020 szabványban leírt, extra nagy színteret használják, a mai tévéképernyők azonban képtelenek ennek lefedésére, a HDR logót ezért már akkor is megkapják, ha a kevésbé széles, mozikban használt DCI-P3 színtér 90 százalékának visszaadására képesek.
Az UHD Alliance szerint az UHD Premium logóval megjelölt tévék képesek a DCI-P3 nevű színtér 90 százalékának lefedésére, maximális fényerejük pedig eléri az 1000 cd/m2-t. Ezek közé tartozik a Sony XD94/93 széria. A HDR-hatáshoz szükséges nagy kontraszt csak így biztosítható, ám ennek elérése nem egyszerű. A HDR-jelenetekhez szükséges hatalmas fényerő biztosításához intelligens háttérvilágítás kell, a hagyományos élvilágításos rendszerek nem elegendőek. A Sony ezért a Slim Blacklight Drive esetében egy második LED-sort is használ, amelyet szükség szerint kapcsol ki és be. Az UHD Blu-ray a BT.2020 leírásnak megfelelő színteret használja (a full HD a BT.709-et). A HDR Premium logót a mozikban használt DCI-P3 90 százalékának lefedésével is kiérdemelheti a tévé, a BT.2020 elérése ma még nem lehetséges. A HDR-tévéadások vételéhez olyan speciális set-topboxokra is szükség van, mint például a Sky Pro. Az első műsorok sportközvetítések (például futballmeccsek) lehetnek majd.
