A zombori félmaraton hősének és erkölcsi győztesének kikiáltott Lazar Rišar (1994) éppen templomban volt a rendezvény napján. Istentisztelet után meglátta, hogy valami történik a templom előtti téren, de nem tudta, mi. Tulajdonképpen a futók készülődtek, a maraton mellett viszont egy örömfutamot is tartottak a városmag körött a testmozgás népszerűsítése érdekében, és a fiú ehhez a futamhoz elvett egy rajtszámot. El is indultak mindannyian egyszerre, ám amikor az atléták ráfordultak a félmaratoni szakaszra, Lazar velük futott tovább. Úgy, ahogy otthonról elindult, ahogy kijött a templomból: szakadozott cipőben, viseltes, de tiszta felsőruhában. Két óra és 22 perc alatt ért célba, anélkül hogy megállt volna, hogy vízzel frissítette volna magát, mert azt se tudta, kihez kell vízért fordulni, de annyi pénze nem volt, hogy egy palack ásványvizet vásároljon. A sporttársak, akik közül nem egy féléves felkészülés után állt ki a versenyre, edző és sportorvos felügyelete mellett, a legújabb sportfelszerelésben, elképedve és tisztelettel szemlélték teljesítményét.
Amikor arról faggatták, miként sikerült lefutnia a távot, szerényen csak annyit válaszolt: Isten megsegített.
Lazar Rišar tíz testvérével és szüleivel a pravoszláv kistemető csőszházában lakik, nyomorban, az egzisztencia határán. Egyedül édesapja dolgozik a közterület-fenntartó vállalatban, anyja munkanélküli. A népkonyhán étkezik, gyakrabban éhes, mint jóllakott. Enyhén beszédhibás, udvarias, jól nevelt, istenfélő, de csupán a kisegítő iskola két osztályát végezte el. Nevét nyomtatott nagybetűkkel le tudja írni, és felismeri a számokat, tornafelszerelést csak másokon látott. A versenyt követően azt nyilatkozta, hogy ha valaki segítene neki, leginkább munkalehetőségnek és egy pár tornacipőnek örülne.
Az utóbbit már meg is kapta, a város polgármestere, Nemanja Delić edzőruhát és edzőcipőt ajándékozott a fiatalembernek. Majd a zombori sportszövetség és a Somaraton atlétikai-rekreációs klub is felkarolta, sportfelszerelést adományoztak a fiatalembernek, de a maratonfutók elvitték teljesítményének hírét klubjaikba, így Szerbiából és Horvátországból is érkeznek adományok javára.
Damir Marković, a városi tanács és a Somaraton klub tagja, valamint AleksandarMarković, a zombori ifjúsági tanács elnöke kampányt indított a fiatalember egzisztenciájának megteremtésére. A Vuk Karadžić kisegítő iskolában megbeszélték, hogy Lazar folytathatja megszakított tanulmányait, a szociális központ pedig közvetítésükkel ideiglenes gyámot nevezett ki számára, aki koordinálja taníttatását, későbbi munkába állítását, illetve atlétikai felkészülését.
Lazar Rišar elszánt futásával nem csupán magára hívta fel a figyelmet, hanem családjának kilátástalan helyzetére is, így a família egzisztenciáján is igyekeznek javítani a jótevők.
