2024. október 10., csütörtök

Német állami nyelvvizsgadiploma is

Oklevélosztó a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban

Tegnap az évzáró ünnepségen kapták kézhez a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium végzős diákjai az érettségi diplomákat, valamint a német nyelvű nyelvvizsga-bizonyítványt. Az ünnepélyes átadón nemcsak a diákok és a tanárok, hanem Németországból a német nyelv külföldi oktatásáért felelős biztos is részt vett. A tanárok és a diákok rövid, ám tartalmas műsorral búcsúztatták a végzősöket.
– Hagyományosan, a tanév utolsó napján tartjuk az évzáró ünnepségünket, amelyet kiegészítettünk azzal, hogy a negyedikeseknek is ezen az ünnepségen osztjuk ki az érettségi diplomákat. A mai nap viszont egyedi alkalom, mivel időben megérkeztek a németországi állami nyelvvizsga diplomái is, így ezeket a felsőfokú német állami nyelvvizsga-bizonyítványokat is kiosztjuk a németes tanulóinknak. A németországi minisztérium Szerbiáért felelős kirendeltségének vezetője, aki a külföldi német oktatást koordinálja, szintén jelen volt az ünnepségen, és németül gratulált a diákjainknak. Szerbiában mindössze négy intézet van, ahol ezt a nyelvvizsgát le lehet tenni, valamint világviszonylatban is kevés az ilyen intézmény – hallhattuk Novák Attilától, az iskola igazgatójától.