Egyre hosszabb ideig élünk, egyre jobb létkörülmények között. Ezzel mindannyian egyetértünk, hiszen a számadatok megkérdőjelezhetetlenek; egy kis osztás, szorzás, statisztikai-matematikai középértékek és máris kiderül, hogy most mennyivel jobb mindannyiunknak, mint régen volt. Vagy mégsem? Nos, ha ismerjük a hús, a káposzta és a szárma közötti, komplex összefüggéseket, akkor talán kissé másmilyen megvilágításban is szemlélhetjük az említett mutatókat. A temetőkben sétálva bizony azt vesszük észre, hogy az új részeken a kövekbe vésett évszámok különbsége jóval kisebb, mint a sírkertek régebbi parcelláin. Gondoljunk csak bele, hogy régen, mondjuk egy évszázaddal ezelőtt ki és mennyit élt. Háborúk, járványok, torokgyík és szifilisz, egy halom olyan tényező ritkított esetenként már nagyon fiatal korban is, amelyeket mára már – annyira, amennyire – félretettünk. Ugyanakkor „beiktattuk” életvitelünkbe a szennyezettséget, a folyamatos stresszt, a túlevést és még sorolhatnánk. Egy hosszú listányi olyasmit, ami jócskán lerövidíti az élettartamot.
Visszatérve arra a hasonlatra, amely a hús és a káposzta arányán keresztül érzékelteti a javak eloszlását: manapság valóban mindannyian szármát falunk, de a tölteléket sokkal több káposztalevélbe gyömöszöljük, mint dédapáink.
