A Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének Elnöksége csütörtökön szabadkai ülésén fegyelmi eljárást indított, és kizárta a párt soraiból Mata Matarić tartományi népképviselőt, aki egyben a VHDSZ alelnöke és a párt zombori tagozatának vezetője is volt.
Az ülésről kiadott közleményben kiemelik, hogy Mata Matarić a Demokrata Párt és a VHDSZ koalíciós megállapodása nyomán jutott be a tartományi képviselőházba, a megállapodás ugyanis egy helyet szavatolt a vajdasági horvátok képviselőjének.
– Mata Matarić március 24-én értesítette a VHDSZ elnökét, hogy elhagyta a Demokrata Párt képviselőcsoportját és az Új Demokrata Párt képviselőihez társult. Ez a lépése ellentétes a VHDSZ Elnöksége és Tanácsa által hozott döntésekkel, ráadásul Matarić a DP előzetes jóváhagyása nélkül lépett ki a párt képviselőcsoportjából, amivel megszegte a DP és a VHDSZ koalíciós szerződését – olvasható a VHDSZ közleményében, ami arról is tudósít, hogy a döntés ellen Mata Matarić a párt Tanácsánál föllebbezhet, valamint hogy az Elnökség Marija Radošt, a VHDSZ zombori irodájának alkalmazottját is kizárta a pártból.
Emlékeztetőül mondjuk el, hogy Mata Matarić az ÚDP-hoz történt átlépése után adott nyilatkozatában közölte, hogy helyi szinten, vagyis a zombori vkt-ben továbbra is a DP képviselőcsoportjában politizál majd.



