2026. május 19., kedd

Homályos feltételek

Számos fontos kérdés nyitott maradt a NIS értékesítése kapcsán – Szűkül a MOL mozgástere

Továbbra is válaszra vár a szerb állam a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeinek felvásárlása kapcsán a magyarországi MOL-tól. Mint ismeretes, a szerb államvezetés pénteken véglegesítette azokat a javaslatokat, amelyeket a NIS értékesítése tekintetében elvár, és az álláspontot továbbították a magyarországi kőolajipari cégnek is. Ezen javaslatok azt a minimumot tükrözték, amelyek mentén Szerbia a saját érdekeit is érvényesíteni tudja – erősítette meg Dušan Vasiljević energetikai szakértő a Tanjug hírügynökségnek azokat a megállapításokat, amelyeket a szerb állam illetékesei is hangoztattak pénteken. Dubravka Đedović Handanović energiaügyi miniszter hangsúlyozta: az elmúlt napok egyeztetései során több kérdésben sikerült közelebb hozni az álláspontokat, ugyanakkor számos fontos ügy továbbra is nyitott maradt. 

Szerbia véglegesített álláspontja kapcsán a szerb sajtóban Branislav Jorgić bróker hívta fel a figyelmet a tisztázatlan kérdésekre. „Nincsenek információink arról, mi lesz a Petrohemija sorsa, hogyan alakul az olajmezők helyzete, mi történik az ásványkincsjáradékkal, valamint a vállalati tőke 14 százalékát birtokló kisrészvényesekkel. Az sem világos, hogy a NIS továbbra is olyan vállalat marad-e, amelyre a tőkepiacot szabályozó törvények vonatkoznak” – hangsúlyozta Jorgić.

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, a szerb állam már többször is egyeztetett a MOL-lal a feltételeket illetően. Szerbia a véglegesített állásponttal arra a már felülvizsgált javaslatra reagált, amelyet a magyar cégóriás múlt szerdán küldött a NIS ügyében. Akkor az energiaügyi miniszter hangsúlyozta: a szerb fél továbbra sem elégedett a felkínált megoldásokkal. Megerősítette korábbi nyilatkozatát, amelyben azt mondta, hogy a szerb állam 5 százalékkal növelné részesedését a NIS-ben, hogy nagyobb befolyása legyen a stratégiai döntésekre, és jobban védje az állami érdekeket, különösen a pancsovai finomító működése és az ellátásbiztonság szempontjából. Hangsúlyozta, hogy Szerbia garanciákat akar arra, hogy az energiaellátás és a gazdaság nem sérül, illetve hogy a finomító működése ellenőrzött és stabil marad. „Szerbia nem fogja veszélyeztetni az ellátásbiztonságot, sem a finomító működésének gazdasági hatásait: a tárgyalások folytatódnak, és az ország kompromisszumra törekszik, de nem minden áron. Párhuzamosan folynak a MOL és a Gaszpromnyeft közötti egyeztetések is, amelyek lezárása fontos ahhoz, hogy az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) meghozza a végső döntést” – fejtette ki egy hete a tárcavezető. 

A megállapodás immár égetően sürgőssé vált, ugyanis az OFAC köztudottan május 22-ig adott határidőt a tárgyalófeleknek arra, hogy egyezségre jussanak. Ezzel kapcsolatban az energiaügyi miniszter többször is megerősítette: amennyiben nem születik megállapodás a MOL-lal, Szerbiának alternatív lehetőségei is vannak. A szakértők szerint ezek közé tartozhat az, hogy folytatják a tárgyalásokat az orosz féllel, bevonhatnak egy új stratégiai partnert is az egyeztetésekbe, de akár az is megtörténhet, hogy az állam további részvényeket vásárol a vállalatban.

Időközben a szerb sajtó arról is cikkezett, hogy hihetetlenül magas, csaknem 2 kétmilliárd eurós ajánlatot adott az orosz részvények felvásárlására egy szerb és egy szerb származású szlovén üzletember is. Ezeket az információkat a Világgazdaság szakportál is megerősítette, továbbá azt is állította, hogy „a célegyenesben újabb váratlan külföldi érdeklődők bukkantak fel”. A magyar portál a Forbesra hivatkozik, amikor azt állítja, hogy egy német és egy svájci cég is figyeli a lehetőséget. A szakportál szerint ezen energetikai, illetve olajipari vállalatok ugyan ár tekintetében jóval alul maradnak Bogoljub Karić és Ranko Mimović üzletemberek ajánlatától, ám az iparági hátterük miatt komolyabb vevőjelölteknek számítanak. Leszögezik azonban, hogy „a MOL továbbra is versenyben van a NIS többségi tulajdonrészéért, de a magyar olajvállalat mozgástere egyre szűkülhet”. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele