2025. november 10., hétfő

Minden, ami esküvői

Esküvői kiállítást tartottak Topolyán

Vasárnap ismét kiállítókkal telt meg a topolyai Orfej rendezvény terem, ugyanis megtartották a IV. Vajdasági Esküvő Kiállítást. Ez alkalommal is nagy volt az érdeklődés az esemény iránt, mind a kiállítók, s mind a látogatók részéről, tudtuk meg Simon Zsolt főszervezőtől.

– Negyedik alkalommal szerveztük meg Vajdasági Esküvő Kiállítást az Orfej teremben. Összesen 27 kiállítót számoltam össze, akik jelen voltak a kiállításon, és mintegy 60 jegyespár jött el. Ebből negyven volt bejelentkezve, és pluszban még húszan jöttek. A szolgáltatók közül a fotósok voltak legtöbben, de emellett volt hangosítás, esküvői látvány effektusok, menyasszonyi ruhaszalon, torta készítők, cukormentes sütemények, péksütemények, dekoráció, stb. Ami érdeklődést illeti, a négy évvel ezelőtti volt olyan szintű, mint a mostani. Akkor volt 26 kiállító, utána volt egy kis visszaesés, s most ismét erősek voltunk mind a kiállítók, mind a jegyespárok tekintetében – mondta el a szervező, akitől azt is megtudtuk, hogy egy másik esküvői kiállítással szeretnék bővíteni a kínálatot.

– Együttműködés van köztünk és a zentai Royal Hotel között, ezért szeretnék ott is szervezni egy esküvői kiállítást februárban. Az valószínűleg más néven fog futni, mert a Vajdasági Esküvő Kiállítást nem szeretnénk elvinni Topolyáról – mondta Simon, s végezetül megtudtuk tőle, hogy a szolgáltatók általában pozitív tapasztalattal bírnak a rendezvényről, többségük köszönhet új megbízásokat kiállításnak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az idei évben komolyabb volt az érdeklődés az esküvői kiállítás iránt (Lakatos János)