A káosz ellenére is építkezni

„Ez év egyik legnagyobb kihívása az volt, hogy a felforrósodott szerbiai belpolitikában közösségként és pártként megőrizzük politikai önállóságunkat” – vallja dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki a Magyar Szónak arról is beszélt, hogy ebben a turbulens időszakban sikerült-e mindvégig egységesnek maradnia a VMSZ-nek, de arra is kitért, hogy hogyan lehet hitelesen politizálni egy olyan korban, amikor sokan árulásként értelmezik a kompromisszumot.

 Ha egyetlen mondatban kellene jellemeznie a 2025-ös évet, mi lenne az, és miért? Ön számára mi volt a legnehezebb?

– Eseménydús. Mi általában akkor beszélünk nyugodt évről, amikor nem tartanak választást, mindazonáltal közéleti-politikai szempontból nyugodtnak egyáltalán nem nevezhetjük ezt az évet. A legnehezebb az volt, hogy ebben a felforrósodott és maximálisan turbulens belpolitikában közösségként és pártként megőrizzük politikai önállóságunkat. Hogy látsszon, hogy a VMSZ saját arcéllel rendelkező, önálló politikai pártja a vajdasági magyarságnak, és ne mossanak össze bennünket senkivel. Ugyanakkor rámutassunk arra, hogy mi az, amit mi mindenki máshoz képest másképp csinálunk és képviselünk a politikai színtéren.

 A hangulatot és az eseményeket továbbra is nagyban meghatározta az újvidéki vasútállomáson történt tragédia. Az ezt követően kezdődő tiltakozáshullám időszakában következetesen a normalitás helyreállításának fontosságát hangsúlyozta a párt vezetése. Ezt a társadalom egy része a tragédia relativizálásaként élte meg. Hogyan értékeli ezt a visszajelzést?

– Természetesen volt olyan helyzet, amikor érződött, hogy sokan félreértelmezik az üzenetünket. Ennek egyik oka az volt, hogy egyesek nagyon hangosan igyekeztek a VMSZ ellen hangolni a közvéleményt. Noha mi mindvégig azt mondtuk: a normalitás azt jelenti, hogy az alapvető közéleti-politikai kérdéseket az intézményekben, mindenekelőtt a parlamentben kell megvitatni a demokrácia eszközeivel. Ugyanakkor azt is mondtuk, hogy magyar kisebbségi pártként elsődleges kötelességünk saját nemzeti közösségünk érdekeinek képviselete, ez mindent felülír. Ezért nemcsak beszéltünk az oktatás zavartalanságáról, hanem mindent meg is tettünk azért, hogy az általános és a középiskolákban, valamint a felsőoktatásban amennyire csak lehet, működjön az oktatás. Ennek az lett volna az alternatívája, hogy azok, akik azt szerették volna, hogy a gyerekeik iskolába járjanak, Magyarországra vagy valahová máshová íratják őket. Örülök annak, hogy ahogy telt az idő, egyre többen látták be, a VMSZ-nek igaza volt, illetve azt, hogy az ellenzéki, blokádoló, anarcho-liberális oldalon semmiféle konkrét kínálat nem jelent meg. Az szintén rendkívül fontos volt, hogy a közösségünk számára releváns ügyekkel haladjunk. Ebben a hihetetlenül nehéz évben például kidolgoztuk a második gazdaságfejlesztési stratégiát, elindítottuk a Pásztor István Alapítványt, amely immár 135 ezer euró értékben nyújtott támogatást a rászorulóknak, de sikerült befejezni számos jelentős beruházást, ilyen mondjuk a Magyar Szó Sajtó- és Nyomdamúzeum, a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület székházának a megvásárlása, a Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete székházának vagy a bezdáni színház épületének a felújítása. Az ugyancsak lényeges volt, hogy amikor a másik oldalról leselkedtek ránk veszélyek, akkor világosan elmondtuk, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket semmilyen körülmény között nem tudnánk támogatni. Az idén gyakorlatilag káoszban, annak közepette folyt az építkezés. Tudjuk, hogy mi zajlott az utcákon és az országban, hogy az ellenzék füstbombákat dobált a parlamentben, megpróbálták az összes állami szervet megbénítani, és még sorolhatnánk. Maradjanak a szerb–magyar viszonyok olyanok, mint amilyenek voltak az utóbbi 11 évben, maradjon a VMSZ a normalitás és a stabilitás megtestesítője, a vajdasági magyarság számára fontos ügyekben pedig előreléphessünk: ez volt számunkra lényeges, meg az, hogy közösségünk kimaradjon ebből az alapvetően szerb–szerb összetűzésből.

 Volt-e olyan pillanat az elmúlt hónapokban, amikor a pártvezetésen belül egyet nem értés alakult ki annak kapcsán, hogy megszólaljanak-e élesebben? Voltak-e eltérő álláspontok?

– Átlagban havonta egyszer ülésezik a VMSZ Elnöksége és Tanácsa. Amikor 2024 novemberében elkezdődtek a tüntetések, majd idén januárban eszkalálódott a helyzet, több, sok órán át tartó ülésünk volt. Nagyjából 60 embernek tettem fel a kérdést, hogy vajon az, amit csinálunk, jó-e, vagy kell-e bármelyik irányban változtatni. Nem azért, mert nekem nem volt álláspontom, hanem mert fontosnak tartottam, hogy mindenki szabadon kifejtse a véleményét. Minden alkalommal egyhangúlag erősítette meg a párt legfőbb döntéshozó testülete, hogy az általunk képviselt irány jó.

 A hatalom mindhárom szintjén való részvétel ebben az időszakban inkább nagyobb felelősséget vagy szűkebb mozgásteret jelentett a párt számára?

– Egyértelműen nagyobb felelősséget. El kellett tudnunk magyarázni a partnereknek, hogy a párt és a közösség politikai önállóságához való ragaszkodás nem azt jelenti, hogy a VMSZ rossz koalíciós partner lenne. Ha mi például nem vonulunk akár koalíciós partnerünk oldalán az utcára, az nem azt jelenti, hogy megkérdőjelezzük a koalíció fontosságát és eredményeit vagy fennmaradását. Annak ellenére, hogy ellenzéki oldalról nagyon sokan próbáltak konfliktust szítani a Szerb Haladó Párt és a VMSZ között, ellentét nincsen. Azoknak a nagyjából 1 százaléknál alacsonyabb támogatottságú ellenzéki pártok képviselőinek, vezetőinek a nyilatkozatai is a megmosolyogtató kategóriába sorolhatók, amelyek szerint érthetetlen, hogy a VMSZ-en belül nem alakult ki valamiféle konfliktus. Valószínűleg magukból indultak ki. Örülök annak, hogy mindvégig egységes volt és maradt a VMSZ. A társadalmi folyamatok miatt tartottam fontosnak, hogy háromhavonta körbejárjuk mind a 137 helyi szervezetünket és a párt vezetői közvetlenül párbeszédet folytassanak a tagsággal, illetve meghallgassák álláspontjukat. Azt kell mondanom, hogy ha mi nem beszéltünk volna ezekről a társadalmon belüli szembenállásokról, illetve utcai eseményekről, akkor ezek a kérdések többnyire fel sem merültek volna.

 Hogyan lehet hitelesen politizálni egy olyan korban, amikor sokan a kompromisszumot árulásként értelmezik? Érezte-e az idén bármikor úgy, hogy a párt közel került ahhoz a határhoz, amelyen túllépve a kompromisszum már önfeladás lenne?

– Nem érzem ezt. Semmilyen olyan döntést nem hoztunk, illetve nem is voltunk olyan döntés meghozatalának a kényszerében, amely akár a VMSZ, akár a közösség szempontjából önfeladást, behódolást, megalkuvást jelentett volna. Azt nem tudtam volna elfogadni, hogy a többség által mostanra elfelejtett vajdasági deklarációt megszavazzuk a parlamentben, ha esetleg napirendre kerül, sem azt, hogy bármelyik oldalon utcai cselekményekben kelljen részt vennünk. Büszkeséggel tölt el, hogy amellett, hogy a szó legnemesebb értelmében jó és megbízható koalíciós partnerként viselkedtünk, és hozzájárultunk a két nemzet és ország jó viszonyának a fennmaradásához, illetve további építéséhez, semmi olyasmiben nem vettünk részt, ami miatt szégyenkeznünk kellene.

KISZÉLESÍTENI A TERET

 Ideális esetben azokban az országokban, amelyekben nemzeti kisebbségek élnek, a hatalom meghatározza egy-egy nemzeti kisebbség életterét, amit vagy sikerül maradéktalanul belakni, vagy életerő híján nem, esetleg csak részben, de az is megtörténhet, hogy egyes közösségeknek időnként sikerül kiszélesítenie ezt a teret. Mi jellemezte közösségünk esetében ebben a vonatkozásban az idei évet?

– Több konkrét példát is említhetünk. Az egyik az, hogy közösségünknek immár harmadszor van alkotmánybírója. Dr. Dudás Attila várhatóan éppen aznap lép hivatalba, amikor a Magyar Szó karácsonyi száma megjelenik. Ez azt jelenti, hogy a vajdasági magyar közösségnek 27 éve van alkotmánybírója, akit a VMSZ frakciója javasolt. Ugyancsak fontos előrelépés a többnyelvű útirányjelző táblák elhelyezése is, amire rendszerben most először kerül sor negyven év után. Nem állítom, hogy az utóbbi négy évtizedben nem volt egy-két fehér holló ebben a témában, de teljes önkormányzatok szintjén, rendszerben nem helyeztek el ilyen táblákat. Zenta és Topolya után januárban Magyarkanizsa, majd később 2026-ban még öt önkormányzat területén helyezik el a többnyelvű táblákat, ezt követően pedig megyünk tovább. Vagy például az, ami hónapok óta zajlik, illetve zajlott a REM Tanácsának tagja megválasztása kapcsán. Mi nem is önmagunkért küzdöttünk elsősorban, hanem azért, hogy a liberális körökben meg a nemzetközi szervezetek Szerbiába delegált vezetői fejében helyre kerüljenek a dolgok a kisebbségi perszonális autonómia értelmezésével kapcsolatban. Jó néhány alkalommal kellett elképesztő támadásokat visszavernünk. Amikor ez az interjú megjelenik, várhatóan ott tartunk, hogy lezajlott a parlamentben a jelöltek közmeghallgatása, és már csak a plenáris ülés van hátra. A dolgok jelenlegi állása szerint január második felében Bodzsoni István személyében lesz magyar tagja a REM Tanácsának. Ha a térbelakást így értelmezzük, akkor a Belgrád–Szabadka gyorsvasutat is ide sorolhatjuk. Ez természetesen nem kisebbségi projektum, ugyanakkor a VMSZ-nek évekre és évtizedekre visszamenően komoly szerepe volt ebben. Ez a projektum pozitív értelemben teljes mértékben átírja a vajdasági magyar közösség hétköznapjait és lehetőségeit.

 Egyébként ha nem Bodzsoni István, azaz nem egy magyar személy lett volna a jelölt, akkor is ennyire vehemensen védték volna a nemzeti tanácsok döntését?

– Egyértelműen igen. Van egy sor állami szerv, amelyekbe a nemzeti tanácsok közösen delegálhatnak tagot. Értelemszerűen nem mindig kerül magyar nemzetiségű tag ezekbe a szervekbe, de a nemzeti tanácsok mindig közösen javasolnak tagot. Most azt történt, hogy először a 24-ből 15, majd a 24-ből 20 nemzeti tanács mondta azt, hogy többek között Bodzsoni Istvánt javasolja. Úgy gondolom, hogy ez olyan többség, aminek megkérdőjelezhetetlennek kell lennie. Az a megdöbbentő, hogy emberi és kisebbségi jogok védelmével foglalkozó civil szervezetek és nemzetközi szervezetek is elvitatják azt, hogy vajon a 15 a 24-ből, illetve a 20 a 24-ből elegendő többség-e.

MINDENKIRE SZÜKSÉG VAN

 A gazdaságfejlesztés témájában elmondható, hogy elkészült az új stratégia tervezete, éppen annak a közvitája zajlik, továbbá elkészült az első fejlesztési stratégia hatását kiértékelő második tudományos kutatás, valamint új pályázatokat írtak ki. Mik a gazdaságfejlesztés perspektívái 2026-ban?

– Mindenféle köntörfalazás nélkül szeretném elmondani, hogy a perspektívák attól függnek, hogy 2026-ban ki nyer Magyarországon az országgyűlési választásokon. Amennyiben a Fidesz–KDNP és Magyarország nemzeti kormánya hivatalban marad, akkor biztosan lesz folytatás. Mi azt tartottuk fontosnak, hogy közösségünk erre készen álljon. Annak ellenére is így jártunk el, hogy a szerbiai társadalmi folyamatok megnehezítették az átgondolt stratégiai, tudományos tevékenységet. Nagyon büszke vagyok arra, hogy közösségünk, a VMSZ irányítása mellett, és főleg ilyen körülmények között képes volt ezt az elképesztő szellemi terméket letenni az asztalra. Arra ugyancsak büszke vagyok, hogy ilyen sokan, nevezetesen 88 szakértő vállalta a részvételt ebben a munkában. A szakértők közül sokan a tudományban dolgoznak, sokan egyetemi tanárok, sokan semmiféle pártkötődéssel nem rendelkeznek. Ha figyelembe vesszük a szerkesztőket, a kontrollcsoportot, valamint mindenki mást, akkor azt mondhatjuk, hogy 100 ember írta a második stratégiát. Heteken belül lesz egy véglegesített jövőképünk 2033-ig. Különösen nagy öröm egy ilyen szellemi terméket letenni az asztalra olyankor, amikor egyesek, ha nem is sokan, de rendkívül hangosan azt állítják, hogy lassan kihalunk, hogy itt már nem is maradt senki, aki maradt, az meg hülye és idős. Az szintén lényeges volt számunkra, hogy ezzel párhuzamosan kiértékeljük az első fejlesztési stratégia hozadékait. Elhangzottak azok a tudományos megalapozottsággal alátámasztott statisztikai adatok, amelyek alapján azt mondtam, hogy ideje lenne bocsánatot kérniük azoknak, akik nem szeretnék látni a fától az erdőt.

 Mivel ezúttal is utalt a VMSZ javaslatára, illetve annak vezényletével megvalósuló különböző programokat, projektumokat ért kritikákra… Önről tudjuk, hogy figyelemmel kíséri ezeket, azaz a különböző bírálatokat, vádakat, sőt gyakran reagál is ezekre. Miért?

– Vannak azok, akik azt mondják, hogy a politika mindenhol a világban olyan tevékenységgé alakult, hogy van két párhuzamos valóság, van két tábor és mindenki a saját táborának beszél, illetve kizárólag azt tartja fontosnak, hogy a saját táborát megerősítse álláspontjában. Én meg úgy gondolom, hogy nem vagyunk mi olyan sokan, hogy megengedjük magunknak azt a luxust, hogy lemondunk közösségünk egy részéről. Azért szoktam reagálni, hogy azok, akik nem gyűlölködnek, akiket nem valamilyen, a VMSZ-szel szembeni személyes bosszú vezérel, vagy nem valamiféle irracionális gyűlölet, szembesüljenek a tényekkel. A jövőben is ugyanígy fogok eljárni. Egyébként is úgy gondolom, hogy egy egészséges vitakultúrának a politikához kell tartoznia. Természetesen ahhoz, hogy vitázni lehessen, kell egy megközelítőleg azonos politikai súlycsoportban levő ellenfél, amivel jelenleg nem rendelkezünk.

 Maradjunk ezen a nyomvonalon. „Mindenki, aki magyarnak érzi magát, segítsen” – idézett 2012. február 18-án Pásztor István, a VMSZ akkori elnöke a Magyar Párt, illetve szabadkai szervezete megalakításának kilencvenedik évfordulója alkalmából szervezett konferencián a Magyar Párt kiáltványából. Ön 2024. március elején, miután megválasztották a párt elnökének, egyebek mellett szintén az együttműködés és a nyitás relevanciáját hangsúlyozta, mindenekelőtt az értelmiség azon rétegének irányába, „amely az elmúlt években távolabb került a VMSZ-től, mint ahogyan az egészséges lett volna”. Mi történt az utóbbi egy-másfél évben ezen a területen?

– Mindenki, aki hajlandó legalább egy picit objektíven szemlélni a közéletünket és legalább alapvető szinten naprakész, tudja, hogy az elmúlt másfél-két évben azért komoly változások zajlottak le a közéletünkben. Olyanok juthattak szóhoz, olyanok kaptak díjat, olyanok könyvei jelentek meg, akik esetében ez az előző években nem igazán volt gyakorlat. Valaki ezt vagy észre szeretné venni, vagy szándékosan behunyja a szemét és továbbra is azt a mantrát ismételgeti, hogy a VMSZ kizárólagos. A VMSZ biztosan nem kizárólagos. Ennek az egyik legkonkrétabb bizonyítéka éppen az, amiről az előbb beszéltem, hogy gyakorlatilag mindenki elvállalta egy pártelnök felkérését és részt vett a gazdaságfejlesztési terv kidolgozásában. Azt szeretném, ha mindenki, aki nem elvakult VMSZ-gyűlölő és aki nem a múltban él, az meglátná a valóságot és hajlandó lenne legalább azon elgondolkodni, hogy minden, ami megvalósul és minden, ami megvalósulhat, az csakis akkor és úgy valósulhat meg, ha van erős VMSZ, amely országos, tartományi és helyi szinten is érvényt tud szerezni a közösség akaratának. Másik magyar párt 29 éve nem tudott önállóan mandátumot szerezni az országos parlamentben. Nem gondolom, hogy a magyar közösség megelégedne a közlemények olvasásával. Jelenleg ez tűnik valamiféle alternatívának, de nem gondolom, hogy ezt az alternatívát bárki komolyan veheti.

TELJES MELLSZÉLESSÉGGEL  

 Mik voltak a legfontosabb mozzanatok az idén a szerb–magyar kapcsolatok tartóoszlopai megerősítésének tekintetében?

– Vallom, hogy nem szubjektív a meglátás, miszerint a Pásztor István-díj átadása volt a legfontosabb gyakorlati lépés ebben az ügyben. Nemcsak a díj átadása, hanem az is, ami utána történt. Elég régóta vagyok már a politikában, sok mindent láttam, de nem volt még alkalmam ennyire közelről látni azt, hogy miként is működik a szerb–magyar együttműködés. A díjátadót és a burekozást követő ebéden négyen vettünk részt. Azért sok mindent elárul a viszonyokról a tény, hogy az ebéden, amely alkalmával a lehető legbizalmasabb kétoldalú politikai, gazdasági és energetikai kérdésekről volt szó, ott lehettünk az öcsémmel. De már az a tény is sokatmondó, hogy Orbán Viktor és Aleksandar Vučić mindketten elfogadták a díjat, és személyesen jöttek el átvenni, noha tekintettel elfoglaltságaikra, akár küldöttet is küldhettek volna a díjátadóra. Főleg Orbán Viktor esetében hatalmas dolog ez, hiszen két héttel korábban Washingtonban járt Trump elnöknél, majd eljött Szabadkára, másnap Moszkvába utazott Putyin elnökhöz, tíz napra rá pedig Ankarába Erdoganhoz. Én erre büszke vagyok, és biztos vagyok benne, hogy közösségünk is büszke erre.

 Mik a VMSZ tevékenységének és politikájának fő irányelvei a 2026 tavaszán esedékes magyarországi országgyűlési választások tekintetében?

– Ugyanaz, ami a korábbi választások alkalmával minden esetben volt. Fontos arra is emlékeztetni, hogy szeptember 18-tól folytatunk egy regisztrációs kampányt, a polgárok 21 helyi önkormányzat területén 71 ponton iratkozhatnak fel a választói névjegyzékbe, illetve módosíthatják az adataikat, annak érdekében, hogy részt vehessenek a választásokon. Amikor pedig eldördül a startpisztoly és elindul a politikai kampány, amelyben mi teljes mellszélességgel fogunk részt venni, hiszen ez a mi küzdelmünk is, akkor mi azt kérjük majd a vajdasági magyaroktól, hogy szavazzanak a Fidesz–KDNP listájára.

A FELKÉSZÜLTSÉGNEK NINCS ALTERNATÍVÁJA

 Értékelése szerint melyek lesznek a legnagyobb kihívások, amelyekkel 2026-ban kénytelen lesz megküzdeni a VMSZ és a vajdasági magyar közösség?

– A dolgok jelenlegi állása szerint három választási kampány vár ránk. A szlovákiai magyarok példájából tudjuk, hogy meggyengülni egyszer lehet,  és utána nagyon nehéz megkapaszkodni. A velünk együtt élő nemzeti kisebbségek példája azt is megmutatja, hogy ha nincs egységes és erős érdekképviselet, akkor annak a nemzeti közösségnek az érdekei sérülnek. Éppen ezért mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy nem maradunk egységesek, erősek, és nem szereplünk mindhárom választáson úgy, hogy az közösségünket feljogosítsa arra, hogy a következő években is meg tudjuk valósítani a közösség tagjainak az elképzeléseit. Vár ránk egy magyarországi országgyűlési választás, egy nemzeti tanácsi választás, meg úgy gondolom, hogy egy szerbiai választás is, bár ez a harmadik mindig bizonytalan, bármikor lehet. Felkészülten kell várni, felkészülten fogjuk várni.