2026. március 1., vasárnap

Székelytornyos

Egy kisközösség sikeres civil szervezete

A Székelytornyos Hagyományápoló Egyesület elsősorban Kavillón tevékenykedik, igen sikeresen, emellett a vonzáskörébe tartozik Szvetityevó és Pobeda, népszerűbb eseményeikre pedig távolabbról is érkeznek érdeklődők. Több rendezvényt tartanak az év során, és tavaly egy újdonságot is sikerült megszervezniük. 
Gere Tünde, az egyesület titkára és szóvivője elmondta lapunknak, hogy az elmúlt évben is megtartották minden programjukat.
– Tartottunk hagyományos farsangot, Mikulás-várást és lucázást. A farsangra elhívtuk a Boribon gyermekfoglalkozás szervezőit, akik játszóházat tartottak nekünk. Különféle logikai és tehetségfejlesztő játékokkal játszhattak a gyerekek, és úgy láttuk, hogy nagyon érdekes volt számukra, sőt a logikai játékok még a szülőket is lekötötték. Emellett a gyerekek jelmezekbe öltöztek, mi pedig teával és fánkkal vártuk őket. A Mikulás-várás nagyon szépen sikerült, 60 csomagot osztottunk ki 0–15 éves gyerekeknek. Meghívtuk azokat a környékbeli gyerekeket is, akik részt szoktak venni az eseményeinken. A Mikulás lovas fogaton érkezett, és a gyerekek kocsikázhattak vele egyet a faluban, ami nagy élményt jelentett a számukra. Folyamatosan arra törekszünk, hogy új tartalmakat, érdekességeket vonzzunk be egy-egy rendezvényünkre. A lucázásra sikerült elhívnunk dr. Szőke Anna néprajzkutatót, aki az ehhez az ünnepkörhöz köthető hagyományokról beszélt. Próbáltuk mindazt megeleveníteni, amiről beszélt. Szó volt a búzaültetésről, a házmeszelésről, a boszorkányokról, valamint arról is, hogy miért hittek mindebben az emberek. Mindezek mellett sikerült létrehoznunk egy új eseményt Gasztrofeszt néven. Ennek a témája a kacsából készült és káposztás ételek voltak, és a rossz idő ellenére jó hangulatban telt – számolt be Gere Tünde, majd arról is szólt, hogy egyesületük a település méretéhez képest igen nagy taglétszámmal működik.
– Mintegy kilencven taggal működünk, harminc-negyven gyerek rendszeresen részt vesz a foglalkozásainkon, és ugyanennyi számú felnőtt állandó jelleggel besegít a munkaakcióinkba. Ami az egyesület anyagi hátterét illeti, rendszeresen támogat bennünket Topolya község önkormányzata és a pobedai helyi közösség. Fontos azt is megemlíteni, hogy számos magánember is segíti a munkánkat, nélkülük nem tudnánk ilyen sikeresen működni. Emellett tavaly sikeresen pályáztunk a Magyar Nemzeti Tanácsnál, ennek köszönhetően vásároltunk egy sátrat, egy asztalt és két padot. Ezt nagyon ki tudjuk használni, mert számos rendezvényen veszünk részt vendégként, például a környékbeli főzőversenyeken – mondta el a szóvivő, majd arra is kitért, hogy idei terveik nagyban hasonlítanak a tavaly megvalósított programjukhoz.
– Ebbe az évbe is nagy reményekkel és tervekkel vágtunk bele. Az idei újdonság, hogy teadélutánokon fogunk részt venni, és mi is szeretnénk szervezni. Ez lesz az újdonság, emellett az összes szokásos programunkat próbáljuk megvalósítani. A főzőverseny kapcsán lesz egy kis változás: nem novemberben fogjuk megtartani, hanem október harmadik hétvégéjén. Reméljük, hogy akkor jobb időnk lesz – számolt be Gere Tünde.

Gere Tünde / Fotó: Lakatos János

Gere Tünde / Fotó: Lakatos János

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Lakatos János