Újvidék városa pályázatot írt ki az emlékmű terveire, amely a vasútállomás betonszerkezetű előtetője leomlásakor elhunytaknak állít majd emléket.
A projekt becsült költsége 3,9 millió dinár adókkal együtt. A pályázat célja, hogy díjazza vagy anyagilag elismerje a legjobb tervezési megoldásokat. Az első díj összege 2 millió dinár, a második 750 ezer, míg a harmadik 500 ezer dinár.
A pályázat tárgya egy háromdimenziós térbeli szobrászati-építészeti koncepció kidolgozása, amely az áldozatok emlékét őrzi majd. Az emlékmű a vasút- és az autóbusz-állomás közötti téren kap helyet. A dokumentációban ez olvasható: „A pályázat célja, hogy a kijelölt helyszínen, a program követelményeihez és a jelen történelmi pillanathoz méltó módon örökítse meg a vasútállomás előtetőjének leomlásakor elhunyt polgárok emlékét. Az alkotásnak – mint autentikus művészeti munkának – méltón kell őriznie a tragikusan elhunytak emlékét.”
A kiválasztott terv alapján indulhat majd a részletes kidolgozás és megvalósítás a szerbiai jogszabályok szerint. A terveknek „olyan szimbolikus, metaforikus vagy asszociatív vizuális nyelvet kell alkalmazniuk, amely a nyilvános térben emlékezteti a polgárokat a 2024. november 1-jei tragédiára”. A pályamunkák beadási határideje a pályázat közzétételétől számított legalább 90 nap, azaz 2026. február 6. A pályázaton építészek és művészeti akadémiát végzett alkotók, de jogi személyek is részt vehetnek, az imént említett végzettségű személyekkel a csapatukban.
Nem vehetnek részt azok, akik közvetlenül részt vesznek a pályázat lebonyolításában, valamint azok sem, akik közeli hozzátartozói a pályázati bizottság tagjainak. Minden csapatban legalább egy diplomás képzőművésznek és egy diplomás építészmérnöknek kell szerepelnie. A zsűri elnöke Maja Čeremidžić Šainović, szerbnyelv-tanárnő; alelnöke Radovan Jokić, akadémiai művész. A további tagok: Saša Janjić és Marko Stojanović művészettörténészek, valamint Vera Golubović építészmérnök. A szakmai előadók Srđan Zorić és Tamara Krneta építészmérnökök lesznek.
A bírálati szempontok között szerepel az esztétikai elemek művészi kifejezőereje, az alkotás összhatása és a hely szelleméhez való viszony, valamint a kivitelezhetőség mérnöki szempontjai. A díjazott pályaművek tulajdonjoga az emlékmű megvalósítása után Újvidék városára száll, ezzel az alkotókkal szembeni minden kötelezettség megszűnik.
Mint ismeretes, az egyetemisták 2025. május 1-jén, a tragédia fél éves évfordulóján emléktáblát helyeztek el az áldozatok tiszteletére. A táblán szerepelt a tragédia dátuma, időpontja és a felirat: „Novi Sad pamti” („Újvidék emlékezik”). Ezt a város polgármestere, Žarko Mićin akkor a tragédia politikai célú felhasználásának nevezte, és bejelentette, hogy Aleksandar Vučić államfővel egyeztetve hivatalos kezdeményezést indítanak egy törvényesen felállítandó, méltó emlékmű létrehozására.
Az újvidéki városi képviselő-testület július 31-én – a polgármester javaslatára – elfogadta az emlékmű felállításáról szóló kezdeményezést. Az indoklásban az áll, hogy az emlékmű „maradandó emléket állít majd a tragédia áldozatainak és a tragédiának, amely a várost sújtotta”. A döntést a tiltakozó diákok és az ellenzék is bírálta.
Nyitókép: Archív felvétel



