2024. május 9., csütörtök

Tízezer dináros kedvezmény a használt készülékekért

A Yettel cég júliusban és augusztusban minden újrahasznosítható készülékért 10.000 dináros kedvezményt nyújt az ügyfeleinek, amelyet 30 napon belül használhatnak fel az új telefonok, okosórák, és kiegészítő eszközök vásárlása alkalmával. A régi készülékeket minden Yettel üzletben át lehet adni. Az akcióban nem csak a cég ügyfelei vehetnek részt.

Az újrahasznosítás által nem csak közvetett módon védjük a környezetünket, hanem az energiaforrásokkal is takarékoskodunk, a cég ezért egyre nagyobb hangsúlyt helyez erre az akcióra. A múlt évi program sikere után, amelynek keretében a mobiltelefonokat hasznosították újra, úgy döntöttek, hogy a projektet kiszélesítik a laptopokra, a routerekre, tabletekre, modemekre, és az okosórákra.

A cég közlése szerint mindeddig mintegy 250 ezer telefont hasznosítottak újra, és az a céljuk, hogy 2025-ig egymillió készülékre terjesszék ki ugyanezt – közli a Szerbiai RTV.