A hétvégére nagy őszi lomtalanítást tervezek. A lejárt konyhai fűszerekkel, megkopott, fedelüket vesztett műanyag dobozkákkal, üres üvegcsékkel, lestrapált edényekkel kezdem, a fürdőszobában is van bőven mit átnézni, a nappali fiókjaiban a papírokat, számlákat, magazinokat kellene erősen szelektálni, no és a teraszra már zsákba rakott ruha- és cipőhalmazról is végleg dönteni kellene. Van, akinek ez a művelet nagyon gyorsan megy, de én mindig azon töröm a fejem, hogy szemét-e vagy újrahasznosítható-e a dolog, vajon örömet szereznék-e esetleg vele valakinek, illetve hogy a tárggyal együtt a tárgyhoz fűződő emlék is kitörlődik, pedig jó érzéssel tölt el, ha csak ránézek...
Nem kell érzelmeket belevinni a válogatásba, tanácsolja unokatestvérem, akinek mindig minden a helyén van a lakásában. Tudom, a szükségtelen dolgok halmazától megválva, megkönnyebbülést érzek majd én is, s eltökélt szándékom, hogy folytatom a megkezdett munkát, hiszen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mennyi fölösleges holmi van körülöttem.
Mindenféle divatot megkerülve, egyszerű, szép, de jó minőségű tárgyakkal lenne érdemes körülvenni magunkat.
A minimalizmus nem a felszínességről szól, hanem az igényességről. Jó lenne nem megengedni, hogy a mennyiség uralkodjon a minőség felett, hogy a tárgyak kiszorítsanak bennünket a lakásból, a házból, az életünkből. Mindezt írom úgy, hogy talán egy hét gondos odafigyelés, szelektálás is kevés lenne ahhoz, hogy minden ilyen jellegű gondomat megoldjam, s valóban fellélegezzek...
