2024. május 9., csütörtök

Katari gáz érkezhet Magyarországra

Szijjártó Péter: Létrejött a politikai megállapodás, megindulhatnak a gázvásárlási tárgyalások

Létrejött a politikai megállapodás, amelynek értelmében vállalatközi tárgyalások indulhatnak a katari földgáz jövőbeli vásárlásáról az MVM és a QatarEnergy között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Dohában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a katari energiaügyi és külügyminiszterrel folytatott egyeztetéseit követően leszögezte, hogy Európa súlyos energiaellátási válsággal néz szembe, ennek megoldásához pedig a kifejezetten elhibázott olaj- vagy gázársapka sem visz közelebb.

„A megoldás egyértelmű kellene, hogy legyen: minél több földgáz jut vagy jutna el az európai piacra, annál biztosabb és biztonságosabb lenne Európa ellátása, s annál alacsonyabb áron tudnánk vásárolni” – szögezte le.

Az újabb források bevonását sürgetve pedig emlékeztetett, hogy Katar a világ harmadik legnagyobb földgáztartalékával rendelkezik, a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjában pedig a globális ranglista második helyén áll, a közel-keleti ország ráadásul fejlesztéseket hajt végre a kitermelés és a szállítási kapacitások terén.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy szerdán megkötötték a politikai megállapodást, amelynek alapján vállalatközi tárgyalások indulhatnak a katari földgáz esetleges jövőbeli vásárlásáról az MVM és a QatarEnergy között.

A cél, hogy egy üzletileg működőképes megállapodás keretében a megnövekedő katari LNG-kapacitás egy részét számításba lehessen venni a magyar földgázellátás garantálása érdekében – mutatott rá.

Kiemelte ugyanakkor, hogy itt az Európai Uniónak is szerepe van, mivel infrastrukturális fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy a dél-európai vagy délkelet-európai LNG-terminálokból nagyobb mennyiségű földgáz érkezhessen Magyarországra.

„Ha Horvátország az ígéreteinek megfelelően bővíteni fogja LNG-termináljának kapacitását, ahol már most is Magyarország az első számú felhasználó, akkor reális lehetőség lesz arra körülbelül hároméves időtávon belül, hogy a katari gáz a magyar földgázellátásban szerepet kapjon” – jelentette ki.

A miniszter ezután aláhúzta, hogy a mostani gazdasági nehézségek közepette különösen fontos minél jobb kapcsolatot ápolni a világgazdaság egészére hatással lévő országokkal, és Katar is ilyen, amellyel az együttműködés mindig is a kölcsönös tiszteleten alapult, a viszony további fejlesztésének semmilyen politikai akadálya nincs.

Nyitókép: A magyar külgazdasági miniszter a katari energiaügyi miniszterrel tárgyal (Fotó: Facebook/Szijjártó Péter oldala)