2024. október 16., szerda

Kovács Elvira: Egyetértünk politikai céljainkban

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a minisztériumokról szóló törvényről vitáznak ma a köztársasági parlament képviselői.

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség képvislője elmondta, hogy a VMSZ támogatja a minisztériumokról szóló törvény módosítási javaslatait, mivel sikerült megfelelő egyensúlyt kialakítani.

Szavai szerint megmaradt az ember- és kisebbségjogi és társadalmi párbeszéd minisztériuma, a családügyi és népességpolitikai minisztérium, valamint a vidékfejlesztési minisztérium is, amelyekről a gyakorlatban kiderült, hogy nagyobb figyelmet és forrásokat kell fordítani.

A VMSZ politikusa felszólalásában kiemelte, jó, hogy az új minisztériumok megalakulásával nagyobb figyelmet és erőforrásokat fordítanak majd meghatározott kérdésekre.

– A munka meghatározása kapcsán egyetértünk politikánk alapvető céljaival – fogalmazott Kovács Elvira, aki hozzátette, hogy a VMSZ megalakulása óta három alappilléren nyugszik: kiáll az egyenlőség és a diszkriminációmentesség, az emberi- és kisebbségi jogok, illetve Vajdaság szélesebb körű autonómiája mellett.

Hozzátette, fontosnak tartják a családpolitikát is, a fiatalok kérdését, hogy azok szülőföldjükön maradjanak.

A népszámlálás kapcsán külön kiemelte a Emberi, Kisebbségi Jogi, és Társadalmi Párbeszédért Felelős Minisztérium fontosságát, amely 19 nyelvű kampányával arra hívta fel a figyelmet, hogy a polgárok szabadon valljanak arról a kérdésről, hogy melyik nemzeti kisebbséghez tartoznak.

Az önálló Oktatási Minisztériumról szólva Kovács Elvira elmondta, hogy a vajdasági magyar közösség számára különösen fontos, hogy a gyakorlatban is élvezni tudja azt a jogot, hogy a gyermekei saját anyanyelvükön tanulhasson.

Reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező időszakban is meg tudják őrizni a magyar nyelvű osztályokat. A 2021/2022-es tanévben 10.125 diák járt magyar nyelvű általános iskolába Vajdaságban.

36 középiskolában folyt magyar nyelvű oktatás, és összesen 4683 diák járt középiskolába, ismertette Kovács Elvira.

A politikus kiemelte továbbá, hogy a VMSZ Szerbia euroatlanti integrációjának híve, és arra törekszik, hogy hozzájáruljon az Európai Unió felé vezető úton történő előrelépéshez.

Ezért különösen fontos, hogy a kormány felpítésében megmarad az Európai Integrációs Minisztérium, amelyre – mint mondta – sok munka vár.