Schweidel József Joseph Schweidel néven született 1796. május 18-án Zomborban. Tizenöt éves koráig szülővárosában, utána Pozsonyban tanult, majd katonai pályára lépett, ahol gyorsan haladt előre. Őrnagyként sokat tartózkodott Zomborban, és a város megválasztotta tiszteletbeli táblabírájává. Az 1848-as forradalom hírére Bécsből Magyarországra vezényelte ezredét, ahol október végén tábornoki rangra emelték, a következő esztendő májusában Pest városparancsnokává nevezték ki. Fegyvertársaival ő is Világosnál kapitulált. Az aradi vészbíróság egyedül őt terjesztette fel kegyelemre, amelyben Schweidel mindvégig bízott, ám 1849. október hatodikán Haynau parancsára agyonlőtték.
A magas rangú kamarai hivatalnok édesapa hivatalnoki pályára szánta a fiút, és Pozsonyba küldte jogot tanulni. Az ifjabb Schweidel József azonban három év után otthagyta a királyi jogakadémiát, és 1815-ben beállt a 4. huszárezredbe hadapródnak.
Pályafutása a szabadságharc alatt
Schweidel Józsefet 1848. szeptember hatodikán magyar ezredessé léptették elő. A Jelačić vezette hadsereg elleni győztes pákozdi csatában tanúsított hősiességéért honvédtábornoki rangra emelték. Ezt a csatát voltaképpen szinte teljesen Schweidel vezette, és Jelačić seregét osztrák területre verte vissza. Kossuth Lajos föl is kérte a magyar hadak fővezéri posztjára, ám ő ezt elhárította, ezt követően lett Görgey Artúr a főparancsnok. Schweidelt 1848. május 9-én Kossuth kinevezte Pest város térparancsnokává. A huszártiszt szorongatottságában is követte a magyar kormányt, előbb Szegedre, Debrecenbe, majd Aradra, ahol Kiss Ernő hadügyminiszter 1849. július 20-án rábízta a város térparancsnokságát. Végül a túlerővel folytatott kilátástalan küzdelem és fölösleges vérontás láttán maga is –Görgey mellett – a fegyverletételre szavazott.
A zombori szobor, Mátrai Lajos György munkája
Schweidel József huszonnyolc esztendősen kelt egybe a lengyel származású BilinskyDomicellával. Házasságukból öt gyermek született, közülük két lány fiatalon elhunyt, egyetlen fiúgyermekük, Albert pedig édesapja nyomdokán maga is huszár lett, és 21 éves huszárkapitányként apjával együtt raboskodott az aradi várbörtönben. Ritkán találkoztak. Október 6-án reggel 6 órakor, a kivégzés pillanatában Schweidel egy feszületet tartott a kezében, amit aztán az őt utolsó útjára kísérő pap,Bardócz Sándor minorita szerzetes átadott Albert (Adalbert) fiának.
Az ítélet
Az aradi vészbíróság esküszegéssel és felségsértéssel vádolta a bebörtönzött honvédtábornokokat. Schweidel védekezésében egyebek közt a következőket mondta: „Akaratom ellenére a hadsereggel Ausztriába kerültem, és részt vettem a schwechati ütközetben, a második vonalban álltam, és semmi egyebet nem tettem, mint hogy dandáromat a golyók lecsapódási helyéről elvezettem. Ez volt az egyedüli alkalom, hogy császári csapatok ellen harcoltam, az óta az időpont óta nem húztam kardot.” A hadbíróság eredendően egyedül őt ítélte „lőpor és golyó” általi halálra, azaz katonához méltó kivégzésre. A hadbíróság a tárgyalást követően azonnal kegyelmi tanáccsá alakult, és kegyelmi felterjesztést tett esetében, ám Schweidel hiába bizakodott az uralkodó kegyelmében, mártírhalál lett a sorsa. Albert fiát is halálra ítélte a vészbíróság, amit aztán tizenhat esztendei várfogságra enyhített, de a fiatal huszár fél év múltával szabadult. Schweidelt a kivégzés helyén temették el, maradványait 1913-ban exhumálták, ma az aradi vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszik a többi Aradon vagy környékén kivégzett vértanúval egyetemben.
A zombori Schweidel-kultusz
Szülővárosában 1902-ben jelölték meg emléktáblával a vértanú szülőházát, tiszteletére 1905-ben emlékszobrot emeltek.
– Schweidel József honvédtábornok, aradi vértanú zombori emléktáblájának kérdése a második világháború után először 1962-ben merült fel. A kezdeményezők Cirkl Rudolf, Kollarich Gábor, dr.Páll Sándor, Reffle László, idősb Ladányi Béla és Hoffman László voltak. 1962. szeptember 26-án Cirkl Rudolf lakásán jöttek össze, és úgy döntöttek, hogy utánanéznek az emléktábla eltűnésének, ami az ötvenes évek elején történt, és mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az visszakerüljön a helyére. Ez a törekvés természetesen nem kaphatott semmiféle nyilvánosságot, de ugyanakkor – elképzelésük szerint – a Cirkl Rudolf által alapított és hivatalosan is bejegyzett Zombori Gyűjtők Klubja által gondolták megvalósítani az elképzelést. Néhány szerb szakértőt is beavattak „titkukba”: Đurica Antić levéltárost, Milenko Beljanski Pipac publicistát, Milorad Pelagić múzeumi tisztviselőt, valamint Kosta Brankov és Slavko Nikačev tisztviselőket.
1963-ban Cirkl Rudolfnak sikerült a tábla nyomára bukkannia, de sajnos nem sikerült hozzájutnia. Érdekes módon, a tábla többször is „előkerült”, és mindig akkor veszett el, amikor éppen át kellett volna venni. E csoport egyébként a tábla utáni tudakozódást azzal az indokkal kezdte el, hogy azt át szándékozza adni a múzeumnak. Az eredeti cél azonban kiderült, és a Kommunista Párt zombori kultúrbizottsága értesítette az említetteket, hogy hagyjanak fel a tábla visszahelyezésének a gondolatával, hiszen úgysem kapnának rá engedélyt, mivel annak újbóli kihelyezésével felkavarnák a többnemzetiségű városban a kedélyeket.
A Schweidel-kultusz azonban tovább élt a városban, minden október 6-án magánházaknál gyűltek össze kisebb csoportokban az emberek, és gyertyát gyújtva, imát mondva emlékeztek az 1849-es eseményekre. Cirkl Rudolf, Kollarich Gábor, dr. Páll Sándor és Reffle László ezeken az alkalmakon továbbra is azon tanakodtak, hogy mégis mit lehetne tenni a tábla visszahelyezése érdekében. 1986-ban újra bátrabban beszéltek erről a témáról az érdeklődők. Időközben sajnos többen is elhaláloztak a kezdeményezők közül, de 1989-re már kibővül a Schweidel-tábla visszahelyezésében érdekelt kör. Ezekből az emberekből alakult meg a Vajdaságban elsőként a zombori magyar Hagyományápoló és Műemlékvédő Csoport, amely a VMDK helyi tagozatának csoportjaként tevékenykedett, és az alábbiakban felsorolt személyekből álló Schweidel-bizottságot nevezett ki. Elnöknek Cirkl Rudolfot, titkárnak Mayer Máriát választották meg. Tagjai voltak: Kollarich Gábor, Mészáros Sándor, Wamoscher Ervin, F. Cirkl Zsuzsa, Nagy Ottó, Hallai István, Bhöm Jenő, KollárErzsébet, Peák Júlia, Kocsis Imre és Etelka, Fridrik Mihály és Huck Margit. 1991-ben a felsoroltak gyűjtési akciót szerveztek, és megrendelték az új Schweidel-emléktáblát. Az új emléktábla szövegének összeállítására Virág Istvánt kérték fel. Összesen 8950 dinárt sikerült összegyűjteni, amiből meg is rendelték az új Schweidel-táblát Csonoplyán ZöldkertiJános kőfaragó műhelyéből. Talán felesleges hangsúlyozni, hogy a táblát sokan várták, és már lelki szemeik előtt látták, amint ott díszlik az eredeti helyén. Sajnos azonban kitört a polgárháború, és a remények meghiúsultak. Szóba sem jöhetett a tábla kihelyezése az időközben „határőrközséggé” vált Zomborban, és így azt hosszasan a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben őrizték, végül az egyesület – ma Magyar Polgári Kaszinó – épületének belső falán helyezték el.
Volt egyszer egy szobor is
Vojnits Matild levelének Vértesi Károly neves zombori világutazó író, számos köztisztség viselője járt utána, és ennek köszönhetően 1902. október hatodikán az érseki óvónőképző intézet falán aranybetűs, kő emléktáblával jelölték meg a zombori vértanú születésének helyét.
Ekkor azonban már működött a szoborállítási bizottság, élén Vértesivel, amely hamarosan összegyűjtötte Schweidel emlékszobra fölállításához, illetve annak avatása melletti országos ünnepség megszervezéséhez szükséges összeget. „A költségek együtt lévén, Mátrai Lajos György jó hírű szobrász-tanár felállította a megyeház előtti téren a kitűnően sikerült, budapesti művészek által felülbírált szobrot, melyet a Schweidel család és mindenki igen jónak talált” – írta a korabeli sajtó, majd a szobor leleplezéséről a következőképpen adott számot: „Már 1905-ik év május 17-én délután jöttek a vendégek. A családtagok közül megjelent Vargay Mihályné, Vojnits Matild és Vojnits Domicella, a tábornok unokahúgai, Balogh Sándor dr., a vértanú veje és neje Schweidel Sarolra, leányukkal Hegedűs GyulánéBalogh Irénnel és ennek férjével, Hegedűs Gyuladr.-ral, Schweidel Béla a vértanú fia (nyilvánvalóan elírás, a vértanúnak egyetlen fia volt: Albert. FJJ), Irma, Toncsi és Vilma leányaival, Halász Gedeonné Schweidel Anna, a tábornok másik leánya, fiával, HalászGedeonnal.
Az esti vonattal jött Justh Gyula képviselőházi elnök vezetésével 19 országgyűlési képviselő, közöttük Kossuth Ferenc, Barabás Béla, Fernbach Károly, Mukits Simon, Mihálovits Endre, Piukovits Elemér, Varga Károly és a többi, akik országos ünneppé avatták a leleplezést.”
A szoboravatáson a bezdáni és a zombori Polgári Kaszinó, valamint az Iparos Dalárda kórusai közösen énekelték el a Himnuszt, a szoborbizottság elnöke, Vértesi Károly pedig díszmagyarban mondta el megnyitóbeszédét. Ezt követően mintegy ötven koszorút helyeztek el a szobor talapzatánál, a fényes ünnepélyt a megyeháza nagytermében díszgyűléssel folytatták. Ezt követően 350 fős díszebédet tartottak a Vadászkürt szálló nagytermében, ahol nem kevesebben, mint 13-an mondtak pohárköszöntőt.
Schweidel József börtönnaplójából
Ha egészséges maradok, nem lesz semmi baj! – A kiütés kezd kellemetlenné válni az altestemen; erre aztán semmi szükség! Különösen az árt az egészségemnek, hogy sohasem élvezhetem a napsütést; már most is sokat fagyoskodom, nem tudok átmelegedni; mi lesz majd velem a télen? Most érzem először, milyen nyomasztó súllyal nehezedik rám a nagyothallásom! Minden sorstársam hallja a jövők-menők egy-egy szavát, az órát, a dobpergést, a ház neszeit-zörejeit, a kutyák ugatását; igen, még ez is kellemes hang volna a fülemnek – de nekem mindebből semmi sem jut. – A családom és ismerőseim körében, akit kedvemért megerőltették a hangjukat, nem is vettem észre, hogy nagyothalló vagyok. *** Ó, ha szegény jólelkű Domicámra gondolok, vérzik a szívem! Ha egyedül volnék türelmesen és megadással tűrném a sorsomat, de mert tudom, hogy a feleségem milliószorta többet szenved, mint én, nem csoda, hogy róla és szegény elhagyott gyermekeimről álmodom. – Semmit sem törődnék a magam sorsával, ha nem volna összekötve a számomra legdrágábbak sorsával. *** Egy fiatal minorita papot küldtek hozzám, aki igazán értelmes ember és érdemdús pap; megbízták, hogy holnap reggel jöjjön el hozzám, és lásson el a szentségekkel. Valóban ne adnának kegyelmet nekünk? Az utolsó pillanatig olyan reménykedve bizakodom, hogy nem is tudom magam átengedni a halál gondolatának. Zárom ezeket a sorokat, és remélem, hogy október 6-án örvendetesebb érzésekről számolhatok majd be. Ezt a három ív papírt, amelyen hűségesen megírtam aradi fogságomat, adják át feleségemnek, Domicának, ha bele nem pusztul bánatába. |
Az emlékhelyek sorsa
A Schweidel-emléktábla 1918 után nem sokáig maradhatott a helyén, a megyeháza előtt álló Schweidel-szoborral egyetemben eltűnt. A zombori vértanú emlékének felidézése és ápolása viszonylag rövid ideig tartott, 1918-ig, az impériumváltásig. Ekkor derékba tört, Schweidel József emlékezete elsikkadt. Emléktábláját az óvóképző egyik zárt helyiségében helyezték el, ahol éveken át őrizték. Rüll István kőfaragó szerette volna megszerezni gyűjteménye számára a relikviát, de nem járt sikerrel, a tábla a megyeháza egyik raktárába került. Onnan emelték ki 1941-ben, hogy újra a Schweidel-ház helyére épült iskolaépület falára helyezzék. Az alkalmi ünnepség szónoka Magassy Antal gimnáziumi igazgató volt. Az épületről 1945-ben újra lekerült a tábla, és nyoma veszett.
